A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-19 / 12. szám
MINERVA Jakub bej és Davud hekim grúziai kalandja 200 éve hunyt el a nagyszombati orvosi kar leghíresebb hallgatója: Reineggs Jakab 1773-ban, egy kora nyári napon fényes ünnepség színhelye volt Nagyszombat Pázmány Péter alapította egyeteme. Az 1769-től létező orvosi karon Reineggs Jakabot avatták orvosdoktorrá. Az avatásnak két nem mindennapi vendége is volt. Egyikük, Tholvay Ferenc gróf, Mária Terézia személyes küldötteként arany doktori nyakláncot nyújtott át az ünnepednek, annak jeléül, hogy Reineggs "sub auspiciis", azaz a királynő védnöksége alatt vált doktorrá. A másik vendég szerényen a háttérben húzódott meg. Pedig rangja miatt Tholvay mellé álhatott volna — hiszen ő is gróf volt, sőt, nem régen még Magyarország egyik legnagyobb földesura. Koháry János gróf, mert ő volt a titokzatos vendég, jobbnak látta, ha nagyszombati ottlétéről minél kevesebben tudnak. Vajon milyen érdekek kötötték össze a messzi Szászországból származó újdonsült doktort és a felvidéki magyar grófot? A válaszért vissza kell lapoznunk pár évtizedet a kalendáriumban. Jakub Reineggs 1744. november 28-án Eislebenben látta meg a napvilágot egy Ehlich nevű borbélysebész gyermekeként. Atyja mesterségét kívánta folytatni, ám magasabb szinten, s ezért a lipcsei orvosi karra iratkozott be. Itt került a kor misztikus tudományának, az alkímiának a bűvkörébe, s az alkímián keresztül kapcsolatba a szabadkőműves eszméket hirdető rózsakeresztesek társaságával. Mikor az egyetem "fura urai" tudomást szereztek diákjuk ilyen irányú érdeklődéséről, sürgősen eltanácsolták az egyetemről, sőt, Lipcsét is el kellett hagynia. így jutott el Csehországba, vándorsebészként. Egy alkalommal a városkában vendégszereplő szinésztrupp egyik tagja megbetegedett. Ehlich, látva, hogy estig betege nem gyógyul meg, gyorsan betanulta annak szerepét. A sikeres beugrás megszerettette vele a színészetet. Amikor 1770-ben Reineggs néven Bécsben letelepedett, a megélhetésnek legbiztosabb módját a bécsi Burgtheater deszkáin találta meg. Színészként került ismeretségbe Koháryval, aki ez idő tájt a bécsi színház igazgatója. A két életpálya ekkor fonódik össze oly erővel, hogy azt csak egyikük halála szakítja majd szét. Koháry a nagy múltú s gazdag felvidéki család fiaként 1733-ban Bécsben született, hol atyja Koháry András József (1694—1757) vitézségével szerzett tekintélyt az ősi névnek. Altábornagyként és Hont vármegye főispánjaként hunyt el az általa emeltetett szentantali kastélyban. Három fia közül kettő szintén a katonai pályái választotta, s mivel mindketten fiatalon hunytak el, 1777-ben majd a harmadik fiúnak, Jánosnak kellene átvennie a honti örökös főispáni méltóságot. Erre azonban nem kerülhetett sor, két okból sem. Egyrészt Koháry ekkor már nem tartózkodott a Habsburg-birodalomban, másrészt, ha itthon is lett volna, "viseltes dolgai" miatt a bécsi udvar nem egyezett volna bele főispáni kinevezésébe. Koháry gróf ugyanis már 1770-ben, a Reineggsszel való első találkozása idején politikai halottnak számított. A katonai pálya nem vonzotta — ám azon kívül szinte minden! Történelem, művészetek, közgazdászat, politika, tudományok — mindenbe belekóstolt, de semmi sem tudta véglegesen lekötni. Igazi művészlélek volt — így állapodott meg végül is a bécsi színháznál. Nagy anyagi áldozatok árán újjászervezte és Európa egyik legismertebb színházává tette a Burgtheatert. Ám a bohémélet már akkor tájt is költséges dolgoknak számított — a hetvenes évek elejére az egykor sok tízezer holdas hitbizományok urából a hitelezők és uzsorások elől menekülő "tékozló fiú" lett Nehéz helyzetéből két kiutat látott: az alkímia segítségével gyorsan aranyhoz jutni, vagy elmenekülni az országból. Amikor tudomást szerzett egyik színésze, Reineggs alkimista múltjáról s a vele való beszélgetésből arról is, hogy Reineggs régóta dédelgetett terve egy utazás