A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-18 / 25. szám
INTERJÚ Szondák a közelmúltba Beszélgetés Tóth Lászlóval A Szélén az országútnak című lírai antológia után megjelent a Tudósítás egy ország elvesztéséről című újabb antológia, amely válogatás hetven év csehszlovákiai magyar elbeszélés- és novellairodalmából. A Széphalom Könyvműhely gondozásában napvilágot látott kötet összeállítója, szerkesztője Tóth László. — Ez a kötet az előző, a Szélén az országútnak című könyvnek ha úgy tetszik az ikertestvére vagy folytatása. Mi ösztönzött arra, hogy ezt a második antológiát is "tető alá hozzad"? — Arra a kérdésre, mi ösztönzött ennek a két munkának az elkészítésére, elöljáróban elmondhatom, hogy több minden. Például az, hogy máig nincs csehszlovákiai magyar irodalomtörténet, meg az, hogy e szóbanforgó két antológia megjelenéséig nem volt olyan gyűjtemény a csehszlovákiai magyar irodalomból, amely a nevezett irodalom elmúlt hét évtizedét egyetlen egységnek, összefüggő egésznek tekintette volna. Az eddigi antológiák mind egy-egy virágzáshoz, egy-egy szakaszhoz kötődtek. Volt ugyan szlovákiai magyar költészeti antológia — a két világháború között élt költőket mutatta be —, volt novellaantológia — a két világháború között alkotó novellaírókat mutatta be —, volt kötet, amely az 1945 után jelentkezettek írásait fogta egybe, de nem született olyan kötet, amely ezt az irodalmat hót, hót és fél évtizedes folyamatosságnak tekintette volna. Sorolhatnám tovább az okokat... Feltehetnénk a kérdést az imént elmondottakkal összefüggésben, hogy mi az irodalomtörténet? Az irodalomtörténet bizonyos értelemben értékelés. Mi egy antológia, egy válogatás? Értékelés az is, mert ugye a válogatás folyamata bizonyos értékszempontokat is föltételez. A kommentárt, a magyarázatot meghagyva a tudós irodalomtörténészeknek, mert ez nem az én műfajom, egyfajta látomást, az ón saját vagy sajátos látomásomat szerettem volna ezzel a két, illetve a készülő harmadik kötettel "letenni az asztalra" a csehszlovákiai magyar irodalomról, áttételesen a csehszlovákiai magyar kisebbségi létről, illetve még áttételesebben a kisebbségi létről, mint olyanról. — S rögtön ide kívánkozik egy kérdés. Az előző kötetnek is meglehetősen sokatmondó, jellemző a címe: Szélén az országútnak. A novellaantológia címéből is egyfajta tematikai "tendenciózusságra" következtethet a leendő olvasó... — A válogatás semmiképpen nem tendenciózus... — Nem a szó pejorativ értelmére gondoltam... — Én sem úgy értelmeztem. Az én feladatom, az én tisztem, az én elképzelésem egy néptöredék vagy töredéknép irodalmának a minél teljesebb és árnyaltabb képet adó bemutatása volt. Ha valami tendenciózus, akkor itt legföljebb az irodalom vagy legalábbis ennek az irodalomnak egyik vonulata a tendenciózus, méghozzá a sorsmondó, sorsvallató, sorsfaggató, történelemmondó vonulata. A szlovákiai magyar kispróza hetvenvalahány éves történetében ez van túlsúlyban bizonyos okok miatt, amelyekről most elég hosszan beszélgethetnénk, de gondolom sem időnk, sem terünk nincs rá... Viszont, hogy az imént említett vonulat van túlsúlyban nem jelenti azt, hogy markánsabb a többinél. Más az, hogy mennyiségi aránytalanságok vannak közöttük, de ha a szlovákiai magyar kispróza bizonyos vonulatainak a legjobb műveit és képviselőit, csúcsait tekintjük, akkor nem észlelhető aránytalanság. — Amikor az ember összeállít egy kötetet, mennyire befolyásolja a saját irodalmi ízlése, milyen szempontokat tart fontosnak? Netán elsősorban azt, hogy a saját ízlését vagy értékrendjét többékevésbé háttérbe szorítva inkább másféle megközelítésből próbálja az anyagot válogatni...? A fontos az, hogy a szerkesztő egyfajta objektivitásra törekedve válogatást nyújtson az olvasóknak azokból a müvekből, amelyek jelentősek az adott műfajban, és nem utolsósorban megismertesse az olvasókkal azokat az alkotókat, akik itt régen és most jelentőseknek számítottak, számítanak, vagy ha nincs is egészen Így, irodalmi ténykedésük valamilyen szempontból fontos... — Többféle antológiatípus lehetséges. Ezek egyike az, amikor az antológiával, az általa fölmutatott szövegekkel a válogató saját magát mondja. Van viszont olyan antológiafajta, amely egy-egy irodalmat. egy-egy irodalom valamely fejlődési szakaszát, vonulatát szándékozik bemutatni. Hogyha a válogató ilyen antológiatípus szerkesztésére, összeállítására adja a fejét, teljes bizonyossággal állítható, hogy nagyon sokszor a saját ízlése ellenében is kell válogatnia. Ez egyébként nem baj. Meggyőződésem, hogy a szerkesztés, a szerkesztői munka, a szerkeszteni tudás ott mérhető leginkább, hogy — ha kell — a szerkesztő időnként mennyire tud az anyag érdekében a saját ízlése ellenében válogatni, hogyan tudja a saját ízlésétől, világszemléletétől elvonatkoztatni az adott szövegeket. Ha belepillantunk a Szóién az országútnak című verses vagy a Tudósítás egy ország elvesztéséről című novellaantológiába, illetve ezzel párhuzamosan az eddigi versesköteteimbe — amelyek az én irodalomeszményemet a leghívebben és legpontosabban tükrözik —, már az első pillantásra észre lehet venni, hogy mind a verses, mind a novellaantológiának a nagy része az én irodalomeszményemtől eltérő irodalomeszményt mutat fel, mert a csehszlovákiai magyar kispróza, illetve líra legjellegzetesebb "mozdulatait" kívántam bemutatni, s nem pedig Tóth Lászlót, mert Tóth Lászlót a saját versesköteteivel is módomban áll bemutatni. Ebben a szerencsés helyzetben voltam sokáig... ma már nem, mert Tóth László már évek óta nem ír verset. — Költőként meghalt?... — Ha nem halt is meg, valahol szunnyad, vagy már évek óta tartó kómában van. Érről most csak ezt tudom mondani. — Térjünk vissza ismét az antológiához... Rövid életrajzi jegyzeteket is közölsz a kötetben az egyes írókról. A száraz életrajzi adatokon túl, gondolom az anyaggyűjtés, a novellaválogatás során is rengeteg életrajzi vonatkozású dolgot fedeztél fel az egyes írásokban. Kitárult előtted egyik-másik írónk életének egy szakasza vagy mozzanata, hiszen sok félreérthetetlen utalás van egy-egy novellában, elbeszélésben, olyanokban is, amelyek végül nem kerültek be a kötetbe. A rövid, száraz életrajzi adatokat egymás után olvasva döbben rá az ember, hogy a kötetben szereplő írók között mennyi 6 A HÉT
