A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-07-02 / 27. szám

mével nézi a világot. Fáj neki, hogy Castro a nagykapitalistákkal egyidő­­ben kisemmizte a nyomorult targon­cáikat vonszoló utcai árusokat. Az Orosz az egyetlen, aki az utca emberére gondol, míg körülötte hú­szán puffogtatják a szakirodalomból vett frázisokat. De az is lehet, hogy mindez csak játék. Macska-egér harc. Hecceli őket, figyel, formálja magá­ban a helyzeteket, figurákat. Szereti őket, nem vitás. Leghevesebb ellen­felét egyízben megragadja, jobbról­­balról zajosan megcsókolja: Beadná a derekát? Csak ennyit mond: így szeretlek, ez igen, imádom az ilyen bivalyerős alakokat! Irodalomról senki se beszél. A papnő elmondja, hogy ötszáz pél­dányban jelenik meg folyóirata, Jev­tusenko megjegyzi, hogy náluk öt­százezres kiadásban kelnek el az irodalmi lapok. Megkérdi, van-e jó regényíró a Szigeten (hogy költő nincs, arról már tud). Azt felelik, hogy novellaírók vannak. Tíz—tizenöt jó novellát kér, vállalja, hogy lefordíttat­­ja, megjelenteti Moszkvában. A pap­nő nem ér rá. És maga forradalmat akar csinálni? — kérdi a Költő. A társaság kimerült, Jevtusenko magára marad. Gyerekek, gyerekek, mondja fejcsóválva, oroszul. Ha itt forradalom lenne, vagy megszökné­tek, vagy hamarosan kivégeznének titeket. Nincs más harapnivaló? Mit tudjátok ti, mi az a forradalom! Elálmosodik. Akartok még tudni valamit? A társaság a gyarmati sort siratva ürítgeti a poharakat. Senki se kíváncsi semmire, nem tanulni jöttek ide, ezredszer újra akarták csak sorolni monoton panaszaikat. Jevtu­senko a verseiről mond valamit, senki sem olvasta őket. Pedig árulják mindenütt — csóválja a fejét, azután az amerikai lánytól kérdi: vagy a gyarmati helyzet ebben is megaka­dályozott? A francia asszony a televíziót említi. Milyen voltam? — kérdi a Költő. Nagyszerű. Igen? Mint egy bohóc, mint egy szomorú clown, nem igaz? Egyre több hibával beszél, keres­géli a szavakat. História helyett hisztériát ejt, készakarva tenné? Ta­lán neki lenne igaza. Valaki megjegy­zi, hogy egy regényt juttatott eszébe ez a találkozás. Próféta voltál, szí­vem... elfogadja a célzást, ők is tudják azt, amit én, mondja. Igen, ők. A magyarok. A társaság a balkonra húzódik. Letörtek, tanácstalanok. Megértést, biztatást vártak, és most magányo­sabbak, mint valaha. Pepe, a házi­gazda komoran tologatja helyükre a finom spanyol bútorokat. A nyitott vécéajtóban Jevtusenko a spanyolul nem értő amerikai lány­nak szavalja: "no más izquierda que el corazón" (ne tovább mint a szív, bal oldalon). Gyalog sétálnak haza a Racket-klubba, kartávolságra a csil­lagos égbolt alatt. Az épület körül a meghívottak kórusban beindítják a kocsikat. ÉGTÁJAK SZILÁGYI DOMOKOS* A költő mit tehet? A költő mit is tehet? Teleírhatja csillagokkal a mennyboltot, míg alusznak a csillagászok. Teleírhatja rózsákkal a kertet, míg alszik a május. Teleírhatja napfénnyel a strandot, míg alszik a napfény. O, százegyszer is kifoghat a késedelmeskedőn! Teleírhatja reménységgel a szállongó időt, míg alusznak az emberek. Mielőtt Mielőtt elmegyek, egy s más akad intéznivaló. Hiszen még nem is szeret­telek: Nem volt idő, mert szeretkeztünk, dolgoztunk is, biztattuk egymást, hogy lesz még idő azelőtt. Lesz idő, óriás szivarból szennyezhetetlen kékekig fújni ki, föl a smogot, sivalkodni a születőkkel s meggyilkolódni az áldozatokkal, hiszen még nem is szerettelek, csak sivalkodtam s gyilkolódtam, tanítottam, hogyan kell szeretni, hiszen még nem is szerettelek. Élnem adjatok, mielőtt elmegyek! Nem szabad pucérul látnom a földet, ölelés után, mely halált szül. Hiszen még nem is szerettelek! "Ne nézz rám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé." (XXXIX. zsoltár, 14. v.) Se ébren, se alva Boldog vagyok kicsit, mert kínjaim kicsik (Szabédi) Se ébren, se alva, se élve, se halva se szomjan, se étien, se munkán, se tétlen, se így, se amúgy — rokkanton vagy épen, nem megy semmiképpen — szólj hozzám, hazudj, mondj igazat, mindegy — olyan lettem, mint egy csecsemő, olyan magatehetetlen és gyámoltalan: se ébren, se alva, se élve, se halva, se szomjan, se étien, se munkán, se tétlen — túl a megváltáson: élő feszület. Senki meg ne lásson, Anya, nélküled. Késés Öt percet késik a vonat, öt üres percet kapunk a semmitől. Kitölthetetlen perceket: mert elterveztük: utazunk, mert elterveztük: szeretünk, mert elterveztük: hogy nem maradunk le még öt percig sem, semmiről! Kitöltjük előre az űrt, amely vár. Elterveztük, hogy kitöltjük magunkkal, amíg lehet. Falánk a késés: nem ismer lehetetlent: lehetetlent csak mi ismerünk. S úgy hívjuk: nemlét. ÉS AZT IS KITÖLTJÜK MAGUNK­KAL! Öt percet késik a vonat: ezen múlunk. Ezen múlunk el. * A költő július 2-án lenne 55 éves

Next

/
Thumbnails
Contents