A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-22 / 4. szám
nem korlátlanul biztosítani az önköltségesek ottani tanulási lehetőségeit? (Az ösztöndíjasok között akadtak akkori "flekkesek" gyerekei: mi lenne, ha egyszer, végre megszólalnának?) Igen, 1969-től, ugyancsak az említett Elnökség javaslatára, voltam röpke két évig országgyűlési képviselő: harcoltam a magyar iskolaügyért, kultúráért. Képviselőtársaim, nemcsak a magyarok, hanem a velem azonos gondolkodású szlovákok, csehek is nagyon megbecsültek. Ám az új képviselői választások magyar nemzetiségű javaslói (nevüket hadd ne említsem: halottakról vagy jót, vagy semmit) nem javasolták további képviselői jelölésemet. Más: talán a könyveimért érezzék lelkiismeret-furdalást? A. Kassai dalokért, amelyet az akkori kritika (a magyarországi is!), akkortájt, amikor költőink zöme még. csakis traktorokról, ideológiáról és annak nagyjairól zengett dicsőítő énekeket, az első valóban lírai kötetnek, a Nyugatos hagyományok' egyenes folytatójának méltatott? Á regényeimért ("Végre megjelent az első csehszlovákiai magyar regény!"), amelyeket, csakúgy, mint elbeszéléseimet mindig, Magyarországon is felsőfokon méltattak? (Nem akárkik: olyanok, akik ma is értékeknek számítanak.) Nincsen miért bűnbánatot éreznem: költeményeim, regényeim, elbeszéléseim szülőföldem szeretetéről, magyarságtudatomról vallanak. Igaz — kiszúrták a Vas szegekkel című regényemből, hogy nem adóztam kellő kegyelettel a szerencsétlen Ján Palach és a többi tizenévesek mártírhalálának. Erről csak ennyit: amikor gróf Teleki Pál 1941 áprilisában öngyilkos lett, a rákövetkező napon, kezdő tanár létemre sem riadtam vissza attól, hogy összes tanítási óráim helyett megemlékezést tartsak tanítványaimnak Teleki tettének okairól. De — kérem, nevezzenek meg nekem egyetlen vezető politikust, aki a tizenévesek helyett vállalta volna a világ figyelmét magára vonó, tüntető önfeláldozást! Az Istenért, hát miért mindig, mindig, mindig a fiatatok, csak a fiatalok vállalják a leg halálosabb kockázatokat? "Most rajtatok a sor, fiatalokon: mi, öregek, majd mögétek állunk!" Hát nem — ne manipulálgassuk örökké a fiatalokat, még a "bőrfejűeket" sem, mert azokat is mi, felnőttek tettük olyanokká, amilyenek. Egyetlen cselekedetem, egyetlen leírt mondatom felett sem érzek bűnbánatot. Még azért sem, amikor a 70-es évek elején "önkritikák" tucatjainak a használhatóbbá tételénél segédkeztem, KINCSÜNK AZ ANYANYELV megpróbálva segítő kezet nyújtani a pártból kizárt "megtóvelyedetteknek" — ez a szó sorozatosan szerepelt az önkritikákban. Nagyon sok esetben sikerült. Nem az, hogy visszavegyék őket a pártba — ehhez ón nagyon jelentéktelen tényező voltam, de legalább annyi, hogy munkahelyükön maradhassanak. Hogy ne zárják ki őket az írószövetségből "is", vagy, ha mégis, továbbra is írhassanak. Mi lenne, ha egyszer, végre ők is megszólalnának peres ügyemben? Noha, őszintén szólva, erre sem nagyon tartok igényt. A fiatalokat nem kárhoztatom, hogy a fentiekre — és sok más egyébre — nem emlékezhetnek. Az idősebbek pedig hallgatnak. Vagy talán — nem is élnek? Nos, ón megelégszem azokkal a levelekkel, amelyeket minden létező ünnepi alkatommal hajdani tanítványaimtól, azok szüleitől, hajdani, még élő pedagógus kartársaimtól kapok. És — ma is, változatlanul — elégedett vagyok önmagámmal. Úri magammal, ha úgy tetszik. — Mi a véleménye az 1989 novembere utáni helyzetről? Mire számíthat Ön szerint a magyar kisebbség az önálló Szlovákiában? — Az önálló Szlovákia magyar kisebbsége csak arra, csakis arra számíthat, amit önmaga erejéből és nagyon, nagyon gondosan, megfontoltan megválogatott szövetségesei segítségével el tud érni. Munkával, szorgalommal, többet tudással.,Azért hangsúlyozottan többet tudással, mert a kisebbségi lót, a világ minden táján, bizonyos többletmunkát, többet vállalást, fokozott gerincességet, magatartást, öntudatot és magabiztos én-tudatot igényel. És itt és most fordulok a fiatalokhoz: ne az önpusztítás, hanem az önértékesítés, önérvényesítés legyen életük konokszép célja. — Min dolgozik jelenleg? — írok. Egyetlen eddig