A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-19 / 12. szám
csinált benne belülről, és műanyagzacskókba rakva belehelyezte az ékszereket. Aztán visszahelyezte a blokkot, amelyet pontosan bemért és megjelölt, hogy ha majd eljön az ideje, gyorsan hozzájusson. Két nap múlva rács mögé került. Sajnos, Ruland felügyelő nem vette be a meséjét, hogy két ismeretlen személy a tett után megtámadta és elvette az egész zsákmányt. Heller tehát tisztában volt vele, hogy most nagyon óvatosnak kell lennie. A hölgyeknél tett mai látogatását tehát komoly előkészület előzte meg. A csengetésre a fiatalabb lakó nyitott ajtót. Heller tudta, hogy Carolának hívják. Az idősebbiket meg Hannelorenak. Kedves mosollyal kérdezte: — Hannelore Bricler asszonyhoz van szerencsém? — O a nővérem — mondta barátságos hangon Carola. — Mit óhajt tőle? Most következett az előre betanult szöveg: — Részt vesz a nővére versenyeken? — Oh, igen — válaszolta Carola sugárzó arccal. — Mindenféle versenyen, amiről csak tudomást szerez. Tán nyert valamit? Hellemek nagy kő esett le a szívéről. — Nyert. Bemehetek? S válaszra sem várva bement a lakásba. Egyetlen pillantással felmérte a helyzetet: Jó rejtekhelyét választott. Egy kis íróasztal állt ott. Semmi probléma. — S milyen díjat kapott a nővérem? — kíváncsiskodott Carola Brieler. — Két belépőjegyet Mozart: Szöktetés a szerájból című operájára a szombat esti hét órakor kezdődő előadásra. — Még ilyet! — nézett rá Carola meglepetten. — Miféle verseny volt ez? — Sajnos, nem tudom megmondani. A színház vezetősége küldött, s csak a jegyek átadásával bízott meg. Azzal elővette az elővételben vett két jegyet. — Kívánom, hogy kellemes élményben legyen részük! * A következő este Heller már hat óra tájban ott settenkedett a ház körül. Húsz perccel később a két hölgy estélyiben távozott a lakásból és taxiba szálltak. Ezek után Heller fogta a szerszámait, és a házba indult. A bejárati ajtó nem okozott neki gondot. Az asztalkát gyorsan félretolta. Kimérte a helyet, és munkához látott. A csillogó-villogó milliókat érő kincs SZABADIDŐ láttán mindjárt hevesebben vert a szíve. Megvolt mind. Mind... — Állj! Fel a kezekkel, Heller! — hallatszott váratlanul a háta mögött kemény hangon. A betörő annyira megijedt, hogy egy pillanatra szinte megdermedt. Aztán lassan megfordult. Mögötte Ruland felügyelő állt revolverrel a kezében. — Hogy... hogy került maga ide? — dadogta Heller. — Már előtted itt voltam — vetette oda a felügyelő. — A hölgyek felhívták a rendőrséget. Ok engedtek be. — A rendőrséget? — kérdezte értetlenül Heller. — Igen — vigyorodott el Ruland. — Ezeknek a hölgyeknek hozhattál volna bármit, csak jegyet nem a stuttgarti színházba. Miért nem néztél utána,-hol dolgozik a fiatalabbik? Már húsz éve ott van alkalmazásban. Elsőként tudja meg, ha a nővére tényleg nyert volna jegyeket a Mozart-előadásra. Ahogy leírt téged, mindjárt világos volt minden. És most gyerünk! Keresünk neked egy rendkívül csinos és biztonságos cellát. Vércse Miklós fordítása Tükörkép Az "a" jelzésű rajz és a "b" jelzésű tükörképe között három apró eltérést talál a jó megfigyelő. Megtalálja mind a hármat? A HÉT 21