A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-02 / 14. szám
SZABADIDŐ Hildegard Kraus Gizella feltűrte a gallérját. Már egész este esett az eső. A gazdasszonyodnak egyáltalán nem akaródzik ebben az időben kint császkálni veled — mondta a Petti névre hallgató fekete-fehér törpe spánielnek, amely már várakozással telve ült az ajtó előtt. Az utcák üresek voltak. Legalább nem kell Pettit szíjon vezetni. Elég volt rá szólni: Lábhoz!, és a spaniel egészen a parkig illedelmesen ment, ahol aztán eltűnt a bokrok között. Gizella megállt Henderson régiségboltjának kirakata előtt. Petti esti sétái alkalmával mindig csodálattal nézegette a gyönyörű régi bútorokat, a kirakott komódot, az antik vázákat és rokokó porcelánfigurákat. De ma az üvegtáblák mögött sötét volt. Furcsának tűnt neki, mert olyan érzése volt, hogy a parktól az üzlet egyik sarkában világosságot látott. Az eső sűrűsödött, és Gizella éppen magához akarta hívini Pettit, amikor észrevette, hogy a kutya ellenkező irányba fut és örömmel ugat. Úgy hangzott, mint amikor jó ismerőst köszönt. Gizella gyorsan tett néhány lépést, és csakugyan meglátott egy sötét alakot. Férfi volt és úgy látszott, nagyon siet. A járása ismerősnek tűnt. Petti láthatóan biztos volt a dolgában. Utolérte az alakot, az ugatása örömteli és izgatott volt. De a férfi nem állt meg. Gizella fájdalmas vonítást hallott. Míg odafutott a kutyához, az ismeretlen eltűnt. — Látod — mondta szigorúan —, így jár az a kutya, amelyik ismeretlen emberek után fut. És most gyorsan haza! Még nem is értek Henderson üzletéhez, amikor mindkét ablakában fény jelent meg. De csak egy pillanatig, aztán kettőt villant es ismét sötét lett. Úgy tűnik, ma mindketten rémeket látunk —, mondta Gizella, karjába vette a sántító Pettit, és csak akkor lélegzett fel, amikor szerencsésen hazaértek. Otthon nem hagyta nyugodni a dolog. Vagy Petti tévedhetetlen szimata mégis tévedett volna? És azok a fények Hendersonéknál? Végül feltárcsázta a rendőrség számát, és mindent elmondott. Egy óra múlva két nyomozó csengetett az ajtón. Henderson régiségboltjában rablás történt. A tettes, akit minden bizonnyal a pénz és az értékes tárgyak vonzottak, meglepte a tulajdonos. A rabló az idős férfit ellökte, és halálosan megsebesítette. Az öreg úr az álló lámpa kapcsolóján tartotta az ujját, és bizonyára a fénnyel akart valakit figyelmeztetni. Most pedig, kérjük, mondja el pontosan, hogy mit látott? Figyelmesen hallgatták, majd megkérték, hogy másnap menjen el a rendőrségre. — A kutyát is hozza magával —, figyelmeztették. A következő napon egyenesen a rendőrség főnökéhez, Bitter felügyelőhöz vezették. Az barátságosan köszöntötte, de a figyelme elsősorban a kutyának szólt. Kivett a papírból egy virslit, és a kutyának kínálta. Gizellának nevetnie kellett, amikor látta, hogyan csóválja a farkát Petti, de el sem mozdult a helyéről, csak kérdőn felé pmeli tekintetét. — így semmit sem ér el, felügyelő úr — mondta. — Idegenektől csak akkor fogad el valamit, ha megengedem. Vedd el, Pettil Lehet! Petti elvette a felkínált csemegét, de azonnal vissza is ment úrnője lábához. A felügyelő leült. — Ez a kis próba bebizonyította, hogy az az ember, akit tegnap este Petti olyan viharosan üdvözölt, jó ismerősük kell, hogy legyen. Kérem, adja meg az ismerősei jegyzékét. Gizella eleget tett a kérésnek, de mikor Pettivel elhagyták a rendőrség épületét, azt gondolta magában, hogy úgy sem lesz belőle semmi. A régiségboltba történt rablást homály fedte. Néhány héttel később Gizella elhatározta, hogy elnéz a város végén levő kertjébe. Verőfónyes vasárnapi délután volt, így azonnal az ágyások kapálásához kezdett. Petti izgatottan szaladgált a kerítés mellett, a különböző szagokat figyelve, amelyek eltértek a városiaktól. Gizella észrevette, hogy a házikó tetején elmozdultak a cserepek és hogy sürgősen rendbe kell hozni, nehogy beázzon. Elhatározta, hogy elmegy Pielko úrhoz, aki a közelben lakott. Petti amint észrevette hová mennek, teljesen magán kívül volt. Pielko úrnál vannak ugyanis a legérdekesebb dolgok, mint a nyulacskák, halacskák a medencében, és egyáltalán oda jár a legszívesebben. Mikor betértek az útra, ahonnan már látni lehetett a zölddel benőtt házat, Pielko úr éppen jött ki az ajtón. Bajuszos arca felderült, amikor meglátta a közeledőket. Gyorsan eléjük sietett. Abban a pillanatban Petti megállt, és elkezdett morogni. Kivicsorította a fogát, és elbújt az úrnője mögé. — Mi történt vele, Feige aszszony? — Ezt sohasem csinálta. — Én sem tudom, mi szállt belé? — No, Petti, viselkedj rendesen. De semmi sem segített. így Gizella inkább gyorsan megbeszélte Pielko úrral a tető javításának időpontját. Csak később, amikor már a kertajtót zárta be, jött rá a dologra. Fogta a házikóban a táskáját. Pettit szíjon vezetve még éppen elérte a városba induló autóbuszt. Nem tudom, felügyelő úr, hogy Pielko úr-e a gyilkos, akit keresnek, de biztosan o az a férfi, aki után Petti szaladt. Végül Pettiről még az újságok is írtak. Fordította: Sz. Manczal Erzsébet JÚLIUS POLÁK ILLUSZTRÁCIÓJA 20 A HÉT
