A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-18 / 25. szám
MARADANDÓ EMLÉK Sokakat von/, a Gömörors/ig fővárosában, Rimaszombatban évente sorra kerülő vetélkedő. Remélhetőleg vonzása egyre nagyobb lesz, ami nem kis híján a rendezők leleményességén is múlik. A hirek szerint eddig — az. apróbb hibákat leszámítva — jelesre vizsgáztak. Most azonban ama halovány bánatomról szeretnék szólni, hogy a zoboraljai vers- és prózamondók vetélkedőjén bizony a kisiskolásokon kívül csak két leányzó (nyitrai főiskolások) jelent meg a bírálóbizottság és a közönség színe előtt. Pedig azon a vidéken nagy hagyományai vannak a népszokások és hagyományok felelevenítésének; a folklórcsoportok kulturált formában mutatják be táncaikat, lakodalmas és ünnepi szoka saikat. De sajnos a sikeresen szereplő, verset mondó lányok és fiuk miután kirepülnek az. iskola padjaiból, hirtelen búcsút intenek a vers- és próza mondásnak, a színpadi megnyilvánulás, a nyelvművelés eme lehetőségének. Ámbár nehezen elképzelhető, hogy egyik napról a másikra hátat lehet fordítani az. irodalomnak, a vers és a próza s/.eretetének. Inkább arról van szó, hogy az alapiskola befejeztével új élet kezdődik. Az emberpa lanta új környezetbe kerül, cs ott nincs mód a vers- és prózamondásra. Csak egyetlen módon segíthetünk, ha a jeles szavalónkat, prózamondónkat továbbra is számon tartjuk es a régi iskolához, kötődő szálakat nem tépjük szét, továbbra is őrt áll a régi tanító, ugyanolyan szeretettel, türelemmel foglalkozik egykori tanítványával, mint első osztályos korában... Egykoron a zoboraljai sajátosan palócos nyelvjárással beszélő gyerekekkel az. volt a gond, hogy — a szlovák nyclvtengerbcn, elszigeteltségben — a palócos nyelvezet nem eléggé lágy, vagyis nehezen képezhető, márkansan elüt az. irodalmi vagy köznyelven beszélő gyerekekétől. Nos, ezt a gátlást vagy hátrányt már évek óta sikerült leküzdeni, s a fenti feltevésre jócskán rácáfoltak. Most mar egy-egy verseny alkalmával inkább a palócos tájnyelvüket kérik számon. Bizony sok éven át a zoboraljáról a területi vetélkedőn túl nem jutott senki. Az. elmúlt esztendőben Gálán Géza a zoboraljai vers és prózamondókról lapunkban (A Hét 1992. 5. 16. — 20. szám) az. alábbiakat nyilatkozta: — Nem éreztem azt, hogy következményeiben hátrányosabb a zoboraljai nyelvsziget helyzete az. évtizedek óta szigorú határokkal és következetes megkülönböztetésekkel elszigetelt egész, csehszlovákiai magyarság kényszerhelyzeténél. Lám, az idézett sorok mintha foganatra lellek volna, mivel az idei érsekújvári területi vers- és prózamondók vetélkedőjéről két zoboraljai versenyző jutott tovább. Az. I. kategóriában Dudás Éva Nagytétényből és a II. kategóriából Brath Gabriella Pogrányból indulhatott Rimaszombatba. A pogrányi iskola prózamondóját Révész Judit magyar szakos tanító néni készítette fel. Rimaszombatban — sportnyelven szólva — dobogós helyezést ugyan nem értek cl, de a jelenlét és a tapasztalatszerzés jelentősége majd később kamatoztatható... Dudás Éva és Száraz Magda tanító néni A rimaszombati verseny után ellátogattunk Nagytéténybe, hogy felkeressük Dudás Évát, a negyedik kislányt, valamint Száraz Magda tanító nénit, aki Éva osztályfőnöke és felkészítője. A tanító néni röviden elmondta, hogy nagyon elégedett a verseny szervezésével, de a rimaszombati elődöntőt vagy selejtezőt kissé furcsának tartja. Ugyanis az országos döntőre szólt a meghívó, viszont selejtezővel kezdték a napot. Ám végeredményben kiviláglott, hogy a szűrés közben kipottyantak némelyike bizony megállta volna helyét a döntőben is. Kissé vonakodva bár, de Száraz tanító néni elmondta azt is, hogy évek hosszú során és az idei területi döntőben is a szép magyar beszédet, az. irodalmi-köznyelvi kiejtést hangsúlyozták és kérték számon, illetve dicsérték. Rimaszombatban viszont Kóka Rozalia a tájnyelven beszélőket dicsérte, helyezte előnybe és tartotta tehetségeseknek. Nem ártana egységre jutni, mert a bizonytalanságnak a gyerekek látják majd kárát. Éva, a csillogó szemű, fekete kislány, nem tud a felnőttek gondjairól. O nagy-nagy izgalommal, lelkesedéssel készült Rimaszombatba. Odaadással tanulta és ismételgette "A kilencfcjű kígyó" és "A csodató titka" című meséket. Jól érezte magát Rimaszombatban, a gömöri környezetben. Barátokat is talált, a párkányi Kuklis Katicával mar levelet is váltottak. Maradandó emlékeit megosztotta osztálytársaival is... Végeredményben Rimaszombat után felmerült bennem a kérdés, hogy hány verset, mesét, prózát, balladát tud az. országos vetélkedőre eljutott (és) győztesnek kikiáltott versenyző, aki nem tud, mondjuk "gömöri" tájszólásban beszélni? Van esélye egyáltalán? Ugyanis a vers- és prózamondás "gyakorlását" nem lehet bizonyos divatokhoz. kötni, csak akkor van értelme, ha szép és ünnepélyes. Nem engedhetjük meg, hogy a virágzásból burjánzás legyen! MOTESIKY ÁRPÁI) A HÉT 1
