A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-06 / 32. szám
/ jedt — Kamcsatkától egészen az Indonéz szigetvilágig hosszan elnyúló — árokrendszer húzódik, ahol igen gyakoriak a kisebb-nagyobb földrengések és a vulkánkitörések. Japántól keletre a partoktól viszonylag nem nagy távolságban található egy igen aktív / •• erre képesek lennének, s az igazat megvallva, amíg nem leszünk tisztában minden részlettel, addig nincs is esélyünk a tökéletes előrejelzésre. Érdekes viszont, hogy különböző élőlények, legyenek azok rovarok, halak, hüllők, madarak vagy emlősök, valami módon / PUSZTÍTÓ földrengés JAPAABAN Néhány hete megszaporodtak a sajtóban a különböző természeti csapásokról szóló beszámolók és részletes híradások. Hatalmas árvíz pusztított Bangladesben és az USA-ban. A Mississippi vízállasa még sosem volt olyan magas ebben az évszázadban mint most, s bár az amerikai árvízvédelem nagyon jól szervezett, a megduzzadt folyóval szemben tehetetlennek bizonyult. Ha úgy tetszik, szintén árvíz pusztított Japán északi részén, Hokkaido szigetén, de itt nem a megzabolázhatatlan folyók léptek ki medrükből, hanem a tenger iszonyatos hullámai mosták le a föld színéről a part menti településeket. Szerencsére a természeti csapás viszonylag gyéren lakott térségben pusztított, így a halálos áldozatok száma jóval kevesebb volt, ám a szakemberek a tsunamit kiváltó földrengés magnitúdóját 7,8-ra becsülték (az ún. Richter-skála szerint), s ez bizony már nagyon komoly erősségű rengést jelent. Bizonyára akadnak majd olvasóink között olyanok, akiket részletesebben is érdekel ez a téma, ezért egy kis hírmagyarázattal kívánunk nekik szolgálni. Kezdjük először is a Richter-skálával. A földrengéseket többféle szempontból szokták csoportosítani, de kétségtelenül az első dolog, amit minden laikus megkérdez: vajon milyen erős volt a rengés. A 12 fokú Mercalli-skála a pusztítás nagysága alapján (szubjektív kritériumokat figyelembe véve) csoportosítja a földrengéseket. A Richter-skálán viszont a földrengés magnitúdójának az értéke jelenik meg. Minél nagyobb ez a szám, annál erősebb földrengésről van szó. A skálának elvileg nincs felső határa, de ez idáig még 9-nél nagyobb erősségű földrengést nem észleltek. Ebből is látható, hogy a 7,8 fokú rengés már nagyon pusztító erejűnek számít, s ha sűrűn lakott vidéket sújt, akkor a halálos áldozatok száma elérheti a százezres nagyságrendet is. Amikor hetven éve, 1923. szeptember 1-jén egy 8,3 fokú földrengés sújtotta Tokiót és környékét, több mint 90 ezer ember pusztult el. Sokan a romok alatt lelték halálukat, de az áldozatok többsége azok közül került ki, akiket a városra zúduló hatalmas tengerhullámok ragadtak magukkal. Joggal fölvetődik a kérdés, miért éppen Japán az az ország, amely annyit szenved a földrengésektől és a vulkánkitörésektől? A sok száz évvel ezelőtt élt japánok különböző óriási állatok rosszindulatú mesterkedéseinek tudták be a földrengéseket. Az egyik monda egy sárkányról szól, a másik szerint egy hatalmas harcsa a bajok okozója Sajnos nincs rá helyem, hogy ezeket az érdekes történeteket elmeséljem, de az tény, hogy a japánok megtanultak együttélni a természeti csapásokkal. A valódi okok feltárására tulajdonképpen a hatvanas—hetvenes évekig kellett várni. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a Föld bizonyos pontjai nem véletlenül veszélyesebbek, mint más helyek. Vannak térségek, elsősorban egyik-másik óceán fenekén, ahol a Föld mélyéből folyamatosan fölfelé áramlik az olvadt magma, és mind messzebbre sodorja egymástól a kontinenseket. Ezek a területek tektonikai lag nagyon aktívak, gyakoriak itt a földrengések. A Föld más helyein viszont ellentétes folyamatok játszódnak le: a földkérget alkotó hatalmas táblák (az ún. litoszféra-lemezek) összeütköznek, és az egyik a másik lemez alá bukik, hogy a mélyebb rétegekben megolvadva elvegyüljön a magmával. Ezeknél az ütközési vonalaknál mély árkok keletkeznek, nem véletlen, hogy épp itt mérték a legnagyobb óceáni mélységeket. A Csendes-óceán nyugati térségében egy kitermélytengeri árokzóna, ez a felelős a sok szenvedésért és katasztrófáért. Ha a földrengés epicentruma a tengerben van, akkor tengerrengésről szoktunk beszélni, és ennek minden esetben szökőár — vagy gyakrabban használt nevén: tsunami — a következménye. (A szó japán eredetű; tsu kikötőt, a nami hosszú hullámot jelent.) A tsunami a partok közelében válik nagyon veszedelmessé, mert ott a tenger mélysége csekély, és a tenger hullámai több tízméternyi magasságot elérve zúdulnak a partra. A hatalmas erejű víztömeg magával sodorja a faépítményeket, de olykor még a kőházakat is, s jaj annak, aki idejében nem menekül biztonságos helyre. A földrengések elleni védekezés egyedül hatékony módja az előrejelzés volna, mert akkor időben el lehetne hagyni a veszélyeztetett vidéket. Sajnos ma még nem állnak rendelkezésünkre olyan műszerek, amelyek Hokkaidó-sziget mégis képesek arra, hogy előre jelezzék a bekövetkező katasztrófát. Éppen Japánban figyelték meg a legrészletesebben az egyes állatfajok viselkedését néhány nappal, órával, illetve perccel a földrengés bekövetkezte előtt. Minden állat a megszokottól eltérő módon kezd viselkedni. A halak összegyűlnek a part mentén, és gyakran a szárazra vetik magukat. A juhok és a tehenek nem hajlandók az istállóban vagy a karámban maradni, a disznók bámulatos ügyességgel kerítést másznak, a kígyók csapatokba verődve tekeregnek az utakon, a patkányok pedig képesek egyik pillanatról a másikra teljesen eltűnni. Az állatokkal együtt élő japánok ezekből a jelekből már időben tudomást szerezhetnek a fenyegető veszélyről, és megtehetik a szükséges óvintézkedéseket. LACZA TIHAMÉR
