A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-08 / 2. szám
ELO MULT A terhesség Az egyszerű emberek körében az a tudat, hogy az asszony teherbe esett, hol örömet, hol bosszankodást jelentett. Örültek a terhességnek, ha "első gyereket" vártak, vagy ha "akarták" azt. Viszont bosszankodtak, ha a családnak már bőven volt része a gyermekáldásban. Századunk elején a nagygazdáknál csak egy-két gyerek volt. Azt tartották ugyanis, hogy "ha sok a gyerek, szétmegy a vagyon". A sok gyereket egyesek szégyennek tartották. A szegényebbek mégis vállalták a gyakori terhességet, mert nem is tehettek egyebet. Időben haladva a mához, ennek ellenére némi csökkenést figyelhetünk meg. Ezt az adatközlések is tükrözik. "Mink öten vétünk testvérek, de mán nekem csak kettő lett." "Én még mindig mondtam, hogy én még úgy szeretnék eggy kisjányt, de hát a férjem aszonta, hogy élig ez" (Dudás Jánosné, 1914. Letkés). A védekezés praktikái közül alig tudtak valamit megemlíteni adatközlőim. "Akkor nem lehetett megállapítanyi, hogy mennyi A születés szülessen. Akkor nem tudtak csinányi ellene semmit. Hiába zúgolódtunk érte. A régi világba’ nem gyötrődtek illyenekvel. A gazdáknak ugyan csak eggy vét, ott nemigen vét több" (Zábrádi Györgyné, 1919. Kemence). Azzal sem törődtek különösebben, hogy milyen nemű lesz a gyerek. Igaz, elsősorban a gazdagabbaknál, jobban örültek, ha az elsőszülött fiú lett. A terhes nő A terhes asszony nem állt különösebb becsben a palócoknál, s nem részesült nagyobb kíméletben sem. Magát a terhességet is sokáig szemérmesen titkolták a nők. "Mink sokájig nem mondtuk meg." — hallottam letkési adatközlőmtől. "Mikor oszt mán láccott, megmondtuk, hogy gyerek lessz. Nem nagyon kímélek utánna se. Dógoztunk akkor égisz utojjáig" (Dudás lánosné). Hasonlóképp nyilatkozott egy másik idős asszony is: "Utojjáig dógoztunk. Higgye el, nekem vót a hasamon is, meg a hátamonn is, meg a karomba’ is" (Márton Jánosné, Letkés). A következő visszaemlékezés szintén a fenti tényt támasztja alá:_ "Ugyanúgy dógoztunk utolsó pillanatig. Én még utolsó héten is vótam fát hordanyi. Akkor is vótam ott fönt a Csarna felé. Még ollyan teli kosár fát hoztam, hogy leűtem megpihennél, oszt keltem vóna föl, amikor a fa keresztofordót a fejem tetejin. Egy hétre megszületett a gyerek. De nem ezér’, hogy elestem, hanem mán ideje vót neki" (Zábrádi Györgyné). A Középső-lpoly mentén is "vótak esetek, hogy szégyellték a terhességet" (Otrekal Pétemé, 1897, Pereszlény). A menyecske csak akkor mondta meg anyósának, hogy "vastag", amikor már látszott is. "Én ismertem oliyan asszonyt, aki már idősebb volt, és belinerkendőt hordott júniusban is, hogy elfödje a hasát" (Bodonyi Andrásné, 1928, Tesmag). A terhes asszonyt errefelé sem igen kímélték. Azt tartották, minél többet mozog, annál könnyebben fog szülni. Az állapotos nő szokásai és ugyanazokat a ruhadarabokat hordta, de a kötény elejét "visszahajtotta". Terhesség alatt az asszony "nem nagyon volt együtt a férjével". A terhes nővel szemben talán csak az étkezésnél voltak elnézőbbek. "A terhes asszonyt mindig meg szokták kínányi, nehogy megkívánja. Ha nagyon megette vóna, oszt nem kínáták meg, elmentek, oszt kértek. Nehogy a gyerek mellegyen előbb, vagy valami hiba legyen" (Dudás Jánosné, Letkés). Vigyáztak az anyajegy megelőzésére is. "Ha úgy dobákoztak valamivel, mondták, hogy ne dobájjad, mer’ terhes, osztakkor rajtamarad a gyereken a jegy. Vót is ollyan gyerek, akinn vót ollyan jegy, szeder, oszt ollyan fekete vöt. Vagy valakire egeret dobtak, oszt vót is a gyereken ollyan kis bőrcsomó" (Zábrádi Györgyné, Kemence). 