A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-05 / 10. szám
GONDOLKODÓ GONDOLKODJUNK, CSELEKEDJÜNK KÖZÖSEN! ben a magyarság kisebbségben volt ugyan, de azért meghaladta a nyelvi jogok birtoklásának feltételéül törvényesen megkívánt 20 százalékos arányt. E 8 járásban a ‘minősített nyelvi kisebbség“ jogaival rendelkező magyarok összlétszáma 119 441 fő volt. Mindent egybevetve: az 1930 decemberében összeírt 691 923 csehszlovákiai magyarból 567 798 fő továbbra is megőrizte törvényesen biztosított nyelvi jogait, s ez a köztársaság területén élő magyar nemzettöredéknek 82,07 százalékát jelentette. Nyelvi jogok nélkül maradt 124125 magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár — 79 119 fő Szlovákiában, 34 543 Kárpátalján, 10 463 pedig a cseh országrészekben —, a magyar nemzeti kisebbség 17,93 százaléka. Ez az arányszám kétségkívül kedvezőnek volt mondható, bár az is tény, hogy a bírósági járások méltányosabb beosztásával a nyelvi jogok nélkül maradt magyaroknak kb. fele lett volna még e jogokkal felruházható. Az elmúlt 45—50 esztendő nemzetiségpolitikai tapasztalataival gazdagabban az első Csehszlovák Köztársaság kisebbségi politikája azonban nem is tűnik annyira elviselhetetlennek. Az 1945—1949 közötti hontalanság éveivel a hátunk mögött, vagy a nemzetiségi és faji genocídiumok árnyékában, amikor tőlünk földrajzilag nem is olyan távol fékevesztett nemzeti indulatok végzik pusztító munkájukat, bizony sokszor visszakívánjuk a húszas-harmincas évek nemzetiségi politikáját annak minden tökéletlenségével és látszatmegoldásaival együtt. A múltat kritikusan és tudományos alapossággal szemlélő kutató azonban ennek ellenére nem feledheti, hogy a húszasharmincas évek csehszlovák nemzetiségi politikája egyáltalán nem elégítette ki a korabeli igényeket és elvárásokat. A nemzeti kisebbségek túlságosan szűkre szabottaknak és elégteleneknek tartották a számukra biztosított nyelvi és egyéb kisebbségi jogokat, sőt az is előfordult, hogy a tárgyilagosabb cseh személyiségek is ilyen értelemben nyilatkoztak. Emanuel Rádl prágai cseh egyetemi tanár, az európai hírű tudós és szaktekintély például egyik 1928-ban megjelent tanulmányában nyíltan rámutatott arra, hogy a legyőzötteket, az állam területén nemzeti kisebbségként élő nemzetrészeket a csehek a győztes cinikus pózából szemlélik, egyáltalán nem gondolva azok jogainak nagyvonalú biztosítására, illetve e jogok tiszteletben tartására. Rádl arra is rámutatott idézett tanulmányában, hogy szerinte "a nyelvtörvóny nem a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásának próbája, hanem a németek és magyarok elleni harc eszköze". Előadásomban* a múltat vizsgáltam, vallattam, de úgy érzem, közben mindnyájan a jövőre, jövőnkre gondoltunk. Egy olyan jövőre, amelyben már nem győztesekre és legyőzőitekre, elnyomókra és elnyomottakra tagolódik a társadalom. Magunk számára pedig egy olyan államalakulatot óhajtok, amely nagyvonalúan tolerálja majd a mi másságunkat, s amely biztosítja számunkra identitásunk megőrzésének lehetőségeit. Dr. POPÉLY GYULA *) Elhangzott az 1992-es FÁBRY-napokon Kassán A PALÓC TÁRSASÁGRÓL Tombolt a kánikula, perzselt az augusztusi nap, a légkör mégis fagyos volt, a hatalom szemérmetlen túlkapásaitól szinte meghűlt ereinkben a vér... A csődöt mondott rendszer végnapjait élte. A változás lehetőségéről mégis csak a legmerészebbek álmodtak, a társadalom magába zárkózott, a közöny lett az úr, látszatmunka folyt, látszateredmények születtek. Hogyan lehet a tespedtségből, a fásultságból kitörni? Egyéni megoldást jelenthet a közügyektől való elfordulás, a parancsuralmi rendszer intézkedéseivel szembeni tiltakozásnak ez lehet a formája. De egy egész közösség nem nézheti tétlenül kifosztását, megfélemlítését, bugyutásítását. A tétlenség a közösség halála. Össze kell tehát fogni, mert az összefogás erőt, bátorságot ad. Együtt kell tehát lennünk, hogy legyen önbizalmunk. Keresni kell az együttcselekvések alkalmait s élni a kínálkozó lehetőségekkel. Gondolkodni és cselekedni közösen! 