A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-05 / 10. szám
OTT JÁRTUNK kára nevelésre — hogy később el tudjanak helyezkedni; a testnevelésre — ugyanis szorosan összefügg a motorikus és az értelmi fejlődés (pl. a heti három órán kívül járási sportversenyeket rendezünk stb.), a képzőművészeti és zenei nevelésre — énekkar, hangszeres oktatás létezik stb. Nálunk is 45 percig tartanak az órák. Általában a kisebbek öt, a nagyobbak pedig hat órán vesznek részt. Nem helyeseljük a hetedik óra beiktatását, mert szerintünk nem hatékony. Ugyanis sok a bejáró tanuló, akik a 7. óra miatt lekésik a járatukat, a következő indulásáig pedig csak csavarognak. — Mit tesznek önök a tanulók szabadidejének hasznos eltöltése érdekében? — Főleg a kulturális lehetőségeket igyekszünk kihasználni: moziba, színházba, múzeumba és egyéb rendezvényre visszük diákjainkat. (Ottjártamkor éppen a soproni színészek VMK-beli gyermekelőadására, majd a Ghýmes együttes koncertjére készülődtek a komáromi iskolában. — a sz. mj.) Ezt nagyon fontosnak tartjuk azért is, mert tanulóink családjában mellőzik az efféle művelődóst-szórakozást. Nagy az érdeklődés e műsorok iránt. Szeretnénk természeti iskolába és síelni elvinni néhány gyereket, de a szülők anyagi okokból nem támogatják e tervünket. — Milyenek a tanulók továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségei? — Nagyon korlátozottak. Kisegítő alapiskolából csak kisegítő tanonciskolában folytathatják tanulmányaikat. Volt olyan diákunk, akinek a szülei elintézték, hogy másfajta tanonciskolába kerüljön a gyermekük. De a gyereket évközben eltanácsolták az iskolából, mivel az előírások alapján ez nem volt lehetséges. Főleg a magyar gyerekek továbbtanulása keserves, ugyanis mindössze egy (!) helyen, Ipolyságon kőműves szakmát tanulhatnak magyarul diákjaink. Szlovák nyelven festőnek, épületlakatosnak, varrónőnek tanulhatnának tovább, de ezek a szakok sem nyílnak minden évben. Egyébként is sok szülő — érthető okokból — fél internátusba küldeni a gyermekét. Elhelyezkedésük is problémás, mivel a jelenlegi versenyszellem inkább a jobb képességűeknek kedvez — a munkaadók őket alkalmazzák. Annak örülnénk, ha járásbeli nagyobb üzemeinkben magyarul tanulhatnának valamilyen szakmát ezek a gyerekek is, hiszen közülük sokan manuálisan ügyesek... esetleg a magánvállalkozók mellett is kitanulhatnának egy-egy szakmát. Nagy kár, ha már fiatalon fölösleges emberré kell válniuk! — Röviden szóljon az ön által irányított komáromi iskola problémáiról! — Jelenleg a betegszabadságon levő igazgatónkat, ZSITTNYAN AURÉLT helyettesítem. Főleg helyhiánnyal küszködünk, mivel kevésnek bizonyul a főépületben levő tíz és egy másik épületben található három tantermünk. Nincs saját éttermünk, tornatermünk, hiányos a műszaki felszereltségünk. Az előzőleg említett problémák ránk szintén érvényesek. — Az átlagpolgár miként segíthet a lelkileg sérült gyermekeknek? — Már az is nagy segítséget jelent, ha a szokásos lekezelés helyett inkább buzdítják őket — segítenek megszüntetni kisebbségi érzésüket, hogy komplexusok nélkül be tudjanak illeszkedni polgártársaik közé. MISKÓ ILDIKÓ FOTÓ: a szerző Téli idill Mire e sorok napvilágot látnak, remélem már csak emlékezni fogunk a télre, a január végi és a február elején is tartó fagyokra, amikor jóval a mínusz fok alá esett a hőmérő higanyoszlopa. Egyelőre azonban még ott tartunk, hogy buszunk döcögve kanyarodott a főútra, majd elhaladt a bírósági palota épülete előtt. Meglepődtem, hogy a "harmonika" déli járata, amely a Nyitra—Léva közti útvonalon közlekedik, a szokottnál tömöttebb volt. De mint kiderült, február elején a szokottnál is zsúfoltabbak voltak más vonalak és járatok is. Az emberekre — mint derült égből a villáúftsapás — rászakadtak a hivatali gondok: intézték nyugdíj-, adó-, biztosítási és vállakozói ügyeiket. Túl későn adták ki a rendeleteket, vagy az emberek az utolsó pillanatokra hagyták ügyes-bajos dolgaik intézését? — ezt most nem óhajtom firtatni. Mondom döcögött a busz, de közben