A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-08-20 / 34. szám

SZABADIDŐ

David Hartley

Az én drága roHonom

Ez az én drága rokonom, Hilary Darrel a legalattomosabb csirkefogó a városban. Sátáni aggyal rendelkezik, az állam elsőszámú közellensége, tolvaj, csaló, a fegyveres rablások utolérhetetlen mestere. Természetesen csak a szája járt, mert tudomásom szerint nem követett el egyetlenegy bűncselekményt sem. Váltig azt hangoztatta, hogy ami késik, nem múlik. Délutánonként a Horsban találkoztunk. Egy csésze kávé mellett Hilary rendszerint előadta újabbnál újabb tervét. Egy tizennyolc esztendős srácra nagy hatással vannak az ilyen mesék. Valójában most fejeztem be a középiskolát, és a 7 Avenue egyik áruházában "őrködtem" a liftre. Hilary öt évvel idősebb volt nálam, és a könyvelőségen dolgozott.

Éppen szerda volt, amikor a 45. utcában találkoztam Hilaryval. Se köszönés, se semmi. A barátom egy cédulát nyomott a markomba, és elviharzott. A szöveg: "Találkozunk pontosan 17.30-kor. Irtó fontos!"

Milyen hosszúnak tűnt a nap! Végre bemehettem a Horsba, hol Hilary már türelmetlenül várta érkezésemet.

— Mi történt? — kérdeztem súgva.

— Csendesebben. Ezúttal nem babra megy a játék. Válaszolj: igen, vagy nem?

— Mit?

— Ne ordíts! Fele-fele. Beleegyezel?

Természetesen mindenre ráálltam

— A 76. utcában lépünk akcióba — mondta a haverom. A Karmel bolt nem túlságosan nagy, de az áru príma minőségű: kaviár, teknősbékaleves, kígyóhús. A tulaj — Samuel Gould — naponta legalább 20 000 dollárt vág zsebre. Hetente egyszer beviszi a pénzt a bankba, és az a pénteki nap a mienk, csacsikám. Mindent pontosan kitervezünk. Meg kell tudnunk mindent Gould úrról. Érted? Este majd arra sétálva megismerkedünk a környékkel, a rendőrállomással, felírjuk, hogy milyen időközökben cirkálnak arrafelé a hekusok Bemegyünk az üzletbe, te elsőnek. Vásárolsz valamit, valami apróságot, de közben alapos terepszemlét tartasz. Valamivel később lépek a színre én. Utána megbeszéljük a látottakat.

— Értem, Hilary. Mindent megértettem. Te egy lángész vagy, nem először mondom.

— Tizenöt percig szemmel tartjuk. Minden lépésére ügyelünk, és aztán — bumm! Olyanok leszünk, mint a villám. Három perc alatt a miénk lesz a pénz. Mit szólsz ehhez, apafej?

Másnap este újra találkoztunk a Horsban. Hilary markában egy papírlapot szorongatott. A rajzon Gould boltja. Az egyik sarokban egy foltot véltem felfedezni. Hilary azt mondta, hogy ez a Gould macskája, a küszöbön alszik. Hát... alapos munkát végzett, nem?

Otthon a mamának azt mondtam, hogy ma este a városban vacsorázom. Azonnal a helyszínre siettünk. A terv szerint cselekedtünk: elsőnek léptem a boltba. Picinyke odú, büdös, de telis-tele mindenféle áruval.

Gould igen kedves öreg ur benyomását keltette. Úgy begyulladtam, hogy nem voltam képes egy szót sem kinyögni. Tétován felemeltem egy dobozt. Gould becsomagolta, és azt mondta: “Két dollár huszonöt cent" — Majdnem elájultam. Odakünn aztán rögtön megnéztem, hogy mit vásároltam. Vörös kaviárt! Egy doboz vörös kaviárt! Hilarynak erről nem szóltam. A barátom kérdésekkel bombázott. Hol a pénztár? Láttam-e a páncélszekrényt? Csapóajtó nincs? Én csak álltam, és a pénzemet sirattam. Hilary megvetően végigmért, és befordult a boltba. Az ő zseniális agya aztán mindent feltérképezett Neki is vásárolnia

kellett valamit, de nem adta tudomásomra, hogy mit sózott rá az öreg A következő napokban Hilary többször is megfordult a boltban. így megtudta, hogy a macskát Pussynak becézik, a vásárlók zöme 18 órakor tódul a pulthoz, és azt is kiderítette, hogy az öreg melyik kezében viszi a pénzes táskát. Csupa haszontalan adat. Végül elérkezett a nagy nap. Hilary egy bőrtáskát dugott az orrom alá.

