A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-02 / 27. szám
SZABADIDŐ HINDIS NYIIVA A SZENE VILLIAM WEBB — Hát ez furcsa — mondta Seigner felügyelő. — Ez a Matterson reggel nyugodtan aludt az ágyában. Valaki besurrant, és egyszerűen átküldte a másvilágra. — Nem találok ebben semmi furcsát — válaszolta a segédje. — Nőtlen volt? — Nem. Majd meghalljuk, hogy mit mond a neje. A Hamilton Szálloda előtt fékeztek. A portás azonnal a segítségükre sietett. — Ötödik emelet, 519-es szoba. A szoba ajtaját épp hogy becsukták Az előszobán keresztül bejutottak a hálószobába. Jobbra a családi ágy. Az ágyon a rendőrorvos ücsörgött. Matterson hulla volt. Egy kést szúrtak a mellkasába. A felügyelő megkérdezte az orvostól: — Mióta halott? — Mondhatjuk azt, hogy kilenc órakor hagyta el az ámyékvilágot. — Valószínűleg elalvás közben érte a halál. Hogyan settenkedhetett be a szobába a gyilkos? Ez az ajtó belülről csukódik, automatikusan. Kívülről nem nyitható. Ha csak nincs kulcsunk hozzá. Seigner átment a másik szobába, ahol a műszakiak dolgoztak. Ahhoz a rendőrhöz fordult, aki elsőnek érkezett a tett színhelyére. Elmondta, hogy 9.20-kor kapta rádión az értesítést. A szálloda igazgatója, Douglas Hyams megmagyarázta, hogy a holttestet a szobalány találta meg, az a szobalány, aki reggelenként a törülközőket cserélgeti a fürdőszobákban. A felügyelő visszasietett a hálószobába. — Maradj itt! — mondta a segédjének. — Megkeresem az igazgatót. A folyosón azonban megállították. Az egyik ajtóban megjelent egy kíváncsi tekintetű hölgy. Lehetett vagy hetvenesztendős. — Igaz-e — kérdezte súgva az öregasszony —, hogy Mr. Matterson beadta a kulcsot? Nem csodálkozom, uram. Ölnek és ölünk, nem igaz? — Érdekes teória. — A nevem Matlin Holm. — Szép. Folytassa ott, ahol abbahagyta. — Elmondhatom, hogy Michael Matterson hazárdjátékos volt, és minden éjjel későn járt haza. Szórta a pénzt, dúsgazdag ember volt. Egyébként miért ment volna hozzá az a ribanc? Nem jó az, ha a feleség túl fiatal. Én mindig hű maradtam az uramhoz. — Ön azt állítja, hogy Mrs. Matterson megcsalta a férjét? — Én mindig nyitott szemmel járok. Amikor Mr. Matterson nem tartózkodott otthon, a neje vendégeket fogadott. Még nappal is. Mondhatok egynéhány nevet: Bruce Valmont, Douglas Hyams. Igen, az igazgató, azután a személyzeti főnök. Tudja, én tíz éve lakom itt. Az uram halála óta... ebéd közben érte a halál. Ült az asztalnál, és egyszerűen csak a levesbe pottyant a feje. Ennél a pontnál Seigner megunta a fecsegést, és távozott. A hotel igazgatója azonnal a tárgyra tért: — A szobámban tárgyaltam a személyzeti főnökömmel, amikor közölték velem a hírt. Azonnal a helyszínre siettem. Szörnyű... — Zárva találta az ajtót? — Nem. Laramy kisasszony, a szobalány, kiszaladt a folyosóra és ijedtében természetesen nyitva hagyta az ajtót. — A szobalányok bejárogatnak a szobákba akkor is, amikor a vendég alszik? — kérdezte a felügyelő csodálkozva. — Ezt nem teszik meg, de egy órával a felfedezés előtt Mrs. Matterson azt mondta miss Laramynak, hogy bemehet törülközőket cserélni. — Mrs. Matterson hova távozott? — Felkereste Mrs. Newmant, az első emeleten. Vele volt a gyilkosság pillanatában. Az önök nyelvén: az alibije tökéletes. — Úgy? Kérem hívja ide a szobalányt és a személyzeti főnököt. Miss Laramy ravasz, korosodó asszony benyomását keltette. A személyzeti főnök magas és rokonszenves. A hölgyek minden bizonnyal bolondulnak érte. — Miss Laramy! Maga kilenc óra után bement a hálószobába. Kicserélte a fürdőszobában a törülközőket? — Nem... azt