A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)

1993-02-19 / 8. szám

SZABADIDŐ

Chris Pollack

Mindig csak egyet

Will George, ez volt a neve. Most a padlón ücsörgött. A rendőr vagy száz kilót nyomott. Will testsúlya: ötven kiló. Az ajtóban megjelent egy őszülő rendőrkapitány.

— A direktor néhány perc múlva fogadja a pasit — mondta a testes rendőrnek, majd Will mellé lépett. — Gyilkos, mi? Többszörös gyilkos?

Will mosolyogva válaszolt:

— Ó, nem. Csak egy úrhölgyet öltem meg. Csak egyet, kérem tisztelettel.

Will elgondolkozott. Több nővel volt dolga életében. Kezdetben a csitrik hada, akik szünet nélkül röhögtek. Mert aztán az igaziak, például Helen Talbot. Első nap, amikor munkába állt, azonnal megkérdezte Sarah-tól.

— Csak arra vagyok kíváncsi, hogy az urak közül kinek van nője, és ki az, aki szabad, mint a madár. Tudod, nekem vannak elveim, drágám.

— Az urak majdnem mindegyike házas — válaszolta Sarah.

— Csak akad egy szűz gyerek?

— Egyet találsz. Will George-ot.

— Az a krapek ott... mögöttünk? Semmi rendkívüli. Nem vesztegetem rá az időmeg. Olyan törpe nyavalyás. Mihez kezdjek egy törpével, aki a melltartómig sem ér? Szeplős és csúnyácska.

— Igazad van — helyeselt Sarah. Will imát mormolt magában. Csuda helyes nő ez a Sarah. Ha eltereli Helent, vesz neki egy tábla csokit. Ezt a csokit azonban sohasem vehette meg, mert másnap Helen megjegyezte.

— Van benne valami ártatlan, gyerekes bűbáj.

— Bűbáj? Will bűbájos? Elment az eszed, Helen.

Hát így kezdődött. Will nem is sejtette, hogy milyen veszedelem várja. Nem tudta, hogy hol, s mikor és hogyan támad rá a baj, de megérezte: a sorsát nem kerülheti el. Szerdán hivatalosan megismerkedett Helen a fiúval, akit azonnal a keresztnevén szólított. A nagy offenzíva pénteken kezdődött. Azon a napon szakadt az eső — szünet nélkül. Helen öt órakor elment. Will felsóhaj-20 A HÉT

tott. "Csöndes víkendem lesz", gondolta magában. A folyosón aztán majdnem összeesett a rémülettől, mert Helen elkapta hátulról a karját.

— Helló... Will!

— Mit csinálsz itt? — kérdezte Will ostobán.

— Várom, hogy elálljon az eső.

— Van esernyőd. Vagy nincs?

— Nekem van, de neked nincs, pubi. Mehetünk együtt.

Nem sokkal ezután megtorpantak egy gyengén kivilágított vendéglő előtt.

— Intim és kellemes lyuk— mondta Helen. — Velem tartasz, Will?

Helen nagyszerűen szórakozott, nevetgélt, nagyokat evett, és végül megkérdezte:

— Hány éves vagy, pofikám?

— Huszonkilenc...

— Képzelt csak el... csaknem harmincesztendős vagy, és egyetlenegy nőnek sem sikerült eddig megkaparintania ezt a csodabogarat. Hihetetlen! Én azt hiszem, hogy van benned valami vonzó és izgató. A hölgyek rendszerint a széles vállakra buknak, a göndör hajú latinokra, de azok egytől egyik vulgáris pasasok. Az érzékeny lelkületű hölgyek valami mástól szédülnek meg. Az úr legyen tiszta és ártatlan... a lelke legyen

tiszta... és nagyon szeresse a kedvesét.

— Nekem nem kell senki — súgta Will maga elé.

— Nem lehetsz meg nő nélkül, aki a gondodat viseli, akivel a televíziót nézheted.

— Utálom a televíziót. Én a könyveket szeretem.

— Van ugyan néhány rossz szokásod, de ón majd leszoktatlak róluk.

Ez volt a kezdet. Helen tovább szőtte a hálóját. Ezután következett a mozi. Hogyan is bírta ki azt a két órát a sötét teremben? Hogy nem szakadt bele a szíve! Ezután hazakísórte.

— Most meg akarsz csókolni — mondta az ajtó előtt Helen határozottan.

Will szinte elrohant Helentől. Még aznap este becsomagolt és elutazott. A hosszú csavargások évei következtek. Minden munkát elvállalt. Mindenütt hasonló epilógus: megjelent egy nő, aki annyi jósággal megkömyókezte. Támadás, védekezés, szökés. Az egyik nő rendesebb volt, mint Helen, a másik rosszabb, az egyik okos volt, a másik buta liba. Ha valamelyik nem jutott túl közel hozzá, akkor nem szökött meg előle. S így lassan-lassan megöregedett. Ekkor lépett a színre Marilyn. Ez a nő ügyesebb volt, mint elődjei. Ez aztán alaposan megdolgozta Willit. Megjátszotta a bánatos özvegyet, ezzel csapta be. Will óvatossága valamelyest felengedett. A nő gazdag volt, az urától hatalmas vagyont örökölt és egy vállalatot, ahol Will dolgozott. Magas volt és sovány, ellentéte annak a másik nőnek, aki szintén megjelent a színen. Lorna Levin úgy viselkedett, mint első üldözője, a fatális Helen. A hölgyek versenyeztek Willórt. Ezért Will újra becsomagolt, és elrohant a vasútállomásra. Ott Marilyn várta.

— Mivel magyarázza ezt, Will?

— Én... ón... megbocsásson, de ón...

— Menekülsz? Lorna Levin elöl? Mindent bevallók magának... neked. Mindent tudok. Évek óta vándorolsz egyik városból a másikba. Azt is tudom, miért. Van egy ajánlatom: esküdjünk megl Ne érts félre! Én nem szeretlek téged, Will, de nekem szükségem van valakire, nem élhetek egyedül. A segítségemre Ehetsz az ügykezelésnél... Ez amolyan üzleti házasság. Gondolkozz... ha az uram