A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-21 / 21. szám
LELKI TŰKOR Állítólag május a szerelem hónapja. (Hm, vagy mind a tizenkettő...?) Sokan sokféleképpen nyilatkoztak már erről a mámoritó érzésről, de talán VIKARral mindnyájan egyetértenének abban, hogy "a szerelem két ember műalkotása". KI érthetne jobban az alkotáshoz a művészembereknél — például a színművészeknél? Ádámok és Évák, Rómeók és Júliák, Csongorok és Tündék, Caesarok és Kleopátrák... — a színpadon; és amjkor lemegy a függöny? Valószínűleg a hétköznapi életben is azt tapasztalják, hogy a NŐ élettörténete nem volna teljes a FÉRFI nékül és fordítva. Karinthy Frigyes szerint: "Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." Szükséges egymás közelsége. Főleg ilyenkor, májusban egyre inkább sóvárognak egymás után mindkét nem képviselői... jaj, azoknak, akiket megcéloz Cupido! A szerelemről — e bódító, felemelő érzésről és a másik nemről, illetve ideáljaikról nyilatkozott lapunknak a komáromi Jókai Színház néhány művésze: nagyon fontos számomra. Olyan férfira van szükségem, aki azzal együtt tud elfogadni... talán van ilyen. Egyébként a külsőségeket illetően nincs ideálom. Mostanában csak a színháznak éltem, mert készültem a Tragédia" bemutatójára,' ami rengeteg időt igényelt. Én pedig azt tartom, hogy a szerelmet illetően a sorrend: először adni kell tudni, azután kapni, ami időt igényel. Viszont egy ideig most már szabadabb leszek, és remélem, hogy meglátogat a szerelem. Már hiányzik, jöhetne! Azt szeretném, ha a következő — remélhetőleg igazi, nagy szerelmemtől gyengédséget, biztonságot, erőt, szerelmet és szeretetet is kaphatnék egyúttal. Tehát mindazt, amit egy férfi adni tud egy nőnek; tőlem pedig elvárhatja mindazt, amit egy nő adhat a férfinak. PETRÉCS ANNA: — Szerintem ettől a csodálatos dologtól már csak az anyaság csodálatosabb! Én nagyon sokat köszönhetek a szerelemnek, mivel a fellegekben még csak a szerelem segítségével jártam, ami egy mitikus erővel bíró érzés, ezért nagyon nehéz róla beszélni. Persze ez idáig nemcsak a férfiakba voltam szerelmes, hanem egy-egy szerepbe is, de az valami más. Óh, a férifak — minden könnyet (örömét és fájdalomét) szinte nekik köszönhetek. Nélkülük nagyon sivár lenne a világ. (Kivel is veszekednénk? Bár a viták során nemtelennek tartom a másik felet, különben képtelen vagyok kiadni a dühömet.) Ha az ember szerelmes, akkor sokáig idealizálja a partnerét — teleaggatja jó tulajdonságokkal, hogy úgy fest, mint egy feldíszített karácsnyfa. Van ideálom: a férfiban is az emberséget keresem, de szeretem, ha jó megjelenésű is a partnerem. Hovatovább fontosabbnak tartom a belső tulajdonságokat, talán a kor haladtával igényesebb is vagyok, és hát abban reménykedem, hogy a férfiak bennem is a belső értékeket fogják keresni. Idővel talán mindenki rájön, hogy a deltás vállnál és a csábos mosolynál fontosabbak az emberi értékek. (De azért el tud bűvölni egy Delon-forma férfi!) Ezenkívül milyen is a férfias férfi? Legyen határozott, érzékeny lelkű, ugyanakkor tudjam a diplomácia művészetét gyakorolni rajta, vagyis lehetőséget adok neki, hogy azt tegye, amit én akarok. Hát így beszél egy feminista... VARSÁNYI MARI: — A szerelem a legfontosabb dolog a világon! Minden egyéb (pl. munkahelyi sikerek stb. ) — csak a szerelem függvényében létezik. Egy harmonikus kapcsolatban minden sokkal jobban