áthaladtunk a Nyitra folyó hídján, a folyó befagyott jegén bánatosan üldögéltek a vadkacsák. Mire a Pedagógiai Főiskola épülete elé értünk — éppen akkor zajlottak ott a "nemzetiségi karok" körüli viták —, az emberek helyrerázódtak és javában folyt a terefere, a duruzsolás. Két csinos asszonyka ült és beszélgetett az előttem lévő ülésen, látszott rajtuk, hogy küzdelmes órák vannak mögöttük, de azért elégedettség áradt hangjukból. A társadalombiztosítási jelentkezőlap kitöltését tárgyalták és szidták a bürokráciát, a hivatalok packázását, de korholták azt a kormányt is, amely rendeletéivel bonyolítja az emberek sorsát. A rókaprémes és ugyanolyan sapkát viselő szőkeség megjegyzését érthetően hallottam, a fülemet sem kellett hegyeznem különösebben: — Még szerencse, hogy az Újság közölte magyarul is a nyomtatványt és a magyarázatot, máskülönben nem boldogultunk volna a papírokkal. Láthattad, a szlovákok is a miénkről másolták — mondta büszkén és elégedetten. Az ablak felőli ülésen ülő fekete asszonyka csak bólogatott: — Igaz, igaz mondta, de látszott rajta, hogy már túltette magát a hivatalban átélt izgalmakon, a hosszú sorok fáradalmain, most már más körül forognak gondolatai. Táskájából- élénk, kék színű melegítőt vett elő és mutatta: — Nézd, milyen formás "tyeplákot" (melegítőt) vásároltam, Petiként legalább kéthavonta elkoptat egyet, nem győzöm vásárolni neki! Tudod, a fiúk futballoznak, futkároznak, most télen szánkóznak, koptatják a ruhát. A szőke is nyitotta táskáját: sustorgott, zizegett a csomagolópapír és egy tarka, színes leány-dzseki került elő a csomagból. Elégedetten magyarázta: — Marika az októberben vásárolt V________________________________ a buszon dzsekijét, amit Ostraván a lengyelektől vettünk már kinőtte!... Nemsokára a busz (balra) lekanyarodott a főútról és a völgyben fekvő falucska, Bábindal felé vette útjáL Az asszonykák elpakolták holmijaikat és készülődni kezdtek a leszálláshoz. A fekete, a bogárszemű megjegyezte, hogy vajon a fiúcska leírta-e a leckét számtanból. A buszmegállóban táskás csöppségek várakoztak, a fiúcskák fölkapkodták földre rakott dolgaikat és készültek a felszálláshoz. A fekete anyuka még a busz belsejéből kiáltotta csemetéjének: — Peťko napísala si úlohu? (Pétiké leírtad a feladatot?) A szőke túlharsogni igyekezett barátnéját: — Marienka dávaj si pozor! (Marika vigyázz!) A gyerekek szipákoltak, köhécseltek, elkapkodták a menet közben kapott nyalánkságokat és nyomultak a busz belsejébe. A történethez tartozik, hogy Bábindalon megszűnt a kis iskola, a gyerekek Kalászra járnak, de már ott sincsen magyar iskola, a magyar gyerekek is szlovákba járnak De, a magyar anyukák miért beszélnek szlovákul a gyermekeikhez? Talán divat lett ez a jelenség, esetleg nyelvgyakorlás, vagy az önálló Szlovák Köztársaságban a "csakis szlovákul" eszme vezérli őket?! A gyerekek Kalászon leszálltak, percekig néztem utánuk, amint elhaladlak a templom mellett, az iskola felé. A hatvanas évek elején épült iskolában a régi tantestületből talán csak a nyitragerencséri Sebők Gáspár tanító úr maradt. Azelőtt a magyar iskolában biológiára, kerti munkára tanította a gyerekeket. Egy régebbi beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy bizony nem volt könnyű a váltás. Most a gyerekeket: Marikákat és Petikéket szlovákul tanítja, és szlovákul fogadja köszöntésüket... Tudom, a téli történetem lejátszódhatna más vidéken is, mert nemcsak a Zoboralján szűkülnek egyre az anyanyelven való oktatás, tanulás lehetőségei. Különösen aggasztó a helyzet akkor, amikor az alternatív oktatás bevezetését, illetve annak előnyeit hajtogatják — akarják ránk erőszakolni. Számomra az alternatív oktatás bevezetése annyit jelent, mintha azt mondanák nyíltan, hogy jobb lesz, ha mielőbb elfelejtünk magyarul. Bár bízom a magyar szülők józan gondolkodásában! Elképzelhetetlen, hogy anyanyelvűnket saját magunk adjuk fel és kihaljon belőlünk a hovatartozás s az anyanyelvűnkhöz való ragaszkodás ösztöne. Motesiky Árpád ______________________________ A HÉT 3
