A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-19 / 8. szám
ÉLŐ MÚLT A keresztnévadás I. Bár az újszülött keresztnevének kiválasztása a családi közösségekben régi hagyományok szerint történt, koronként, helyenként és családonként mégis némi eltéréssel találkozhatunk. Az utónévadást illetően itt-ott a néprajzi szakirodalom megállapításai is eltérőek. Azt sem lehet határozottan leszögezni, hogy mikor és hogyan történt a név kiválasztása. Nyáry Albert még ezt írta: "Azon, hogy mi legyen a gyerek neve, nemigen sokat szoktak tanakodni. A legszokásosabb nevek egyike jó lesz ennek a babának is. Aztán vannak faluk, ahol már rég időtől fogva bizonyos kedvelt nevek járják, itt sok a Néni, ott bőven van Luli, másutt meg a Malvinka nevet szeretik. Aztán szereti a falu lakossága azoknak a földesuraknak, akiket szeretnek, a gyermekei nevéről keresztelni. így megesik, hogy egy időben minden második leány Olga a faluban, s a fiúgyermekek meg Tibor vagy Arzén nevet kapnak. Különös, hogy az egyébként ritka Albert név eléggé gyakori a palócoknál, s ezt a nevet a kor szerint variálják. (...) Sokszor rábízzák a névadást a papra, s gyakran megesik, hogy a kalendáriumból azt a nevet adja, ami arra a napra esik. A jó palócnak majd kitörik a nyelve, amikor ezeken a neveken kell szidni a gyermekeket." (Báró Nyáry Albert: A palóc anya és gyermeke. In: Ethnographia — Néprajzi Értesítő 1909. 200—206. p.) Nyáry Albert megállapításainak egy része a mai recens anyagra is érvényes. "Ha valamilyen szép névnap volt, amikor a gyerek született, azt a nevet kapta" (Bodonyi Andrásné, 1928.). "Vót, aki arra keresztőte, ami épp aznap vót. Aszongya, nem szabad elvennyi erre' a' izére'. Arró, amit magával hozott nevet" (Dudás Jánosné, 1914. Letkés). "Tuggya a fene, akkor ollyan divat vót az a Hermina név ott. Többen vótak Herminák" (Bálintné Apa Hermina, 1919). "Szentekre' is neveztek el gyereket. Az ismertebbekre'. Mongyuk Györgyre'. Amellyik napon született, ollyan nevűre is keresztőtek" (Mihály Józsefbe, 1910. Tesmag). A név kiválasztásának időpontját illetően az újabb irodalomban találunk részletesebb összefoglalókat. Kapros Márta például így ír monográfiájában: "Még a gyermek születése előtt eldőlt, milyen névre fogják keresztelni. Sokszor terhes sem volt a menyecske, s már megegyeztek, különösen az elsőszülött keresztnevét illetően. A nagycsalád szabályai értelmében döntő szó az anyóst illette evonatkozásban." (Kapros Márta: A születés szokásai... 1986. 210. p.) A cselédek idevonatkozó szokásait vizsgálva Zólyomi József megállapítja, hogy azok "a születendő" gyermek nevét ritkán beszélték meg előre. A születés és keresztelés között eltelt néhány nap alatt döntötték el, milyen nevet adjanak a gyermeknek. Az első és a KIS PALÓC NÉPRAJZ második gyermeknél kiválasztandó név többnyire adott volt. Azoknak a nagyszülőknek a nevét kapták, akikkel egy szobában laktak. (...) A szülők saját nevüket csak az ötödik, hatodik gyermeknek adták. Voltak ez alól természetesen kivételek is." (Zólyomi József: Az emberi élet fordulóihoz és a naptári ünnepekhez fűződő szokások... 1980. 