elviselhető, szerelmesen az ember még a sikert is jobban vonzza magához. Ha nincs szerelem, akkor az ember semminek sem tud annyira örülni. Márciusban, az első tavaszi napsugarak hatására mindig újra érzem az első szerelemkor átélt bizsergést. Hiszen korra való tekintet nélkül ott él az emberben a szép, a szerelem iránti vágy. Férfiak! Nagyon aranyosak, de néha egy kanál vízben meg tudnám fojtani őket... Mert nem úgy gondolkodnak, ahogy én, nem azt teszik, amit én szeretnék. Bár Karinthy szerint is éppen ez a másság teszi széppé a két nem kapcsolatát. Kölcsönösen kiegészítjük egymást, megkínlódunk egymásért. Régen biztos volt elképzelésem az ideálról, de már nem is emlékszem rá. Az eltelt évek alatt rájöttem arra, hogy teljesen a külső sem számít, sőt, rossz tulajdonságai is lehetnek a féfinak, de a legfontosabb a szexuális vonzalom, ami sok mindennek a kiindulópontja, és a szerelemnek is az alapja. CS. TÓTH ERZSÉBET: — A szerelem a legszebb érzés, amit az ember átélhet, ami égi szférákba röpíti az embert — az élet mozgatórugója. A történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a szerelem pozitív és negatív irányba is fordíthatja az események menetét. Mostanában az eddigitől eltérő szerelmet élek át: van egy hathetes kiskutyánk, őrülten imádom! No, de komolyra fordítva a szót: az ember kamaszkorában mindenfélét összeolvas a szerelemről, azután találkozik a nagy érzéssel. Várja mindazt, amiről olvasott, azután teljesen mást él át. Én hiszek abban, hogy az első szerelem nagymértékben meghatározza az ember életét. Most lesz 18 éves a lányom, és kissé irigylem, ám örülök is neki, hogy még előtte van mindaz, amit én a szerelemben átéltem: gyönyörök és kínlódások. Én a férfiakban mindig az embert kerestem, nem adtam a külsőségekre. Úgy tűnik, hogy majdnem húsz évvel ezelőtt megtaláltam a hozzámillő társat (Jaj, csak el ne kiabáljam!) Persze az évek során kopik a mindent elsöprő nagy érzés, mint amikor a kövek csiszolódnak, ha a víz mossa azokat. A lényeges, hogy a viták, kiborulások után mi marad a nagy lobogásból? Ha a szeretet, a másikra való figyelés, törődés marad, ha továbbra is az embert látom a partnerben, akkor még időnként fel-fellobbanhat a parázs. MÁK ILDIKÓ: — Jaj, a szerelem! Volt, van, lesz — remélem! Most már az első számú szerelmem a tizenkét éves fiam, de azért még nem adtam fel a reményt! Május táján mindig szerelmes vagyok valakibe. Van úgy, hogy a kollégáimból alkotok magamnak egy ideált, van úgy, hogy ismét a férjemért lángolok. Most képzeld, több, mint tízéves házasság után! Egy a baj, hogy ha szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok, teljesen végem van! Férfiideál — milyen is legyen? Az se jó, ha teljesen kiszolgál, de az se, ha nem szolgál ki. Ám egy nő szeszélyeit mindenképpen viselje el! Keresem ezt az ideált, illetve próbálom betörni a férjemet, de valahogy nem sikerül, bár a szeszélyeimet elég jól tűri. Mi, színésznők annyira kevés időt töltünk a színházon kívül, hogy jóformán csak a kollégákkal találkozunk, akiket már annyira megszoktunk, hogy szinte nem is vesszük őket férfiszámba. (Jaj, csak félre ne értsék, még megsértődnek!) Ha a színházba beteszi a lábát egy ismeretlen férfi — pl. új kolléga, akkor egy időre minden nő kicsinosodik — tetszeni akar, azután őt is megszokjuk és... semmi új a Nap alatt! MISKÓ ILDIKÓ Fotó: A szorzó A HÉT 21
