A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-06 / 32. szám
OTTJÁRTUNK iiiii šik^ iM^aiji így élünk mi - Prágában — Még csak fél év telt el a szétválás óta, és a csehek máris jobban élnek — mondja egy fiatalember a barátjának a Brünn melletti Kilenc Keresztnél. Itt tartanak pihenőt a Prágába, illetve a Pozsony felé tartó távolsági autóbuszok. Amikor a sofőr bejelenti a húszperces pihenőt, az utasok szinte egy emberként tódulnak a büfé felé. Ott persze már minden asztal foglalt. Én két fiatalember mellé ülök, és amíg az üdítőt kortyolgatom, akaratlanul belehallgatok a beszélgetésükbe. Mind a ketten Prágából utaznak Pozsonyba. Az, aki az imént megállapította, hogy a csehek jobban élnek, mint Szlovákia polgárai, most arról beszól, hogy hatan élnek egy háromszobás lakásban, és esélye sincs rá, hogy a feleségével és féléves fiával önálló lakásba költözzenek. Megtudom róla, hogy orosz—polgári nevelés szakot végzett az egyetemen, jelenleg munka nélküli, és alkalmi munkával egészíti ki a munkanélküli segélyt. — Tavaly volt egy jó "bulim" — tájékoztatja a mellette ülőt. — Egy maszeknál dolgoztam egész nyáron. Dél-Szlovákiából teherautóval vittem fel a zöldséget Csehországba. Az öreg azonnal fizetett. Tavasszal ismét felkerestem, akkor már azt mondta, nincs szükség rám, s valószínűleg ő is leáll az üzlettel. Ez meglepett, hiszen tavaly még jól ment a zöldség- és gyümölcskereskedés. Igen ám, mondja a maszek, csakhogy tavaly a csehek készpénzben fizettek, most meg bankon keresztül. Eltart néhány hónapig, amíg megkapja a pénzt. A termelők meg türelmetlenek, és a tudomására hozták, ha nem fizet, akkor másnak adják az árut. Hát így van ez minálunk — teszi hozzá. — Azért nálunk is vannak gondok — szólal meg a másik csehül. — Igaz viszont, hogy a munkanélküliség nem olyan nagy, mint Szlovákiában. Csehországban általában csak azoknak nincs munkájuk, akik nem is akarnak dolgozni. Meg aztán már elég sok maszek van, aki mindig tud adni valamilyen alkalmi munkát, amivel a havi bért ki lehet egészíteni. Amíg beszél, társa csak sóhajtozik. NEM LEHET EGYSZERRE DOLGOZNI IS, MEG TANULNI IS A Prága Holešovice negyedében található diákszállás a város kollégiumai közül az egyik legjobb. Szép világos szobák, négy emberre jut egy konyhafülke és a mellékhelyiségek, az épület mellett viszonylag sok a zöld. Azok a diákok, akik itt kaptak szállást, szerencséseknek mondhatják magukat. Ilyenkor nyáron viszonylag kevesen maradnak a kollégiumban, így annak egy részét a turisták rendelkezésére bocsátották. Sok végzős diák már csak addig marad, amíg munkát és szállást szerez magának. Sok szlovákiai diák, aki nem tudott otthon munkát találni — s ők vannak többségben —, úgy határozott, hogy Prágában keres albérletet és munkát. Igaz, a cseh fővárosban egy lakás bérleti díja lassan már megfizethetetlen O A UCT _________________________ egy fiatalnak, ám a végzősök mégis örülnek, hogy befejezték a tanulmányaikat, és nem kell azzal törődniük, hogyan oldják meg a tanulással kapcsolatos anyagi gondokat. A Beséről származó Pompos Amold már negyedik éve él a cseh fővárosban. Elméleti fizikát tanul a Károly Egyetem Matematika—Fizika Karán. Mielőtt gyakorlati kérdésekről esne szó, Arnold a fizikáról és a tanárairól áradozik. — A fizika mindennek az alapja — mondja. — Szerintem a legérdekesebb valamennyi tudományág közül. Abban, hogy a fizika szerelmese lettem, jelentős szerepet játszott dr. Kotrusz László, a lévai gimnázium tanára. Aztán amikor Prágába kerültem dr. Ctirad Klinčík személyében olyan tanárt kaptam, aki Abdus Salam Nobel-díjas fizikus mellett dolgozott. Már világossá vált előttem, hogy a diploma megszerzése után is folytatom tanulmányaimat. Több tudományos cikkem is megjelent. Eddig még a szabadidőmet is tanulással töltöttem, viszont ha szeptembertől itt külföldi diákként tanulhatunk majd tovább és a kollégiumot is úgy kell majd fizetnünk, komoly anyagi gondoknak nézek elébe. Igaz, a