— Ilyen táskában viszi Gould a pénzét a bankba. Egyszerűen kicseréljük őket. Érted, öcsi? Biciklivel fogod az öreget az aszfaltra kenni. Gould 10 órakor elhagyja a boltot, 10 10-kor átsétál a zebrán. Ilyentájt csöndes a környék. Most jössz te a biciklivel, és a földre döntőd az öregünket. Ekkor én kirohanok a drugstore-ból, és a táska gazdát cserél. A többi gyerekjáték. Biciklit a kölcsönzőben szerzünk.

Hilary bevonta az akcióba Mollyt is, a leányt, akivel szórakozik. Az ő lakása volt a főhadiszállásunk. No szóval a megbeszélt napon Hilary 9.15-kor elhagyta Molly lakását.

Maga előtt tolta a biciklit, kezében a börtáska Gould boltjában semmi sem mozdult. Pussy a mancsait nyalogatta.

— Gyerünk — biztatott Hilary. — Az akció után Mollynál találkozunk. Neki azt mondtam, hogy fordulunk egyet a városban. A többihez semmi köze a drágának.

Bementünk az e célra kiszemelt drugstore-ba, és kávét rendeltünk. Vártunk. Tíz órakor szótlanul a kijárat felé indultam. Hilary menetközben megveregette a vállamat. Az utcán körülnéztem. Éppen végszóra érkeztem. Gould a zebrán botladozott. Lehunytam a szememet — bumm! Minden porcikám sajgott, de az öreg ott feküdt mellettem. A táskája három méternyire a biciklitől. Hilary idejében érkezett — felénk rohant nesztelenül. Az én szerepem az volt, hogy eltérítsem az öreg figyelmét a táskájáról. Ezért siettem és felsegítettem.

— Szamár — motyogta. — Miért nem vigyázol?

— Sajnálom, uram — nyögtem. Hilary ezalatt elvégezte a munkáját. Pillanatok alatt megtörtént a csere. Csudára ügyes srác ez a Hilary.

— A táskája, uram — mondtam előzékenyen, és felemeltem az aszfaltról azt a bőrtáskát, amelyet Hilary éppen az imént hagyott ott.

— Köszönöm. Ezután nyugodtan lemondhatnál a biciklizésről.

— Szót fogadok önnek, uram — mondtam meggyőző hangsúllyal. Gould morogva a bank felé indult. Én pedig feltámasztottam az aszfaltról a biciklit, és Molly lakására karikáztam. Hilary a díványon ült.

— Gyere be — szólt Molly kedvesen. — Én leugrok valami piáért.

— Megvan? — kérdeztem, amikor a lány eltávozott

— Hogyne, öcsi! Persze, hogy megvan a zsákmány. — A szekrényből előkotorta Gould táskáját. Három csekket találtunk benne — sajnos, ezeket nem lehetett beváltani. Összenéztünk. Hilary az égre emelte mindkét karját, majd a ceruza után nyúlt. Öt percig sebesen jegyezgetett. Végül szótlanul felém nyújtotta a sűrűn teleírt papirost. Ez állt rajta: "Bevásárlás a Karmelben: 8.50 dollár. Biciklikölcsönzés: 18 dollár. Bőrtáska: 14.75 dollár. Messzelátó:

7.50 dollár. Különböző kiadások: 41 dollár. Bevétel: 65 dollár. Veszteség: 24.75 dollár."

Sokáig merengtem a számok felett. Arról a különkiadásról nem szóltam, hiszen vásárolnom kellett egy doboz vörös kaviárt is. Végül Hilary megszólalt:

— Véleményem szerint ezt a pénzt vissza kell adni az öregnek. Nem bukhatunk le 65 dollár miatt. Nagy a rizikó, nem érdemes. Elmégy a Karmelbe, és visszaadod neki a táskát. Megmondod, hogy a nagy zűrzavarban azt sem tudtad, hogy hová nyúljál. Még hálás is lesz neked...

Lenyeltem azt a szöveget, amit éppen mondani akartam, és elhagytam Molly lakását. Gould a pult mögött bóbiskolt. Ölében a macska. Amikor előadtam a sztorimat, az öreg valósággal kivirult.

— Engedje meg, barátom, hogy felajánljak önnek egy szerény ajándékot. Hálám jeléül...

— Ó, nem — szabadkoztam. — Nem kell a pénze, uram. Mégis... ha egy dobozkával adna... elfogadnám.

Az öreg leszedett a polcról egy doboz vörös kaviárt, és a markomba nyomta. Otthon vacsora után bemajszoltam. És ízlett. Vigye el az ördög, de szavamra mondom: nagyon ízlett!

20 A HÉT