a mesés gazdagságú Keletre, Koháry úgy érezte, megtalálta emberét. Még "élő" kapcsolatai révén elintézi, hogy Reineggs bejárhasson a bécsi közkórházba, hallgathassa az orvoskar vegyészeti és botanikai előadásait, s miután rábeszéli a luteránus színészsebészt, hogy konvertáljon, azaz áttérjen a katolikus vallásra, bejuttatja a nagyszombati orvosi karra is. (A rossz nyelvek szerint nem Reineggs tudását, hanem áttérését jutalmazta Mária Terézia az aranylánccal). Az ambiciózus Reineggset különben nem kellett ösztökélni — megragadott minden alkalmat, hogy a Bécsben megforduló keleti követekkel, kereskedőkkel szót váltson, azoktól nyelvet tanuljon, ottani szokásokat lessen el. Az 1773-as nagyszombati ünnepség után azonban még nem jött el a nagy utazás ideje. Koháry pénzügyi helyzete átmenetileg stabilizálódott. Nem szűnt meg azonban továbbra sem védencének útját egyengetni. Megingott anyagi helyzete ellenére is jó kapcsolata van a Szentantal tőszomszédságában találhatóselmecbányai főkamaragrófsággal s a városban működő országos hírű Bányászati Akadémiával. Reineggs tehát Selmecbányára költözött, ahol bányász-praktikánsi állást vállalt, s magánórákat vett a kohászati tanszék Európa-hírű tanárától, Scopolitól. Mivel a városkában működött a magyarországi szabadkőműves páholyok egyik legtekintélyesebbje, Reineggs hamarosan otthonosan mozgott a bányavárosban s a környező Hont megyében. Új páholyt kívánt alapítani, megpályázta a város orvosi állását — ám terveit keresztül húzta "szponzorának", Kohárynak anyagi összeomlása. 1776 máricusában fizetésképtelenné vált, s Mária Terézia az arisztokráciára szégyent hozó grófot Bécsből Szentantalra száműzte. Koháry azonnal magához rendelte Reineggset, s álruhába öltözve, útlevél nélkül megszöktek az országból. Rövid velencei közjáték után 1776 őszén már Konstantinápolyban (ma: Isztambul) találjuk a két kalandvágyó utazót. Csakhogy már megváltozott szereposztásban: a szponzorból eltartott, a szponzoráltból eltartó lesz. Kiderült ugyanis, hogy Koháry váltója nem ér egy fabatkát sem! Koháry Reineggs tanácsát, hogy utazzék haza, nem fogadta el, sőt, meggyőzte a doktort, hogy a további útra mint "orvossegédet" vigye őt magával. Reineggs, vonakodva bár, beleegyezett, és szabadidejében bevezette Koháryt a medicina rejtelmeibe. Bár ne tette volna — de erről később... A konstantinápolyi hónapok alatt Reineggs összebarátkozott a szultán első titkárával, aki szenvedélyes hódolója volt a természettudományoknak. A -kitűnően képzett doktor ideális társalgónak bizonyult — viszonzásként pedig Hadzsi efendi gyakorolta vele a török s arab nyelvet. 1777 októberében a töröknek öltözött Reineggs és Koháry, Hadzsi ajánlólevelével ellátva egy karavánhoz csatlakozott. A török földről Grúziába tartó karavánút egyik fontos csomópontjában, Tokaiban töltötték a telet. A környéken hamarosan híre terjedt az "európai doktorok" ottlétének, s Reineggs rövidesen gazdagon jövedelmező klientúrára tett szert. Ekkor bánta meg, hogy a grófnak leckéket adott. Egy alkalommal ugyanis, amikor Reineggs éppen a városon kívül régészkedett, Davud hekimet (Dávid orvost) — így neveztette magát Koháry — a kádi (bíró) kedvenc ágyasához hívták. A magabiztos Koháry a hölgy rosszullétét méhgörcsnek nyilvánította, s nagy adag ördögsárpilulát nyeletett le vele. A nő állapota azonban nem javult, sőt, egyre rosszabbul érezte magát. A kádi kérdőre vonta Davud hekimet, aki csak ötolt-hatolt, s ráadásul megfeledkezett a kádinak kijáró török tiszteletadásról is. A feldühödött török a fennmaradt tekintélyes mennyiségű förtelmesen büdös pilulákat megetette Koháryval — jóllehet annak sem méhgörcse, sem szívpanasza nem volt. A még rosszabb kifejlettől a közben megérkezett Reineggs mentette meg Koháryt. Ettől szerencsésebben végződött Grúzia törökországi követének gyógyítása. A Konstantinápolyból hazájába tartó diplomata már magas lázzal érkezett Tokat-14 A HÉT
