A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-06-18 / 25. szám

ELO MULT

"...BIZTOS HALÁLRA VAGYOK ÍTÉLVE"

(Keller Imre)

II.

FOTÓ: J. DUBEŇ

Május 11-én idős írónk — Gömöry János és dr. Simái Béla javaslatára — újabb kérelemmel keresi fel Szalatnait: az ö közbenjárásával szeretné elérni Pozsonyban, hogy Kassa város "illetékes körei" tegyenek kivételt vele, nyugdíja folyósításának ügyében, mert ajtaján "nagy dörömbözéssel kopogtat" már a nyomorúság és otthonában állandósul a sírás és az elkeseredés. A helyi hatóságok ugyanis azzal az indoklással utasították vissza a kérelmét, hogy egyetlen magyarral sem tehetnek kivételt. "Az, hogy magyar vagyok — kommentálja Keller Imre a hivatali döntést —, ebbe a vádba belenyugszom, még ha halálos ítéletemet is jelenti, mert más nem tudok lenni. (...) De az ellen a leghatározottabban tiltakozom, hogy rá(m)húzzák a vizes lepedőt és elüssenek a sótlan kenyértől is." Hiszen, sorolja érveit, Kassa visszacsatolása után is az volt a baj vele és azért távolították el őt a leánygimnázium igazgatójának székéből, s ültettek a helyébe egymás után két jobboldali érzelmű egyént is, mert jottányit sem volt hajlandó engedni demokrata meggyőződéséből. Még a nyugdíját is nagy nehezen tudta csak kiharcolni, a nyilasok hatalomra kerülése után pedig életét féltve bujkálni volt kénytelen. Végül sikerült megmenekülnie, de ebben a megmenekülésben — panaszolja — "nincs sok örömöm és boldogságom, annál több keserűségem és könnyem." Pártfogást kér Keller számára — ugyancsak az író demokrata magatartása, demokratikus érzelmeire utalva — Gömöry János is: "Vajon nem lehetne-é rajta segíteni?" — kérdezi 1946. május 11 -én írt levelében Szalatnaitól

Június 16-án Keller Imre újabb küldeményt — ezúttal pénzsegélyt, ötszáz koronát — kap Szalatnaitól, aki később is rendszeresen folyósít pénzt Kellernek. Köszönőlevelében előbb az adományozás lélektanáról, kettős természetéről kanyarint egy kisebbfajta értekezést az idős esztéta: "Te valószínűleg — írja — eddig még sohasem szorultál idegen, más emberek segítségére, támogatására. így nem tudod, nem is tudhatod, milyen megrendítően nagy, mélységesen nagy dolog: érezni az emberi összetartásból, az emberi rokonérzésből, az emberszeretetből Rád sugárzó meleget, a segíteni akarást, a megmenteni törekvést. Ne is adja a sors, hogy ezzel az érzéssel ismerkedést köss. De azt elárulom Néked, hogy van ebben az érzésben valami lesújtó és mégis valami felemelő. Lesújtó, hogy nem én adok, hanem én vagyok kénytelen elfogadni. És ebben az elfogadásban, ebben a kapásban rejtőzik a felemelő érzés. Mert éppen az a felemelő, hogy kapok, hogy adnak jószívvel, teljesen önként, ami azt jelenti, hogy nem zártak ki teljesen az emberi közösségből, hogy nem töröltek ki az emberek a memóriájukból, hogy még mindig szeretnek és akarják, hogy éljek." Ezt követően Keller a korábban kért színháztörténeti adatokat sürgeti. Úgy tervezi, egyszer majd "elrándul" Pozsonyba, s akkor majd ő is befészkeli magát a könyvtárakba, levéltárakba. Maradni akar tehát, abban reménykedik, hogy sikerül visszakapnia az állampolgárságát. Dr. Simay Bélát kéri meg, hogy járjon közben az érdekében. Már ekkor megfordul ugyan a fejében a távozás gondolata, de a

könyve — zenetörténete, színházi lexikona — visszatartja, s tulajdonképpen az ad erőt neki — még mindig — a zord napok elviseléséhez és táplálja benne a hitet, hogy "a holnap jobb lesz!".

Egyelőre azonban nem látszik enyhülni semmi, sőt, ha lehet, tovább romlik a helyzet: sokakkal együtt Kellert is népbíróság elé állítják. A vád: valaha tagja volt a Magyar Nemzeti Pártnak. "Nem tiszt, nem tábornok — írja a július 31 -i levelében Szalatnainak —, csak olyan silány baka, közlegény, egy szám a sok vezetőségi tag között. Ezt a tagságomat nem akarom letagadni, csak valószínűsíteni akarom, hogy nem jelenthettem a Csehszlovák Köztársaságra veszedelmet, ha könyveimért kitüntetéseket kaptam tőlük, a csehszlovákoktól." (Ebben a levelében az Irodalmi mozaikokén kapott 3000 koronára, a Chopin életé...-én kapott 1000 koronára és a Tisztán egy életen át (Kassa, 1933) című kétkötetes regényéért kapott 1000 koronára, s a Masaryk Akadémia ugyancsak 1000 koronás jutalmára utal.) Azt szeretné tehát, ha írói munkásságáról Szalatnai küldene neki egy nyilatkozatot, amit a pozsonyi író postafordultával meg is tesz. Keller első népbírósági tárgyalását azonban a hatóságok kénytelenek elhalasztani, mert — amint arról Gömöry János is beszámolt Szalatnainak — "az izgalmak miatt 220-ra emelkedett vérnyomása, vért vettek tőle, így megmenekült a kihallgatáson kívül a 3-ik szélütéstől is, amely végzetes lehetett volna részére az előbbi szélütések után."

Később egyre elkeseredettebbé, egyre könyörgőbbé válik leveleinek hangja, az idő múlásával a munkájáról már nem is ír, csak panaszkodik, csak kér, csak "koldul"... — létminimumot, nyugdíjelőleget, segélyt, segítséget —, egzisztenciális gondjai elébe kerülnek mindennek. Felvillan előtte a reszlovakizáció (rém)képe is, sorai közül azonban egy tragikus sorsra Ítélt, jellemes öregember arca néz vissza ránk: "Csak az állampolgárság segíthet rajtam, vagy a szlovákok közé való becsempészésem. Sem az egyiket nem tudom magamnak kiverekedni, sem a másikat nem tudom megtenni. így lassú, de biztos halálra vagyok ítélve. Pont. Ezen már semmi sem segíthet" — foglalja össze helyzetét Szalatnai Rezsőnek 1947. január 21-én. Fűtenivalójuk elfogyott, de csak nem akar kitavaszodni: holmijukat lassan már teljesen eladogatják, azaz csak eladogatnák, mert már vevőt is egyre nehezebb találni: "Még garasos vevők sincsenek. A mi megbízottunk már harmadszor jött vissza szerdákon az ócskapiacról, hogy egy fillér árut sem tudott eladni."

4 A HÉT