A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-04-16 / 16. szám

ÉGTÁJAK

Voltaképpen kik vagyunk?

KURT Amikor Boras úr délelőtt fél tizen- KUSENBERG ®9ykor lement a háza földszintjére, pehelykönnyűnek érezte magát, és féktelen nevethetnékje támadt. Előző este derekasan benyakalt egy barátjával, először bort, aztán pálinkát, aztán sört, majd mindent összevissza. Ez nyilván sok volt egy kicsit, mert már nem emlékezett rá, hogyan került haza. De minek is? Hazatalált, ez kétségtelen, és ennyi elég, későn kelt föl, és most odalent várta a,reggeli. A reggeli? A villásreggeli! Őt várta a villásreggeli, vagy ő várta a villásreggelit? Alkalmasint kölcsönösen leselkedtek egymásra. Az az elképzelés, hogy most nyomban rajtaüt azon a betyár villásreggelin, felvidította Boras urat, pukkadozott a nevetéstől, mint az eldugult porlasztó. Aznap akkor nevetett utoljára.

A földszintre érve Boras úr elhatározta, hogy egy pillantást vet a kertre. Hallotta, hogy felesége a konyhában tesz-vesz, de ez nem ösztönözte, hogy odamenjen hozzá. Akik korán kelnek, nagy véleménnyel vannak önmagukról, és szigorúan, sértően, sőt, kárörvendően bánnak a későn kelőkkel. A kert ezzel szemben maga a tiszta jóság: senkin sem néz végig,

engedi, hogy őt nézzék. Itt van hát, és milyen zöld! Zöldre pedig szüksége van az embernek, mert felfrissíti — zöldet nézni csaknem olyan egészséges, mint zöldet enni.

Boras úr sétált egyet a kertben. A málnabokrokhoz érve megpillantotta a kutyáját, amint nagy buzgón lyukat kapart a földbe. Füttyentett neki. Az állat abbahagyta a kaparást, rábámult és odaszaladt. De ahelyett, hogy örömmel körülugrálta volna gazdáját, fenyegetően keringett körülötte, bőszen morogva és ugatva.

Valami baja van velem, gondolta Boras úr. Talán megszimatolta az alkoholt, amely a pórusaimból árad. "Gyere ide!" — parancsolta, és hogy megnyugtassa, a nadrágja szarát ütögette, de ezt meg kihívásnak vélte a kutya, a nadrágja után kapott, és amikor Boras úr rávágott, a kezébe harapott. Boras urat elfutotta a méreg, de aztán szorongás fogta el. Az állat végül szinte őrjöngött! Boras úr elindult visszafelé, hogy megbeszélje a dolgot a feleségevei. Lassú léptekkel ment, hiszen szemmel kellett tartania a kutyát; tengelye körül forogva, mint a búgócsiga, közeledett a házhoz.

— Mit keres a kertünkben? — süvöltötte egy hang, és amikor Boras úr megfordult, a felesége arcát látta maga előtt. Nem sokáig,

mert védekeznie kellett a kutya ellen, amely még ingerültebben szorongatta.

— Martha! — kiáltotta. — Hát mindnyájan megbolondultatok?

— Ha még egyszer a keresztnevemen szólít, hívom a rendörsógetl — Bizony így beszólt vele. Hihetetlen: holmi kis berúgás miatt megtagadja sokévi házasságukat.

— A bácsi kicsoda? — tudakolta egy gyerekhang. Ez különösen fájdalmasan érintette.Boras urat, mert szerette a fiát. És most már a gyereket is fölheccelték ellene!

— Kifelé — kiabálta az asszony.

— Kifelé! — kiáltotta a kisfiú, a haragos mama védőszárnyai alól, és a kutya is ugyanezt ugatta. Erre már meghátrált a férfi, úgy hagyta el tulajdon házát, mint a tolvaj.

Tanácstalanul vágott át az utcán, a következő sarkon befordult, továbbment, ismét befordult és így tovább, jó ideig; sehogy sem tudott gondolatai közt rendet teremteni. Egyszer csak az jutott eszébe, hogy előző este, amikor részegen ment haza, talán csúnyán viselkedett, és undort keltett családjában. Persze valószínűleg nem így volt, mindazonáltal lehetséges; ittas állapotban minden megtörténhet, tulajdonképpen minden.

^Meglehet — fontolgatta Boras úr, — hogy Kilch cipelt haza tegnap, ő talán többet tud. Megkérdezem."

Barátja nem lakott messze, öt perc múlva Boras úr már az ajtaján kopogtatott. Kilch kinyitotta, és hűvösen vógigmérte Boras urat.

— Mit óhajt? — kérdezte.

— Kilch! — kiáltotta Boras úr. — Micsoda hülyeség ez? A másik gúnygs arcot vágott.

— Én is ezt kérdezem! — mondta, és becsapta az ajtót.

Már a barátja is ellene fordult! Mi történhetett, hogy minden ajtó bezárul Boras úr előtt?

"Semmit sem értek — vallotta be a boldogtalan. — Az enyéimhez nem mehetek vissza, legalábbis ma nem, szörnyen dühösek. Igen ám, de hol éjszakázzam? Carlónál, hát persze. Ő hűségesebb barátom, tudhattam volna, iskolás koromtól ismerjük egymást, az efféle összefűzi az embereket."

Carlót meglátogatni annyi, mint valóságos kis utazást tenni, és emiatt az idők folyamán lassan megszakadt az érintkezés barátjával. Ezen a napon azonban Boras úr legyőzte lustaságát, jó fél órát utazott, amíg odaért. A lépcsőn megbotlott. "Rossz jel! — gondolta Boras úr! — Ma egész nap botladozom."

Csöngetett. Léptek közeledtek, nyílt az ajtó, az egykori iskolatárs megjelent.

— Nem veszek semmit! — mondta barátságtalanul. — Nem rende12 A HÉT