1989. augusztus 6-án a Mikszáth Emlékház udvarán szalonnasütésre sereglettünk húsz-egynéhányan a környékről. S míg sercegett a szalonna, szót ejtettünk politikáról, társadalmi bajokról, magyarságunk helyzetéről. Ekkor és ott fogalmazódott meg bennünk, hogy másoktól nem várhatjuk, hogy megtegyék helyettünk, ami felemelkedésünk és egyenjogúságunk útját egyengeti. S erőnk szerint küzdeni a legnemesebbekért — ez az intelem számunkra megvalósítandó feladat. Össze kell tehát fognunk, társaságot kell alapítanunk, s így megteremthetjük a magyar kultúra, a magyar gondolkodás, a magyar értékek divatját. Közben nem sértjük a másét, nem orozzuk el a másét, de a magunkét sem hagyjuk elveszni. A ‘forró ősz" eseményeiben igazolni láttuk elhatározásunk helyességét. Összejöveteleinken azóta is első számú téma sorskérdéseink megvitatása. Sok szép rendezvényünk marad emlékezetes, mert azokon egyrészt neves személyiségek osztják meg velünk véleményüket helyünkről Európában, az együttélés lehetséges alternatíváiról, másrészt mert asztaltársaságként mindig jól érezzük magunkat együtt. Vegyes (korban, foglalkozásban) összetételű társaságunk vándorösszejöveteleket tart a járás községeiben, így mód nyílik arra, hogy a szélesebb közösség is megismerkedjen céljainkkal, törekvéseinkkel és eredményeinkkel. Sőt működésünk rövid ideje alatt kapcsolatot teremtettünk a svédországi magyarokkal, Németországban -is van szponzorunk, tagja vagyunk a Rákóczi Szövetségnek. Kezdeményezéseink előre vitték a Nagykürtösi járás művelődéstörténeti emlékhelyei gondozásának ügyét (bár rengeteg bosszantó hanyagság, felelőtlenség is előfordul még ezen a téren). Pozitívumként megemlíthető a szklabonyai Mikszáth Emlékház otromba téglakerítésének eltüntetése s a Csemadok tv kitartó erőfeszítésének köszönhetően ma az eredetinek megfelelő léckerítés, fehér fal, barnakeretes ablakok fogadják az odavetődőt. A kerítéscsere Cseri László tagunk önzetlen segítségével mehetett csak végbe: ő adta az alapanyagot! Ugyancsak kezdeményezésünkre emlóktömb is jelöli az író szülőházának helyét, sajnos, a járási honismereti múzeum (az állíttató) hozzáállását mégsem tudjuk dicsérni, mivel Mikszáth Kálmán magyarságát sértő felirat került rá. Nemzeti ünnepünkről, március 15-ről minden évben ünnepélyes keretek között emlékezünk meg. Rendkívüli jelentőséget tulajdonítunk alapiskoláinknak (van belőlük még hét), hisz tudjuk, hogy nincs magyar jövő magyar iskola nélkül. Nemeseik tagjainkon keresztül szövögetjük a szálakat a jelenleg működő iskolák irányában, hanem pl. úgy is, hogy a nemzeti ünnepünk alkalmából egy-egy (palóc meséket tartalmazó) hanglemezt ajándékozunk nekik. Kiemelkedő kéj rendezvényünk volt 1992- ben A szlovákiai magyarság csak nyelvében élhet emberhez méltó életet jelszóval megrendezett fórum, melyet társrendezőkkel és az Ipolynyéki Alapiskola nagyon aktív támogatásával valósítottunk meg a Comenius-évforduló jegyében a magyar pedagógusoknak. Sok látogatót vonzott M. Nagy László fotóriporter kiállítása Ipolyvarbón, ahol a közeli Rárósmúlyadról elszármazott alkotóval élénk eszmecsere bontakozott ki múltról, jelenről, a fotóművészet helyéről a művészetek világában. A társaság megpróbálta maga köré gyűjteni a környék kezdő toliforgatóit, akik a Jó Palócok című időszaki szemlénkben bemutatkozhattak. A társaság egyéb ügyeit is tálaló kiadvány megjelentetését a salgótarjáni Mikszáth Kiadónak köszönhetjük. Említést érdemlő vállalkozásunk az ún. támogató képeslapok nyomtatása volt, amelyek Madách Imrét és szülőhelyét, illetve az 1994- ben esedékes Balassi Bálint-évet idézik; a tiszta bevételt emléktábla-állításra használjuk fel. Mindez csak szemelgetés a Palóc Társaság eddigi munkájából, amelyről legutóbb Zsélyben, rendes évi közgyűlésünkön adtak számot a tagok. Bár a szlovákiai gazdasági helyzet romlása miatt a társadalom s azon belül a magyarság is elbizonytalanodott, nem engedhetjük meg magunknak a kishitűséget, az önbizalomvesztést. Ebben a szorító helyzetben még inkább mint egyébként nem veszíthetjük el fejünket, nem adhatjuk be derekunkat, sőt most van csak igazán szükség bölcsességre, józan észre, egyenes gerincre! Nem számíthatunk a többség jóindulatára, s nem várhatunk ügyünk támogatására sem. Nem marad más, mint a magunk ereje, a magunk találékonysága, a tudat mozgósítása. Nem marad más, mint a Szócs Géza megfogalmazta gondolat igaza: ‘A magyarság vállalása felelősség vállalását is jelenti, és aki becsületes magyar akfir lenni, nem bújhat ki a felelősség vállalása alól.' URBAN ALADÁR A HÉT 5