gyakorolt műfajomhoz sem maradtam hűtlen. Mikor jelennek meg írásaim, nem tudom. Bízom, töretlenül, az anyag megmaradásának törvényében. Közelebbről azért nem határozom meg pillanatnyi írói tevékenységem anyagát, mert — ezt eddig is mindig kerültem. Ha beszélnék készülő írásaimról, veszítenének belső énemhez kapcsolódó meghittségükből: nem én írom a műveimet — azok írnak engem. A kérdéseket feltette: MELAJ ERZSÉBET Mikor tető, mikor fedél? A két vagy több nyelvet beszélő ember számára természetes, hogy a különböző nyelvek szókészlete más és más módon "képezi le" a valóságot. Ez azt jelenti, hogy egy szónak egy másik nyelvben két vagy több megfelelője is lehet. A szlovák és a magyar nyelv viszonylatában ezzel kapcsolatban a leggyakrabban a testvérek megnevezését említjük: a szlovákban nem fejezzük ki külön szóval, hogy az illető testvér idősebb vagy fiatalabb-e: a magyar nővér és húg, illetve báty és öccs szavakkal szemben csak a sestra és a brat áll. A helytelen fordítások egy része épp arra vezethető vissza, hogy a fordító vagy a beszélő nem számol ezzel a nyelvek közötti természetes különbséggel. Szlovák—magyar szótárainkban a szlovák strecha főnév mellett a következő magyar megfelelők olvashatók: 1. háztető, tető, fedél; 2. (kalap)karima. így például ha a strecha szót valamilyen építménnyel kapcsolatban használjuk, magyarra fordításakor választhatunk a háztatő, tető, fedél szavak között. Nem mindegy azonban, melyik mellett döntünk, mert bár jelentésük azonos, mégsem cserélhetők fel egymással. Ha azonban mégis ezt tesszük^ olyan mondatokat kapunk, mint a következők: "így önállóan vagy mondjuk: szűkebb családi (...) körben igyekeznek minél hamarabb tető alá juttatni a megtermettet" — írta egy magángazdáról egyik újságírónk. A brit trónörökös pár tönkrement házasságáról szóló cikkben pedig azt olvashattuk, hogy "Diana az év végéig el akar válni, de Károly olyan megoldást javasol, hogy éljenek ugyan elváltán, de egy tető alatt". Bár nem tartozik szorosan vett témánkhoz, mégis meg kell említenünk, hogy ez utóbbi mondat megfogalmazása homályos: ha a házaspár mindkét tagja válni akar, miért kezdte a mellékmondatot de kötőszóval a szerző, pontosabban a fordító? Lehet, hogy a férj a válás helyett a különélést szorgalmazza? Erre a kérdésre csak a valós helyzet ismeretében tudnánk választ adni. Mindkét mondatban a tető jelentése ez: háztető. Az idézett szövegrészletekben azonban nem az a fontos, hogy a gabonatárolón vagy a trónörökös házaspár palotáján tető van, hiszen ez természetes. A mondatok valójában másról szólnak: az első arról, hogy a gazda védett helyre hordja a termést, a másik pedig arról, hogy Károly herceg azt szeretné, ha továbbra is "közös háztartásban" élnének feleségével. Éppen ezért mindkét esetben a fedél szót kellett volna használni: az elsőben azért, mert a fedél bizonyos kifejezésekben azt jelenti: az időjárás ellen megvédő épület, menedék — s itt nyilván erről van szó —, a másikban meg azért, mert az egy fedél alatt állandósult szókapcsolat, tehát nem lehet rajta változtatni. Hasonlóképp fedél, s nem tető alá húzódunk, ha esik vagy vihar közeleg, a hajléktalan emberről pedig azt mondjuk: nincs fedél a feje fölött Tető szavunk viszont ilyen kifejezésekben fordul elő: tető alá hoz, tető alá kerül. Ezekkel akkor élünk, ha azt akarjuk kifejezni, hogy egy épületet teljesen felépítettek, esetleg valami egyéb munkát, dolgot sikeresen befejeztek. A bevezetőben már említettük, hogy a tető-fedél szavak felcserélésének vélhető oka az, hogy a szlovákban e két szónak csak egy megfelelője van: a strecha. Egyébként a második mondat esetében biztosan fordítói tévedéssel állunk szemben, mert a cikket egy szlovák lapból vették át. Feltehetjük azonban a kérdést, annak mi az oka, hogy a strecha megfelelőjeként a tető "ugrik be", s nem a fedél. A válasz egyszerű: háztető jelentésben a két szó között stílusbeli és ezért gyakorisági eltérés van: a tető köznyelvi szó, ezért a gyakoribb, mint a népnyelvi fedél, mely a köznyelvben lényegében csak az általunk is idézett kifejezésekben él. SZABÓMIHÁLY GIZELLA A HÉT 7
