A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-25 / 26. szám
FIGYELŐ AZ EMLÉKKÖNYV Evezz bátran az élet tengerén, Kalauzod legyen a szép remény!" (Orbán Hedvig baronesse) A felnőtt, komoly emberek emlékoszlopokat, emléktáblákat és emlékszobrokat állíttatnak "közös” — akár történelmi, irodalmi— emlékeinknek. Mások naplót vezetnek, később memoárt írnak, és megszépítik emlékeiket, vagy túlzottan drámaivá festik. Attól függ! A pici, kisiskolás lányok "emlékkönyvet" vásároltatnak anyukájukkal. Az emlékkönyv lapjai egyelőre még üresek. az álmok, a szép rajzok, a versikék és jókívánságok majd később kerülnek oda. A hölgy olvasóim és a még fruskák, jövendőbeli hölgyek, s anyák bizonyíthatják, hogy igen fontos (volt) életükben az "emlékkönyv", amely értékeket, számukra szent célokat rejt(ett) lapjain. Érdekes módon az idei “anyák napján" került kezembe e kis zöldkötésű, csattos könyvecske, Dávid Erzsiké IV osztályos tanuló emlékkönyve. Barátomtól Czvalinga Mátyástól kaptam, aki Prágában vásárolta az egyik antikváriumban Az első színes bejegyzést a "hit, remény és szeretet" boldog szellemében Soltísz Z. 1913 január 11-én vetette papírra Kolozsvárott. Egy esztendővel később Pércsi Etelka tanító néni január 18-án ezeket írta tanítványának: "Igazi munkás csak az, akit nem a munka díja, de maga a feladat lelkesít a tettre “ Olyan emléklapot is találunk a könyvben, ahol inkább a kiszínezett rajz dominál, mint a rövidke szöveg. A németül írott versikét Bözsi rótta határozott betűkkel az emlékkönyvbe A cseh emléksorokat kilenc esztendővel később, 1922-ben vetették papírra. Lenéi Doležalová nyilván hazaszerető cseh lány lehetett, hevenyészett fordításban az alábbiakat irta: “A hazád legyen mindig számodra drága,/ Szeresd mint édesanyádat, mert hazád és édesanyád/ csak egy lehet!" Ki tudja mi történt azóta a kolozsvári Dávid Erzsikével és mindazokkal, akik bejegyezték emlékeztető soraikat? Ki tudná megmondani, hogy az emlékkönyv milyen utakon jutott el Prágába a távoli Kolozsvárról, ahol bizony manapság nem könnyű magyarnak lenni? Talán örökös titok marad! MOTESIKY ÁRPÁD ZS. NAGY LAJOS: FANTASZTIKUS! ] Hideglelést kapok ettől a szótól, és mivel naponta legalább ezerszer hallom, állandó hideglelésben élek. "Fan-tasz-tikus gól!" — ordítja az egyik magyar tévériporter, s én arra gondolok, hogy ez egy újszülött, nem látta, nem láthatta Puskás és Kocsis góljait. Egyébként azok sem voltak fantasztikusak, csak szépek. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek —, ugye emlékszünk még erre a közmondásra. Engedjük meg tehát, hogy egy tévériporternek mindent szabad. De: feltünedeznek itt egészen komoly emberek is. És ilyesmit mondanak: "Fantasztikusan tönkrement ez a népgazdaság...!" És a tévé képernyőjére bevágódik egy nagyszerű színész, és ezt mondja: "Végre kaptam egy fantasztikus szerepet!" Újabban itt minden fantasztikus. Vagyis eljutottunk oda, hogy semminek sincs semmi értelme. Egy biztos: ennek a szónak, hogy fantasztikus az égvilágon semmi értelme.sincs. Körülbelül ezt jelenti: "izé". "Én különös ellenszenvvel viseltetem iránta — irta Kosztolányi Dezső már 1926-ban. — Először azért, mert nagyzoló. Sokat markol, de keveset fog. Száz és száz jobb és pontosabb szóval írhatom körül. Másodszor nem kedvelem, mert alakjára nézve is korcs. Eredetileg görög szó volt, ahol lángot, ragyogást, megmutatkozást jelentett, majd átvándorolt a latinba, később a németbe, s megkapván mai fémjelzését, innen kértük kölcsön mi, de megint elláttuk a latin végezettel. Kissé tarka és.torz bohócnak tartom." És a drága Kosztolányi több tucat jelzőt javasol a fantasztikus helyett. Például: "A fantasztikusan buta ember: szörnyen vagy egetveröen buta.” Egyszóval: ha én ezentúl meghallom ezt a szót, hogy fantasztikus, tudni fogom, hogy megint fantasztikusan, tehát egetveröen buta társaságba keveredtem. A HÉT 5
