A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-14 / 20. szám
IATOGATOBAN POSZTON - KÉRDŐJELEKKEL PÁSZTOR ISTVÁN mérnök, Komárom polgármesterének pozíciója, ténykedése hazai magyar és szlovák sajtótermékeink gyakran vitatott témája. Többek között már felrótták neki gömöri származását, kommunista múltját, túlságosan "Együttólós-szagú" elveit, a városi képviselő-testület elmagyarosítását, illetve a komáromi szlovákok jogainak csorbítását, állítólagos vállalkozó-ellenességót... Nos, hogy valójában milyen ember Dól-Szlovákia magyar szellemi központjának az irányítója — A POLGÁRMESTER — talán e portréból valamelyest kiderül: — Polgármester úr, voltak-e olyan meghatározó gyermekkori élményei, amelyekből még manapság is tud meríteni? — Igen, nagyon sok ilyen élményem volt. A rimaszombati kórházban születtem, Tornaiján nevelkedtem tizennyolc évig, egy sok szeretetet nyújtó, igazi nagy családban. A családcentrikus rokonságunk rendszeresen összejárt — kialakult egyfajta kollektív szellem, véleménycsere. Én pedig füleltem, igyekeztem kiszűrni az elhangzottakból a számomra szükséges "útravalót". Máig vallom, hogy a családi háttérből, illetve a józan paraszti gondolkodásból egy egész életrevalót lehet meríteni. A másik meghatározó tényező, hogy eléggé igyekvő, minden lében kanál kissrác voltam — sporttal, zenével és egyebekkel foglalkoztam, voltak sikerélményeim az önmegvalósítás terén, ami később szintén pozitívan hatott vissza. Mindenből elsajátítottam egy kicsit, ezért manapság is jobban meg tudom becsülni egy-egy területen tevékenykedő polgártársam eredményeit. — Milyen tényezők befolyásolták a pályaválasztását? — Már tornaijai gimnazistaként gitároztam és énekeltem egy helybeli zenekarban. Ezáltal spontán találkoztam az elektronikával, és próbálgattam megjavítani a kezdetleges műszaki berendezéseinket is. Azután egy budapesti rokonomtól sokat hallottam a csodálatos számítógépekről, a kibernetikáról, amelyet nagyon nehéz szakként tüntettek fel előttem. Valószínűleg ez a kihívás vonzott, hogy ón a nehézségek ellenére is képes leszek megtanulni minden csínját-bínját, ezért sikeresen felvételiztem a Szlovák Műszaki Főiskola Elektrotechnika Karán, kibernetika szakra. Kemény tanulás következett... — Nagyvárosi élet szlovák nyelvi közegben, önállósodás... — Eleinte óriási városnak tűnt Pozsony, megilletődtem. Szerencsére, toleráns szobatársaim voltak, akik bár kinevették a szlovák nyelvhasználatomat, de baráti módon segítettek korrigálni a hibákat. Hamarosan megszoktam a pozsonyi diákéletet. Már diákként tudtam, hogy ezzel a szakkal képtelen leszek Tornaija környékén elhelyezkedni. Kínáltak állást Árvában, de én inkább határközeiben akartam maradni. Ezért 1975-ben jelentkeztem a komáromi hajógyár hirdetésére, amelyből kiderült, hogy az új számítógépközpontba mérnököket keresnek. Életemben először jártam Komáromban, amikor szinte tíz perc alatt megegyeztünk abban, hogy diplomaszerzés után, 1977-ben a városba költözöm, illetve állást vállalok az említett helyen. Üzemi ösztöndíjat is kaptam, így havi ezer koronával gyarapodott a vagyonom. Majd még főiskolásként megnősültem, és 1977 nyarán a feleségemmel együtt megkezdtük közös komáromi életünket. — Úgy tűnik, hogy minden lényeges dolgot — megfelelő társat, hivatást — szinte tálcán kínált Önnek az élet... — A feleségemet Tornaiján ismertem meg, mivel egy utcában laktunk, majd főiskolásként szorosabb kapcsolat alakult ki közöttünk. Ő pedagógiát végzett Nyitrán. Zökkenőmentes élet? Hát eleinte csak önerőnkre támaszkodhattunk, mivel kétszáz kilométeres körzetben nem éltek rokonaink, akik segíthettek volna nekünk. Emellett a hajógyárban állandóan dúlt a pozícióharc, örökké bizonyítani kellett..., de azért nem őszültem bele, kibírtam. 1988 nyarán átjöttem dolgozni a VNB-re, azóta pedig még inkább részem van az emberi rosszindulatban, áskálódásban, amit talán sose fogok teljesen megszokni. — A rendszerváltás után sokan, sokszor felhánytorgatták Önnek, hogy a CSKP tagja volt Vállalja a múltját? — Mindig mindenben részt vettem, szervezkedtem a kultúra, sport és politika területén is. Az akkori kiválasztódási törvények értelmében természetesen felfigyeltek rám, és még főiskolásként tagjelölt voltam, majd a hajógyárban beléptem a pártba. Vállalom a múltamat, hiszen az egész ténykedésemre a profi munka és a felelősségtudat volt jellemző. A pártvezetőség azokra támaszkodott, akik jól fogalmaztak, volt szókincsük, fellépésük... ón senkinek sem ártottam. — Az 1988-ban felkínált funkció mennyire köszönhető a párttagságának? — Ha csak a párttagságot nézték volna, akkor sokkal odaadóbb, nevesebb párttagok közül választhattak volna. Máig azt állítom, hogy remélhetőleg van annyi a fejemben, hogy annak köszönhetően felfigyelhettek rám. Akkor már gazdasági igazgatóhelyettes voltam, és az igazgatóm kioktatott, hogy ha ilyen felkérésre nemet mondok, akkor örökre megpecsételhetem a magam és családom sorsát. A polgármester (háttérben a Concordia énekkar) a Klapka-szobor átadáson
