A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-15 / 3. szám
INTERJÚ latosan nézett ki egy ruha, a színpadon pedig kellemetlen meglepetést okozott. A lényeg: meg kell találnunk a közös nevezőt az alkotótársakkal. K.Á.: — A díszlettervező inkább a rendezővel kerül szorosabb kapcsolatba, mint a színészekkel. Persze előfordul, hogy a színészeket is szükséges meggyőznie a saját igazáról — az'esetleges kifogásokat megcáfolni vagy elfogadni. Meg kell beszélni vele, hogy a darab milyen környezetben játszódik stb. Ettől is függnek a későbbi visszajelzések. Bár a színészé a taps, a tervezőké alárendelt művészet, mégis nagyon sokat adok a közönség véleményére, és tudom, hogy a sikerből vagy a kudarcból mennyi az én részem. — Vannak olyan történelmi korok, amelyekhez jobban kötődnek munkájuk során? P.J.: — Nehéz erre válaszolni. Talán a századforduló és a XX. század húszas-harmincas évei állnak hozzám legközelebb, mert az akkori és a mai kor között látok hasonló divattörekvéseket. K.Á: — Nincsenek kedvenc korszakaim, inkább kedvenc darabjaim vannak. Van olyan stílusú színjátszás, amelynél jobban szeretek tervezni. Nem igazán kötődöm a XX. sz.-beli egyszerű színművekhez, a könnyű kis vígjátékokhoz, amelyeknek a stílusában nincs semmi különös, egyszerűen csak szórakoztatnak. Sosem terveztem operett-díszleteket, nem is vágyom rá. — Térjünk vissza a magánéletükhöz: mi motiválta a Magyarországra való áttelepülésüket? P.J.: — Ennek több oka is volt: az én családom Debrecenből származik, a lányunk is már évek óta Magyarországon él, a fiunk pedig állattenyésztési szakembernek tanul Magyarországon. Ezenkívül szakmai okokat is sorolhatnék: a romániai színházak anyagi helyzetét, anyaghiányát — előfordult, hogy a saját anyagjainkból varrtuk meg a díszleteket... K.Á.: — ... technikai szempontból teljesen lehetetlen volt ott dolgozni. A szakmai továbbfejlődésre sincs lehetőség, pedig fontos, hogy rendszeresen utazhassunk, új ismereteket szerezhessünk, fiatalabb kollégákkal találkozhassunk stb. — A gyerekek nem örökölték a színházszeretetüket? P.J.: — Szívesen nézik végig az előadásokat, de egyikük sem készült színházi pályára. K.Á.: — A fiamnál az utóbbi időben észrevettem, hogy fantasztikusan érdekes látásmódja van és jól rajzol, ezért kicsit sajnáltam, hogy n?m kötött ki "színházközeiben". Ám megnyugtat az a tény, hogy szereti a szakot, amelyen tanul. — Úgy tudom, hogy Kisvárdán ismerkedtek meg Beke Sándor igazgató úrral. A "Mohács" után ismét felkérte önöket az együttműködésre. Szeretném, ha nyilatkoznának jelenlegi feladatukról is. P.J.: — A darab mondanivalója nagyon aktuális, és közel áll közösségünkhöz, mivel az erdélyi magyarságnak is eléggé hányatott az élete. Maga a feladat nagyon szép, de nem könnyű. Remélem, hogy megszolgálom a belémvetett bizalmat. Egyelőre ennyit. K.Á.: — Igen, a darab megsemmisülésünkről vagy túlélésünkről szól. Esetleg a nehézkés nyelvezet tarthat távolságot a darab és a közönség között, ezért tisztán kell kicsengnie a mondanivalónak. A saját feladatomról: elképzelésem a darab elolvasása után az első pillanatban kialakult, majd a Beke Sándorral való megbeszélés után ez az elképzelés még gazdagodott térelrendezés dolgában. Művészileg könnyű ez a feladat, technikailag nehezebb. Ezenkívül kis létszámú társaság készíti a díszleteket... szerencsére, tehetségesek és nagyon igyekeznek. — Végül milyen tanácsokkal látnák el a jövendő jelmez- illetve díszlettervezőket? P.J.: — Nem érzem hivatottnak magam arra, hogy tanácsokat osztogassak. Hát... rengeteget kell dolgozni, nagyon kell szeretni a színházat és a feladatokat, vagyis ez a pálya teljes embert, odaadást kíván — ez nem könnyű dolog! K.