A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-19 / 12. szám
A nemzetiségi felsőoktatás r . - rr ■ útvesztői GONDOLKODÓ A Nyitrai Egyetem sorsa véglegesen és nagyon röviden elrendeződött. Az idevágó minisztériumi tárca korifeusainak nagyon kevés ideig fájt a feje az egyetem sorsa miatt (azt sem tudni, hogy miért, s kinek, kiknek drukkoltak), hiszen az ügyfelek — a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola és a Pedagógiai Fakultás képviselői — kölcsönösen eldöntötték, hogy Nyitrának kell az "egyetem", és minden maradjon a régiben. Am a csatározások, a helyezkedések, enyhébben szólva az elrendeződés a két főiskola berkeiben folytatódott. Minket mindenképp a Pedagógiai Főiskola, azon belül a magyar tagozat, a magyar tanárok és a több száz magyar diák sorsa érdekel és érint érzékenyen. Február derekán felröppent a hír — amikor még nem volt új rektora a főiskolának —, hogy a Pedagógiai Főiskolán megalakult a "nemzetiségi kultúrák kara", amely csomagba beletartozik az intézet magyar tagozata is. Akadtak, akik örömmel fogadták a hírt: "Na végre valami!" Ámde sokakban nagy az aggodalom, hogy a tetemesen nagyobb létszámban tanuló magyar diákokat azonos hullámhosszon akarják majd kezelni a lényegesen alacsonyabb létszámú más nemzetiségek és etnikumok diákjaival, amiből kiviláglik, hogy lényegesen hátrányosabb helyzetbe kerülnek. Egy rövidke beszélgetést, ebédközi eszmefuttatást azonban szeretnék közrebocsátani. Asztaltársaságunkat három magyarországi vendég, e sorok írója és a pedagógusképzést jól ismerő barátunk alkotta, akinek nevét hadd fedje homály — a jelenleg kialakult helyzetben ragaszkodott az inkognitóban maradáshoz —, de annál figyelemreméltóbb dolgokat tudtunk meg tőle. A beszélgetés Pécsi Dániel (Magyarok Világszövetségének titkára) kérdésével indult: "Őszintén szeretnék valamit megkérdezni öntől... Én itt, különböző csatornákon keresztül valami olyasmiről hallok — ami minket, magyarokat jellemez —, hogy Nyitrán is vannak különböző ellentétes érdekek a karon... Közbeszólt valaki: — Mit képvisel dr. László Béla? íme a válasz: László Béla a nemzetiségi kart akarja. Ebben nem is lenne semmi rossz, csakhogy tőlünk azt kérte, hogy mi ott, azon a leendő karon, amely csak szeptember elsejével indulna be, ha beindul, akkreditáltassuk magunkat! Ha a magyar tanszék azon a karon akarja magát akkreditáltatni, amely még nincs, akkor mi a levegőben lógunk: nem államvizsgáztathatunk, nem csinálhatunk semmit. Továbbá a fejlődésünket sem látjuk ott biztosítva, ugyanis, ha figyelembe vesszük, hogy a többi alakulóban lévő tanszékhez viszonyítva (bolgár, német, horvát, zsidó stb.) mégiscsak mi vagyunk a legfejlettebbek, a legszervezettebbek. Nyilván ránk fogják majd a legkevesebb pénzt fordítani, holott ahhoz, hogy mi tovább tudjunk lépni, újabb erőket tudjunk felvenni, további pénzre lesz szükség. Világos, hogy azon a karon (a nemzetiségi kultúrák karán) nem látjuk biztosítva jövőnket és fejlődésünket..." A magyar tanszéken és más berkekben is az a vélemény alakult ki, hogy maradjon a magyar tagozat — ezt a statútumba is belefoglalták —, és ha az majd megerősödik, akkor mint önálló magyar intézet működhet tovább. Ennek jegyében zajlott február 20-án, szerdán, a nagygyűlés, amelyen sajnos csak a magyarok jelentek meg, a többi nemzetiséget meg sem hívták. A beszélgetés azonban folytatódott: "Én tudom, hogy miért nem jött el a többi nemzetiségi képviselő, mert akkor mindennek szlovákul kellett volna folynia és akkor a magyar diákok észhez kaptak volna, hogy ugyanott leszünk, ahol vagyunk, vagy még ott sem, mert a kommunikáció nyelve a szlovák lesz a nemzetiségek karán, mivel a romákkal és más nemzetiségekkel nem tudunk másként érintkezni. Ez csak egy enyhébb kifogás lenne, de a paritás elve viszont komolyan sújtana bennünket, mert egyetlen más nemzetiségű diáknak is annyi beleszólása lenne a dolgok menetébe, mint a hatszáz magyar diáknak. A nemzetiségi kultúrák karának védelmezői azt mondják, hogy nevezhetjük magunkat akár magyar karnak is, de hogyan lehet egyszer nemzetiségi karnak, másszor magyar karnak nevezni valamit? Ez bizony fából vaskarika lenne. A biztosat nem lehet feladni a bizonytalanért! Attól tartok, hogy egy majdani jobb lehetőségtől zárjuk el magunkat. Ha nem is most, de a jövőben, amikor megerősödünk, több oktatónk lesz a magyar tagozaton, kiválhat majd egy önálló magyar kar..." A beszélgetés során sok mindenről szó esett még. Egy azonban bizonyos és lényeges, hogy a jövő nemzedék oktatásának, oktatóinak sorsát most döntik el. A döntések viszont több esztendőre szólnak, tehát számunkra nem lehet közömbös, hogy mi történik Nyitrán. Tudom, a felsőbb politika útvesztőiben nem könnyű eligazodni, de cselekedjünk józanul, mérlegelve és a szívünkre hallgatva. Mert az idő sürget! Motesiky Árpád A HÉT 5