262. p.) A mai adatközlőktől gyűjtött recens anyag is tartalmaz természetesen ellentmondásokat, illetve eltéréseket. Egyik helyen (Kelenye) azt közölték adatközlőim, hogy "előre nem vót megbeszélve a név. Mikor keresztőnyi vitték, akkor egyeztek meg az apa és az anya" (Csáky Józsefilé). Pereszlényben viszont arról informáltak, hogy a névben "előre megegyeztek" (Horváth Mihály né Sántha Margit, 1918). A gyermek nevében Paláston is "legtöbbször előre megegyeztek." "Még az én lánkoromban — mondta az egyik adatközlő — az István, József, János, Károly, György, Mária, Erzsébet, Ilona, Juli, Julianna vótak a legritkábbak" (Horváth Benjáminná Jala Mária, 1919). "Megbeszétem előre. Én is megbeszétem az urammal — hallottam Letkésen —, hogy Erzsébetre lessz keresztőve, hogyha jány lessz. De hogyha gyerek, mit bánom én, mi lessz, aszontam" (Márton Jánosné, 1913). Kemencén viszont ezt jegyeztem le: "Nem nagyon eggyezgettünk, hanem édesanyámnak tetszett a név, oszt azt mondtuk, hogy legyen az. Az idősebb lányomot Erzsébetnek híjják. Oszt nagyanyja adta neki. Az uram aszonta, akkor legyen az, őneki mindeggy." A nagyszülők, az após, anyós névadásba való beleszólásával más közlésekben is találkozunk. "Néha az anyós is beszól, hogy az ő nevére is legyen gyerek" (Mihály Józsefbe, Tesmag). A névválasztásnak általában az elsőszülött esetében volt nagyobb jelentősége. Sok helyen elterjedt hagyomány volt, hogy az első fiút apja, a lányt az anyja nevére keresztelték. Ezt illetően az újabban gyűjtött Ipoly menti anyag is eléggé egységes. "Az első fijút az apja után, a jányt az anyja után keresztőték" — mondták több helyen is. Kevesebbet foglalkoztak a névválasztással akkor, ha a gyerek a negyedik, ötödikként született a családban. Ilyenkor a rokonság valamelyik tagjának, esetleg a keresztszülők, nek a nevét is kaphatta az újszülött. Közismert az a hiedelem, hogy az elhunyt gyermek nevére nem szabad keresztelni, mert magával viszi az újszülöttet is. Fiúgyermeknél esetenként eltértek ettől a szokástól. Különösen akkor, ha az elhalálozott neve az apjáéval egyezett. Gyűjéseink is ezt az állítást erősítik meg. Sőt, az egyik adatközlő szerint'"ami illyen nevű gyerek meghalt a családban, arra is keresztőtek" (Csáki Józsefné, 1908. Kelenye). Az alábbiakat Letkésen jegyeztem le: "Elhunyt után is adnak nevet. Énnekem is ilyet adtak. Mer énelöttem született eggy kisjány, az Erzsébet vót, mint az anyám. Osztán az én anyám engem is arra kérésztől. Osztán aszonták, hogy arra nem jó — halottéra —, mer akkor az is meghal. Oszt én meg itt vagyok, mán nyócvan éves leszek" (Márton Jánosné, 1913). Varga Gyuláék Paláston egyetlen fiukat Istvánra keresztelték. Testvére volt István, aki "ottveszett a háborúba', s azért kapta a gyerek ezt a nevet (Varga Gyula, 1907). Tesmagon "elhunyt nevire nem akartak mingyár keresztőnyi, nehogy meghajjon a gyerek" (Mihály Józsefbe). Kemencén, "ha a családbó', meghalt az eggyik, a másikot nem ajánlották ollyan nevőre keresztőnyi, mer aszmonták, hogy az is meghal. De oszt vót, hogy ugyanarra a névre keresztőték, és nem halt meg. Éppen az uram testvére Mária vót, meghalt, oszt kísőbb született eggy másik jány, az is Mária lett. Oszt csak most halt meg nyócvan éves korába'" (Zábrádi Györgyné, 1919). Az elsőszülött névválasztását is šok egyéb tényező befolyásolta. A nagycsaládban gyakran kereszteltek a gazda nevére. S ha az apa vőül ment valahová, akkor az ő neve már nem jött számításba. Kivételt képezett, ha ő előkelőbb családból származott. A leánygyermek és az anyós vagy a nagyanya nevét is örökölte. Csáky Józsefné adatközlőmék például az apa nevére keresztelték az első fiút, annak ellenére, hogy ő vő volt a családban. Az utána következő, Sándor meghalt, de ezt a nevet már nem adták még egyszer a harmadik fiúnak, Lászlónak. A három lány közül csak a legfiatalabb, Margit kapta az anyja nevét. Előfordult ugyanis, hogy a lányoknak csak akkor adták az anya nevét, ha "mán nem akarták, hogy több gyerek legyen". CSÁKY KÁROLY 10 A HÉT