'Tesmagon, ha valami ráesett az asszonyra, "mindjárt odanyúlt, megtörölte, és a fenekéhöz nyomta, hogy ne legyen a gyerekén anyajegy" (Bodonyi Andrásné). Terhesség alatti tilalmak Bár Manga János még azt írta, hogy "a terhességgel kapcsolatban a néphit alig őrzött meg valamilyen hagyományt", s csak az a hiedelem terjedt el, hogy a "terhes asszonyt semmilyen tárggyal sem szabad megdobni", a mai recens anyag ennek ellenkezőjét bizonyítja. A hiedelem szerint tilos volt az állapotos asszonynak tököt vinni, mert akkor kopasz gyereke lett volna (Bagdal Vilmosné, Ipolyvarbó). Nem volt szabad a béna gyereket se megnéznie, nehogy olyan legyen az övé is. Szőrös állatba se rúghatott, mert az ő gyereke is olyan lett volna (Jámbor Jánosné, Ipolyság). A hagymaevéstől azért tiltották a terhes nőt, nehogy pattanásos legyen a gyereke. De nem volt szabad halottat vagy "csúnya gyerekei" se néznie. Nem ajánlották a mérekezést sem (Bodonyi Andrásné). Ipolyfödémesen az állapotos nőt óvták a megijedéstől, nehogy "szívbajos legyen a kicsi". Sírba sem volt szabad néznie itt a KIS PALÓC NÉPRAJZ terhes asszonynak, hogy "ne fussonak a gyerek fülei". Hagymát pedig azért nem ehetett, mert "kelíses lett vóna a gyerek" (Misko Sándomé). Csaknem valamennyi faluban tilos volt a terhes asszonynak más gyerekét kereszteléshez vinni, mert a születendő vagy a megkeresztelt gyermek meghalt volna. Ennek viszont több adatközlés ellentmond. "Keresztőnyi vihetett, én is vittem, testvéremnek a gyerekit" (Márton Jánosné, Letkés). Előírások, előjelek graviditás alatt A gyermek szerencsés világrajöttét, egészséges fejlődését nemcsak a terhesség alatti tilalmak betartásával, hanem az egyes előírások gyakorlásával is biztosítottnak vélik. Csak természetes, hogy a szülés közeledtével a hiedelmei palócok is egyre gyakrabban gondoltak az utód jövőjére. Hogy a baba "el ne menjen" vagy ne legyen koraszülés, a terhes asszonynak Letkésen is megadták mindazt, amit megkívánt (Dudás Jánosné). A Középső-lpoly menti palóc falvakban az állapotos nővel sok rántott levest és almát etettek, hogy majd sok teje legyen (Bodonyi Andrásné). Hogy a gyermeknek nagy haja legyen, az asszonynak több helyen is kukoricát kellett lopnia. "Inkább kukoricát lopjon, mer’ annak ollyan nagy haja, tudja, bajusszá van, és hogy akkor szép haja lessz a gyereknek is" (Zábrádi Györgyné, Kemence). Kelenyén, ha szövés közben "lefogyott a vászony, a terhes asszonynak a csipkefával ki köllött szalannyi az útra. Ha asszonyt látott elsőnek, jánya lett, ha embert, akkor meg gyereke" (Csáky Józsefné). A terhesség alatt szokás volt különféle jelekből a gyermek nemére is jósolni. Inámban azt mondták, hogy ha a terhes asszony "jobbos", akkor "jány" lesz. "A tarjagos arcó meg a hegyes hasó asszonynak is jány lessz" (Zolczer Imréné) "Ha májfoltos volt az asszony, jány lett" (Bodonyi Andrásné). A "hegyes hasú" asszonynak máshol fiút jósoltak. Az Alsó-Ipoly mentén megint annak jósoltak fiút, aki 'körbe’ vastag vót" (Tóth Jánosné, Vámosmikola). A damásdiak szerint, akinek "nincs hasa, annak csak lánka születik" (Ziman Jánosné, Ipolydamásd). Kemencén meg így mondogatták: "Biztos fija lessz neki, merhogy terhes, nagy a hasa. Ha tarjagos vót, akkor is azt mondták, hogy fija lessz" (Zábrádi Györgyné). A jósolgatáshoz több adatközlő is hozzátette az alábbiakat, illetve a hasonló állításokat: "A férjem az nem bánta, akarmi vót, ha gyerek, ha jány vót" (Tót Jánosné, Vámosmikola) "Mindegy vót, mi lett elsőnek. De a fiúnak örültek jobban, mint a jánynak" (Dudás Jánosné, Letkés). Csáky Károly 10 A HÉT