hiszem: nem. Úgy megrémültem. Felsikoltottam, és elhagytam a szobát. A portás azonnal lefektetett. Ez minden, amire emlékszem. Seigner lecsoszogott az első emeletre. Mrs. Newman nyitott ajtót. A sezlonon igen kihívó pózban Mrs. Matterson ült. Körülbelül huszonöt éves lehetett kemény mellekkel, formás fenékkel... — Csak kérdezzen, felügyelő — mondta Mis. Matterson. — Már jól vagyok. Az uramat utolérte a végzete. Mindig gyanús emberekkel barátkozott. — Csak nem arra gondol, hogy valami idegen ölte meg? Hiszen csak az mehetett be az ajtón, akinek kulcsa volt a hálószobához. — Na és ha az uram nyitott ajtót neki? Igaz, alvás közben szúrták szíven. Tudja, az uram ma reggel fejfájásra panaszkodott. Fájdalomcsillapítót adtam neki. Talán lefeküdt. Valaki később kopogott. Az uram ajtót nyitott, és visszafeküdt az ágyába. Nem lehetséges? — Gyanakszik valakire? — Sajnálom. Az én segítségemre ne számítson. A felügyelő elköszönt, és visszatért a hálószobába. Megvizsgálta a fürdőszobában a törülközőket. Senki sem nyúlt hozzájuk. — Rablógyilkosság nem történhetett — mondta a segédjének —, mert a szobát nem dúlták fel. Csak azt nem tudom, hogy a gyilkos miért követte el a tettét, mert ismerem az aranyoskát, megvan! Négy nappal később Seigner az irodájába hívatta Laramy kisasszonyt. Amikor a szobalány belépett, a felügyelő a segédjéhez fordult. — Nos, kedves barátom, ő ölte meg Mrs. Mattersont! — Miss Laramy megsemmisülten a falnak támaszkodott. A felügyelő folytatta: — Neki voltak kulcsai a szobákhoz, nem igaz? Matterson bevette az altatót és elaludt. A szobalány megölte és kirohant. Azért jött be, hogy kicserélje a törülközőket, de nem ezt tette. Mert ha valaki azért sétál be a hotelszobába, hogy törülközőket cseréljen, akkor mit keres a hálószobában?! Csak abban az esetben láthatja meg a hullát, ha bemerészkedik a hálószobába, és ha felfedezi a hullát, akkor ijedtében a padlóra ejti a törülközőket, nem? Miért ment be a hálószobába? Hát azért, hogy öljön. — Miért tette? — kérdezte a segédje. — Négy napig nyomoztam a miss múltja után. Néhány évvel ezelőtt Chicagóban Laramy t Gill Webbemek hívták, és szobalányként dolgozott egy gazdag házaspárnál. A férjet egy vadászpuskával lelőtték. Tisztogatás közben sült el a fegyver — ez állt a hivatalos jelentésben. Hat évvel ezelőtt úgyszintén egy gazdag fiatal férj tőrrel a szívében mondott búcsút az életnek. A szobalányt ott Lakersnek hívták, de azelőtt Gill Webber volt. Most miss Laramy a neve. És — ami a legfurcsább a dologban — mindhárom gyilkosság esetében a meggyilkolt nejének tökéletes alibije volt. A felügyelő az ajtóhoz lépett. — Mrs. Matterson — mondta —, fáradjon be hozzánk. Az édesanyjának szüksége van az ön segítségére... és fordítva. — A mama és a leánya? — kérdezte a segéd. — Úgy van. A rendkívül csinos nagylány férjhez megy egy dúsgazdag milliomoshoz... és aztán a mama szobalánynak jelentkezik. Az úr elpatkol. A bánatos özvegy megkapja az örökséget és az életbiztosítást. A mama és a darling ezután szedik a sátorfájukat, és minden kezdődik elölről. Egy másik városban. — Nagyszerű — mondta a segéd. — Az első pillanatban a szobalányra gyanakodott. Mikor vált gyanússá Mrs. Matterson? — Egy öregasszony segített. Bizonyos Mrs. Matlin Holm, aki a szállodában lakik. O sok rosszat mesélt nekem az áldozat nejéről. Alaposan ismerte, és vajon honnan ismerhette? Mert a hasonló természetű emberek azonnal megérzik a másikban saját énjüket. Nem tudom, mit adnék, ha megtudhatnám, hogy mi történt Matlin Holm urával... 20 A HÉT