jó tanulmányi eredményeimért kapok ösztöndíjat, pár száz koronát, ami néhány könyvre elég. Arnold még röviden elmond egy trükköt, amivel sok Szlovákiából származó Prágában tanuló diák "élt". Miszerint: akinek otthon volt némi megtakarított pénze, az még a bankjegyek lebélyegzése előtt átvitte Csehországba, s ott berakta a bankba. A gond csak ott kezdődik, hogy ez az összeg a jelenlegi árak figyelembevételénél bizony nem fedi a többéves tanulmányok költségeit. Ha meg a diákok dolgozni mennek, elhanyagolják a tanulást, tehát azt, amiért tulajdonképpen a cseh fővárosba mentek, s így a munkavállalás sem látszik igazán jó megoldásnak. KÖSZÖNJÜK, MEGVAGYUNK Mondja szinte egyszerre egy Szepességből származó Prágában élő a harmincas évei elején járó házaspár. Kilenc évvel ezelőtt házasodtak össze. A férj akkor volt másodéves gépészmérnök-hallgató, a feleség pedig éppencsak dolgozni kezdett egy földműves-szövetkezetben. Néhány évig úgy éltek, hogy a férj Prágában, a feleség meg az időközben megszületett kisfiúval a Szepességben. Aztán a nő is felköltözött a férjéhez, aki a harmadik évfolyamban megszakította tanulmányait, és a vasúton dolgozott tolatóként. A házaspárnak szerencséje volt, mert alig pár évi albérlet után 1990 nyarán a lakásszövetkezet kiutalt számukra egy két és félszobás lakást. Igaz a lakás Prága egyik legforgalmasabb részén van, a várost átszelő autópálya közvetlen szomszédságában, de hát már az a tény, hogy Prágában saját lakásuk van, örömmel tölti el őket. Arról, hogyan élnek, milyen gondokkal kell megküzdeniük a száztornyú Prágában, Anna, a fiatalasszony beszél. — Azt hiszem a mi családunk a középréteghez tartozik. Van vegy lakásunk meg egy használt 120-as Škodánk. A férjem tolatóként dolgozik a vasútnál, és havonta hat és félezer koronát hoz haza. Én a körzeti hivatalban dolgozom ötezer-hétszázkoronás bruttó fizetéssel. Egy hónapban körülbelül tíz-tizenegy ezer korona áll a házhoz, abból ezerötszázat törlesztőnk, mert a lakásra kölcsönt vettünk fel. Ezenkívül kétezer-ötszázat félreteszek a lakbérre, a villany- és gázszámlára és a telefonra. Ami marad, abból élünk. Ami az árakat illet, nyugodtan állíthatom, hogy jóval alacsonyabbak, mint Szlovákiában. Természetesen nem a Vencel téren és a környékén lévő üzletek árcéduláit vettem alapul. Két héttel ezelőtt voltam Pozsonyban, és megdöbbentem például azon, hogy ott egy villamosjegy ára napközben öt, éjszaka tíz korona. Itt napközben is és éjjel is négy korona. Az a joghurt, amit a fiamnak vásárolok hat koronáért, ott kilenc ötvenért láttam. A zöldség és gyümölcs árait nem sorolom, hiszen azok eléggé változók. A beszélgetésbe bekapcsolódik a férj, aki megpróbálja összehasonlítani az ő életüket egy Rozsnyón élő ismerős házaspáréval. — Az ismerőseink és mi [s szinte alig kaptunk szülői segítséget. Ók elkezdtek építkezni és most olyan helyzetbe kerültek, hogy legszívesebben eladnák a már félig kész házat, vagy elcserélnék egy lakásért. Jelenleg a szülői házban élnek, amely háromszobás, és négy felnőtt meg két gyerek lakik benne. A férfi munkahelye tavasszal megszűnt, azóta munkanélküli, a feleség ápolónőként dolgozik a kórházban, ahol havonta háromezer-ötszázat kap kézhet. Ehhez jön a családi pótlék, meg a férfi munkanélküli segélye. Ebből aligha tudnak megtakarítani annyit, hogy a házat befejezzék, vagy hogy százezerért lakást vegyenek. Prágában is rossz a lakáshelyzet, de itt több lehetőség van. Aki dolgozni akar, vállalhat alkalmi munkát még a munkahelyén kívül is, mert lehet válogatni. Az ismerőseink szerint Rozsnyón nincs sok magánvállalkozó, s akik vállalkoznak, azok a rokonaikat meg az ismerőseiket alkalmazzák. Még egy kicsit beszélgetünk, aztán elbúcsúzom a házaspártól. Nem tudom az ő esetük mennyire általános Csehországban. Mindenesetre a Prágában töltött öt nap alatt jóval több optimista, vállalkozói kedvű emberrel találkoztam, mint idehaza. KAMONCZA MÁRTA Fotó: archív Pompos Arnold