Á.: — Hasonlót mondhatnék el az én hivatásomról is. Vagyis lehet pl. egy építészből jó díszlettervező, de csak akkor, ha abbahagyja az addigi teendőit, és a továbbiakban csak a másik pályának szenteli az életét. A kettő egyszerre nem megy! Emellett szükséges a jó ízlés, az anyagok, ipari termékek ismerete, állandóan figyelni, jegyezgetni kell, és ismét hangsúlyoznám a színház szeretetét! Miskó Ildikó Segítő kéz a cseh és a szlovákiai magyaroknak Az ország január elsejétől már nem létezik. Létezik viszont egy alapítvány, amely ebben — a már nem létező — országban élő magyar kisebbség kulturális életét hivatott segíteni. B. Kiss Tamástól, a Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány titkárától elsőként azt kérdezem, mikor és milyen körülmények között jött létre az alapítvány? — 1988-ban, amikor a Rákóczi Szövetség létrehozását elhatároztuk, egyidejűleg tervbe vettük, hogy egy alapítványt hozunk létre, amely az akkori Csehszlovákiában élő magyaroknak pénzügyi támogatást is nyújthat. Az alapítványt tehát a Rákóczi Szövetség alapította 1989-ben, de a valódi működését csak 1990 elején kezdte meg. Akkor jött össze ugyanis egy olyan összeg, amelyből már különböző dolgokat tudtunk támogatni. Milyen támogatást tud nyújtani az alapítvány? — Az alapítványon belül van egyrészt egy nyitott pályázat. Ezt lényegében az oktatásügy és a kultúra területéről bárki megpályázhatja. Másrészt kialakult harminc szakalapítvány, amelyek közül néhány régiókat, városokat támogat, a többi pedig tudományos, vagy művészeti ágakat pl. néprajz, történelemkutatás, stb. A nyitott pályázatról egy hatfős kuratórium dönt. A szakalapítványok felhasználását pedig gyakorlatilag maguk a szlovákiai régiók, illetve a szakmai szervezetek vezetői határozzák meg. Eddig körülbelül hányán fordultak segítségért az alapítványhoz? — A nyitott pályázatra eddig körülbelül 700—800 kérelem érkezett különböző szervezetektől, könyvkiadóktól, egyénektől. Sok új szervezet, helyi alapítvány létrehozásában segítettünk. Az ösztöndíjjal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy diákoknak továbbtanulásra nem tudunk ösztöndíjat biztosítani. Tudományos munkákra egyéneknek 30—40 ezer forint körüli összeget nyújthatunk. A jövőben kívánnak valamit módosítani az eddigi szabályokon? — A nyitott pályázat háttérbe szorul a jövőben. A korábbi időszaktól eltérően a lap- és a könyvkiadást sem tudjuk támogatni, de erre a célra Magyarországon állami alapítványok jöttek létre. Tudományos ösztöndíjakat továbbra is tudunk nyújtani. Szakmai szövetségeket, határmenti együttműködést, magyar—szlovák közös rendezvényeket ezentúl is támogatni fogunk. Csehszlovákia megszűnt. Mi lesz az új neve a Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványnak? — Egyelőre még nem tudjuk. A nevében valószínűleg benne lesz a Rákóczi név, de az alapítvány új hivatalos nevét még nem döntöttük el. Egy személyes kérdés: Ön hogyan került kapcsolatba a csehszlovákiai magyar kultúrával? — Klubrendezvények, konferenciák szervezőjeként, lapszerkesztőként sokat foglalkoztam a csehszlovákiai magyar kultúrával. Jelen voltam a Rákóczi Szövetség megalapításánál és az alapítvány létrehozásánál. Mivel én akkor egy másik alapítvány titkáraként dolgoztam, kézenfekvő volt, hogy a frissen alakult Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványban én lássam el a titkári teendőket. (Végezetül a címet is közüljük azok számára, akik a jövőben támogatásért, tájékoztatásért szeretnének fordulni az alapítványhoz. Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány Közgazdaságtudományi Egyetem 148-as szoba Fő vám tér 8. 1828 Budapest Telefonszám: 1—186—855/291-es mellék) KAMONCZA MÁRTA A HÉT 7
