A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-08 / 2. szám
MINERVA A FÖLD IKERTESTVÉRE Megvannak az első hiteles felvételek a Vénuszról, a Föld ikerbolygójáról. A csupasz Marssal ellentétben a Vénuszt áthatolhatatlan felhőréteg borítja. Ezért a Magellánnak, az égi riporternek radarral kellett fényképeznie. 1989-ben lőtték fel a Magellán űrszondát, hogy derítse föl a Naprendszer legtitokzatosabb bolygóját. Kezdetnek fényképsorozatot készített, több száz kilométer magasságból. Ezeknek a felvételeknek a minősége nemcsak a korábbiakét múlja felül — de a tudósok várakozásait is. Mire véget ér a küldetés, azaz a szonda feltérképezi a bolygó felszínét, a csillagászok, és persze az égbolt szerelmesei, új planetáris atlaszt kapnak ajándékba. Az első képek minősége alapján megállapítható, hogy a Vénusz nemcsak nagysága és kémiai összetétele, hanem felszíne okán is a Föld ikerbolygójának nevezhető. A szakemberek néhány felvételen olyan vulkánokat és vulkanikus területeket azonosítottak, amelyek nagyon hasonlítanak a hawaii tűzhányókra. Hatalmas kanyonokkal elválasztott hegyláncok láthatók a részletes képeken. A szeizmikus gyűrődések, a geológiai törések megerősítik, hogy a Vénusz kérge rendkívül mozgékony. Egy új világ tárul elénk a Magellánszonda rekordfelbontású (felszín: 120 m, mélység: 30 m) felvételein. A sikeres kezdet után izgalmas felfedezések tömegére számíthatunk, amint elkészül a teljes feltérképezés. Azért persze némi hideglelést is okozott a NASA szakembereinek a Magellán. Amikor 1990 augusztus elején odaért a Vénusz közelébe, a technikusok csaknem tizennégy órára elvesztették vele a radarkapcsolatot. Még mielőtt megállapíthatták volna, hol a baj, öt nap múlva — mintha csak a helyzetet akarná túlfeszíteni — újabb zavar következett, amely fél órára megszakította az összeköttetést. A hibák valószínűleg a legkisebb rendellenességre életbe lépő segélyprogram utasítására következtek be. A segélyprogramok kikapcsolása után a szakemberek kicserélték a "meghibásodott" memóriaegységeket, majd visszakapcsolták a teljes biztonsági rendszert. Meleg helyzet volt, de utána kezdődhetett az űr meghódítása! Az első képek minősége olyan, mintha fényképezőgéppel készítették volna, holott a Magellán a földi radarokéra emlékeztető technikát használ. Hiszen csak a radarhullámok bírják áttörni a tömör vénuszi felhőket. A 96 százaléknyi széndioxidból és 3 százalék nitrogénből álló felhőtakaró csaknem 70 km vastag. Fölötte, több mint 250 km magasságig, vékonyabb köd rétegeket figyeltek meg. Ez a fantasztikus pajzs tökéletesen eltakarja a bolygó felszínét. Az Esthajnalcsillag a Földről nézve a legragyogóbb pont az égbolton a Nap és a Hold után, mivel felhőköpenye visszaveri a napsugarak legnagyobb részét. A fotonoknak csak 2,5 százaléka éri el a talaját. Ez a ragyogás és ez a szemérmesség tette a Vénuszt a Naprendszer legvonzóbb és legrejtelmesebb csillagává. Érthető a tudósok heves érdeklődése iránta. A hatvanas évek elején a földről kutatták radarral. A hiányos felbontású domborzati mérések miatt az összfelszínnek csak 2 százalékán sikerült észlelni a legkiugróbb egyenetlenségeket. A radarszondát tehát mindenképpen oda kellett küldeni a helyszínre. Az amerikai Mariner-10 volt az első, amely 1974-ben pályára állt a bolygó körül. 1978-ban a Pioneer—Venus-1 a felszín 80 százalékát felmérte. 200 méteres magasságból, 70 km-es felszíni élességgel. Az igazi forradalmat a Venyera-15 (1983) és Venyera-16 (1984) szovjet űrszondák jelentették, amelyek 1—2 kmes pontosságú képeket készítettek. Nos, a Magejlán tízszer ilyen tökéletes. Felvételei 100 méteres pontossággal ábrázolják a részleteket. Ez a felbontás lehetővé teszi, hogy megfejtsék a bolygó felszínének és belső struktúrájának titkait. A nagy felszíni képződményeket elég jól ismerjük már. A tudósoknak azonban számos részletet tisztázniuk kell ahhoz, hogy megértsük a Vénusz működését — és történetét. Tudjuk, hogy a felszín kb. 70 százaléka rendkívül egysíkú: a szintkülönbség sehol sem haladja meg az 500 métert. Ez a Mars és a Hold legősibb területeihez hasonló, végtelen síkság tele van hintve néhány kilométer átmérőjű kráterekkel. Ezután következik több, úgy 1,5 kilométer magas fennsík, amelyek a bolygó felületének 1 százalékát alkotják. A két legjelentősebb képződményt Terra Aphroditének és Terra Istarnak keresztelték, mert hasonlítanak a földi kontinensekre. A Terra Istar legmagasabb pontja 11 800 méter. A harmadik domborzati formációhoz tartoznak a legalacsonyabb részek, a felszínnek közel 20 százaléka. Átlagos mélységük 1 km a talajszinthez viszonyítva. A felületesen ismert domborzajon a Magellán pontos mérésekkel próbál választ keresni a három legfontosabb geológiai jelenséggel, a meteorbecsapódások szerepével és nagyságával, a lemeztektonikával és a vulkáni tevékenységgel kapcsolatos kérdésekre. A lemeztektonikáról készített első felvételek nagyon tanulságosak. Steve Saunders, akit a NASA megbízott a Magellámprogrammal, leszögezi a számos törés és vetődés láttán, hogy "a kéreg mozgásai sokkal hevesebbek, mint eddig képzeltük". Míg a földkérget a hat legfontosabb tektonikai lemez tartja mozgásban, a Vénuszon sokkal több ilyen lemez van, amelyek az első elemzések szerint puhábbak, deformálhatok és töredékesek. Idáig csak feltételezés volt, hogy a Vénuszon tűzhányók volnának; ma már 14 A HÉT
