A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-19 / 12. szám
A frenetikus zárdafőnök A nagyok, az óriások mindig lentről indulnak A Felfelé a lejtőn című hőskorszaki hímporos magyar filmben még csak hirdette, hogy Én mellettem elaludni nem lehet, később ezt számtalan estén át újra és újra be Is bizonyítottá, míg tavaly egy fergeteges Roncsderby futammal berobbant a Madách Kamara bizarr kolostorába, ahol Kerényi Imre "főapát" zenés imája alapján soha nem látott Black Comedy során estéről estére a legapácátlanabb apácát játssza el. Aki színpadon látja, biztosra veszi, hogy a színészlexikon szerkeszői tévedtek, amikor születési évét 1929-re "hamisították". Ö az, akivel megtelik a színpad akkor is, ha — mint a Roncsderby-ben — egyedül veszi vállára az előadást. A férfi, férj de legfőképp a társ utáni sóvárgás tragikomédiájában örök vesztesként mindig nyerő. És hogy milyen zárdafőnök, azt látni kell. Négytagú cserkészapáca csapatával lubickol a krimiparódia musicalforgatagában. Vibrál, sziporkázik, robban körülötte a levegő. Psota Irénhez nemhogy a kolostorba, hanem az öltözőbe is nehéz bejutni. Nekem is csak második nekifutásra sikerül, viszont bármilyen nehéz is, érdemes. A tízperces beszélgetés alatt amellett, hogy egy percre meg nem áll, legalább tízezerszer villan egyik hangulatból a másikba. Mikor az első kérdésem elhangzik, még vézna, vékonycsontú sötét madárka, aztán felszáll, és repülés közben lebegve változik, változik, változik... — Hogy szolgál a kedves egészsége, művésznő? — Az utóbbi időben nagyon sűrű próbánk volt ebből az új darabból... hamar elfáradok... — Hogy értékeli az 1992-es évet, sikeres volt? — Mi volt a múlt évben? Ja, volt a Roncsderby, akkor a Kabaré, ezek jól sikerültek, majdnem beugrottam a Testőrbe, de nekem mindig a legújabb a legkedvesebb... — Ma este látott Apácák-ban öt kiváló színész játszik. Nincs ilyenkor rivalizálás Önök között, hiszen a többi négy is a magyar színművészet kiválósága... — Olyan nagyon jó a hangulat, hogy Kerényi Imre, az igazgató-rendező már arra kért bennünket, hogy ne szeressük annyira egymást. Mi színésznők vagyunk, szinte egymás szájából eszünk. — Önnek tavaly és az idén is szilveszterkor volt premierje. Tavaly a Kabaré, az idén meg az Apácák. Ilyenkor nincs otthon mit csinálnia, vagy így ünnepli az új esztendő jövetelét... — Nem is tudom. Valahogy így jött ki. A színház kitalálta, hogy nagyon jó dolog, ha szilveszterkor játszunk Vátóban jó, most is egy csodálatos előadás sikeredett. — Ön 1952-ben kezdte a pályáját a Madách Színházban, most is ott játszik, de volt egy időszak, amikor kivált az együttesből. Mi volt ennek az oka? — Nyolc évig nem voltam a Madáchban. Úgy éreztem, hogy nem kapok szerepet. Akkor a Vámos elment innen, ő hívott a Várszínházba, aztán a Nemzetibe, és amikor ő eljött a Nemzetiből, akkor én is eljöttem. Visszajöttem a Madáchba. — Ön a magyar színjátszás jelenlegi legnagyobb egyénisége. Nem gondolja, hogy mégis a Nemzetiben volna a helye? — Nem, nem, nem! Nem hiszem, hogy a Nemzeti Színház ma a nemzet első színháza, nem vagyok benne biztos igazán. Én ott szeretek lenni, ahol engem szeretnek és alkalmaznak. — Nemrégiben a televízióban beszélgetett Fodor Jánossal. Szeret a televízióban szerepelni? — Nem annyira. Vagy a színház, vagy film. A rendezők közül Makk Károllyal szerettem a leginkább dolgozni, de hát most a filmgyártásunk nincs sehol... — Térjünk vissza a színházhoz. A ma esti darabot maga az igazgató, Kerényi Imre rendezte. Milyen volt vele dolgozni? — Először dolgoztam vele. Szeretem a fiatal rendezőket. Boldogan hallgatok meg mindent, hiszen egy rendező sokat tud segíteni... — ... és gondolom Ön is a rendezőnek? — Hát persze. Ő volt a legfiatalabb rendező, akivel eddig dolgoztam, és úgy adtuk-vettük egymás kezéből a dolgokat. — Művésznő, az Ön keresztneve — Irén — görögül békét jelent. Valóban békés természetű? — Nohát ez az, ami a legkevésbé illik rám — nevet egy hatalmasat — semmi közöm a békés természethez. Robbanékony kos — vagyok! — Ha már a realitásba csöppentünk, mit jelent Önnek a pénz? Fontos? — Annyira fontos, hogy el kell tartanom öt embert. . — Feltételezem, hogy ez a családja. Beszélne róluk? Van férje? — Most már nincs, de volt három. Az első férjemtől van egy lányom, és három gyönyörű unokám: kettő belőlük iker. — Ha nem vagyok indiszkrét, három férj után mit jelentett és jelent Önnek a szerelem? — Most a színház a szerelem. Régebben a szerelem teremtő erő volt, de ha valahogy elfáradt, akkor én kiléptem abból. Én repülni szeretek, az ünnepnapokat szeretem. A munkában is pegazus vagyok, és ha megsérül a szárnyam, akkor nem tudok repülni. — Nagyon sokat dohányzik, melyik a kedvenc cigarettája? — A kedvencem a Light Marlboro. — Milyen kocsit szeretne? — Nem tudom, nem foglalkozom ezzel. Az anyagi dolgokkal sem foglalkozom igazán. — Van kedvenc étele? — Az a kedvenc ételem, ami jól van megfőzve. A magyaros ételeket szeretem, a töltött káposztát imádom. A pörköltet nem kedvelem, hanem aztán a mindenféle tengeri herkentyűt, meg a salátákat, főzeléket és a levest, a húslevest. — Sportol valamit? — Minden reggel tornázom. — Mit kíván magának 1993-ra? — Munkát! És gondolom nagy-nagy lebegő repülést egyre feljebb, egyre maga- bekE sabbra, fel a csillagokig, ahová tar- ISTVÁN tozik.
