A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-26 / 9. szám
GONDOLKODÓ Nagyon régi mesterség a színjátszás, a színházi kultúra pedig messzire, az ősi múltba nyúlik vissza. A magyar színjátszás kezdeteit egy 1253-ból ránk maradt oklevél jelzi, amely Fintur, Fényes, Tuka, Méza és Csipere nevű "jokulátorok" vándorkomédiások nevét őrizte meg számunkra. Egy másik fontos és értékes dokumentum a Bártfán 1450-ben előadott misztériumjáték kéziratos színlapja, amely megmaradt. De 1518-ban Eperjesen előadott vígjátékról is szólnak a színháztörténelmi tanulmányok, és ami igencsak érdekes, az első jezsuita iskoladráma előadása Vágsellyén volt 1601- ben. Később 1776-ban gróf Csáky György színházat építtetett Pozsonyban. A múltban, de főként a múlt századi pezsgő színházi élet bizonysága az is, hogy több társulat megfordult a történelmi Felvidéken, a híres Kántorné fellépett Pozsonyban és Kassán. Köztudott, hogy Megyeri Károly Tótmegyerről indult a világot jelentő deszkák meghódítása felé, Blaha Lujza (1850— 1926) a "nemzet csalogánya" Rimaszombatban született, de sorolhatnánk még a jeles magyar vonatkozású színháztörténeti eseményeket... Életünkben a honi magyar színjátszás akkor talált igazi táptalajra, amikor igazi otthont kapott a mai komáromi Jókai Színház, illetve Kassán megalakult a Thália. Nincs szándékomban az elmúlt negyven esztendőt részletezni, hiszen arra csak egy alaposabb előtanulmány jogosíthatna fel. Tény, hogy a hatvanas években és még később is a honi magyar színjátszás zászlóhordozóit "sztárokként" tartotta nyilván a hazai közönség. Ami nem csoda, hiszen igyekeztek bejárni, bevilágítani az ország legrejtettebb magyar falvait, legapróbb színpadait is. Idővel ez a szokás divatját múlta, csak az elitebb kultúrházak, a civilizált világ technikai vívmányaival felszerelt színpadok iránt vonzódtak, de sajnos az újságok arról írtak, hogy azokon a jó helyeken nincs közönség. Ürességtől kong a nézőtér. Megkeseredett lélekkel indultak színészeink a tájolásra, mivel közönség előtt szerettek volna játszani, ámbár akkortájt a megkeseredett embereket nem érdekelte a magyar színjátszás sorsa. De még mindig akadtak helyek, ahol szó szerint tömve volt a nézőtér. Ilyen pontja volt az országnak Nyitra is. A környék tanítósága magával Vitte az ifjúságot és a szülőket is, ünnepnap volt a színházi esemény. Ez a tudat tart mind a mai napig, noha az utóbbi időben főként a főiskolások és tanáraik maradnak távol a színházi eseményektől. Talán nem szükséges részleteznünk, hogy miért lenne fontos a jövő tanítói számára a rendszeres színházlátogatás. A diákság távolmaradásának nyilván lehetnek más okai is, előadások, iskolán kívüli tevékenység, de az lenne a célravezető, ha az elfoglaltságot össze lehetne hangolni az előadásokkal... A zoboraljai magyarság utolsó színházi élménye a kulturális napok keretében, a Jókai Színház által bemutatott Ebert Tibor dráma, az Esterházy volt. A darabot az igazgató-rendező, vagy rendező-igazgató Beke Sándor vitte színre. Bevallom őszintén, hogy a darabot megelőző híresztelésekben kellemesen csalódott a közönség. Ugyanis olyan hírek jártak arrafelé, hogy a darab nehéz, szövegét kevésbé fogja érteni, élvezni a közönség. Ráadásul nem a színpadon játsszák, hanem ott zajlik a nézőtéren. Szóval mindenki mást mondott. Ám, amikor Skronka Tibor előadásában felhangzott: "Ha szenvednünk kell magyarságunkért, panasz és zokszó nélkül tesszük ezt, mert mentül szilárdabban állunk ilyen körülmények között. Isten adta jogaink alapján annál értékesebb tagjai leszünk a nagy magyar közösségnek, és így eredményesebben tudjuk szolgálni céljainkat" — szűnni nem akaró taps következett, és a taps többször is felhangzott az előadás folyamán. Mindezzel csupán azt szerettem volna alátámasztani, hogy a közönség nagyon is jól értette Dráfi Mátyás, Ropog József, D. Német István, Pőthe István, Bajcsi Lajos, Skronka Tibor és Cs. Tóth Erzsébet (a gimesi előadáson Kovács Ildikót helyettesítette) szövegét... » De más okom is van rá, hogy kissé bővebben írok az Esterházy-darabról, mivel bemutatója óta elmúlt a nyár, elmúlt az ősz, és lassan kezdünk kilábalni a télből is, ám a darabról szóló méltatást nem olvastam még sehol. Ugyanez a helyzet a kassai Thália Színház által bemutatott Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájával is. Előtte sok szó esett a darabról, meg Usztics Mátyás rendezőről, de a bemutató óta semmi hír, mintha nem lett volna előadás. Igaz, a Keleti Napló decemberi számában közölt egy képet az erkélyjelenetről, de több semmi, pedig nagyon vártuk a kékbe, zöldbe öltöztetett darab visszhangját. Személy szerint azért is lennék kiváncsi a darabra, mert a darab rendezője igen kemény szavakkal illette Heltai Jenő "A néma levente" című drámáját, mondván, hogy csak a "hallgatás" benne a "díjazható". Heltai ily módon történő alaptalan és nem tisztességes lejáratásával nem értettem egyet. Mindenkinek lehet saját véleménye egy-egy darabról, rendezésről, de egyetlen mozdulattal lesöpörni az asztalról, kissé bizarr és felelőtlen dolog lenne. Az év utolsó napján tartott sajtótájékoztatón kormányelnökünk három magyar színházról beszélt, amely a kormány, illetve a kulturális minisztérium anyagi támogatását élvezi. Mi két színházról tudunk ugyan, de elképzelhető, hogy a kormányfő az Ifjú Szivek művészegyüttesre gondolt. Azon a bizonyos sajtótájékoztatón szó esett huszonhat magyar sajtóorgánumról, lapról is. Igencsak furcsállom, hogy nem akad közöttük egyetlen sem, amely állandó színházi rovatot tartana fenn, és tájékoztatná olvasóit a hazai színjátszás magyar vonatkozású eseményeiről, bemutatóiról. De hiába keressük a szlovákiai magyar drámairodalmat is, mivel jelenleg talán már nem is létezik. Régi, bevált szerzőink, Dávid Teréz, Lovicsek Béla, mintha elfáradtak volna, a fiatalabbak pedig nem jutottak túl az egyszeri, kétszeri próbálkozáson... Az új önálló Szlovákiában a két magyar színház nyilván más elbíráiís alá kerül, sorsuk alakulhat jobbra, de a szűkös anyagi körülmények között rosszabbra is. Végeredményben azonban művészi színvonaléi befolyásolhatják a drámaírók, a célravezető dramaturgia, rendezőink leleményessége. De színházaink színművészei, és nem utolsósorban a színházakat, előadásokat szorgalmasan látogató, értő közönség dönti el színházaink további sorsát. MOTESIKY ÁRPÁD A HÉT 5 Jelenet ez Esterházydrámából. Balról jobbra: Bajcsi Lajos, Dráfi Mátyás ás Rofx>g József
