A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-12 / 7. szám
SZABADfDŐ Holnap gazdag leszek SCOTT Lester nem tudta levenni a sze- SHORTER m®1 a *®^®r ujjakról, amelyeken nehéz gyémántok ragyogtak, és a zsetonok között motoszkáltak. Sorsát idekötötte ehhez az átkozott asztalhoz, és innen várta a megváltást. Ha legalább egy csöppnyi részét visszanyerné annak az összegnek, amely olyan gyorsan elúszott?! Elszántan az asztalra lökte utolsó zsetonját. A játékmester pedig röviddel később monoton hangon közölte, hogy "nyer a kettes, fekete és páros..." Távozóban Lester feje éppoly üresen kongott, mint a zsebe. A bár felé indult, és idegesen gyű rögette az ujjai között azt a néhány nyavalyás frankot, ami valami csoda folytán megmaradt. A legjobb whiskyt kérte, leült, kezébe vette a poharat, és az édesapjára gondolt, aki annak idején szép jövőt jósolt a fiának. Halála után a pénz egyre fogyott, fogyott és a szépreményű ifjúból playboy lett, szerencsejátékos és szoknyapecér. No mindegy. Megitta a whiskyt és a szállodába ment. Azonnal lefeküdt, és a holnapi napra gondolt. Másnap kora reggel, mint egy jóravaló háziasszony, kezében a listával, nyakába vette a várost. Besétált az első önkiszolgálóba, kiválasztott egy olcsó, de jó hangosan ketyegő ébresztőórát. A villamossági cikkek osztályán pedig vásárolt egy furcsa külsejű transzformátort. Innen a játékboltba sietett. Vett egy álszakállt és egy olyan parókát, amely szükség esetén tar koponyát helyettesít. Csak a fül mellett volt némi haj. A garázsban rövid alku után eladta a gépkocsiját. A legfontosabbat tehát elvégezte. Szerzett annyi pénzt, hogy a szállodában kiegyenlítse a számlát és arra is maradt, amire a legjobban kellett. A Rómába szóló repülőjegyre. Ott majd... holnap... holnap gazdag lesz. Rosszyl aludt, szörnyű álmai voltak. Ébredéskor azonnal az álszakállra és az ébresztőórára révedt a pillantása. Az első pillanatban megijedt attól, amire készült, de amikor a homályos jövőjére gondolt, akkor gyorsan visszanyerte a bátorságát. Egy parányi táskába belesüllyesztette az ébresztőórát, amelyet előzőleg fekete papírosba csomagolt. Ugyanebbe a táskába került az állszakáll, a paróka és a sötét szemüveg. Megvizsgálta a pénztárcáját is. Rendben van, a repülőjegy nem tűnt el. Az utcán azonnal balra fordult, és besétált az egyik vendéglőbe. Sikerült bejutnia a toalettbe. Néhány perc múlva egy idősebb fekete szemüveges úr hagyta el az épületet. Az utcán körülnézett, és a bank felé kanyarodott. így érvelt magában: A maszk tökéletes. A legjobb barátja sem ismerné fel. A bank igazgatója gyáva kukac. Tudta, hogy melyik időpontban szállítják el a pénzt, honnan és mennyit. Lester tehát bátran belépett a bankba. — Az igazgatót keresem — mondta a hivatalnoknak. — Fontos ügyben. — Első ajtó jobbra. A bank igazgatója egy hatalmas asztal mögött foglalt helyet. — Mivel szolgálhatok? — kérdezte udvariasan, és hellyel kínálta Lestert. A fiatalember pillanatokig csak nézte a kövér bankárt, jnajd hanyagul odavetette: — Éppen most értesültem, hogy nagyobb összeget örököltem. Nem tudom, mit csináljak vele. Ön talán adhat tanácsot, nemde? Úgy tett, mintha a papírjai között turkálna, de aztán felszegte a fejét, és éles hangon megszólalt: — Ne törje a fejét a válaszon, nincs szükségem semmilyen tanácsra. Ez itt egy bomba — mondta, és a fekete csomagot, amelyben az ébresztőóra ketyegett, letette az asztalra. — A robbanás minden pillanatban bekövetkezhet. Kezemben tartom ezt a kis masinériát. A legkisebb mozdulatra a levegőbe repítem a bankot. Az igazgató elsápadt. Hát nem volt egy hős, ezt Lester tudta. — Fel a kezekkel — adta ki a parancsot Lester. — Mozduljon hátra. Forduljon a páncélszekrény felé. Minden pénteken 200 000 frankot tart benne. Gyerünk! Ne feledje, hogy az ujjamat a szerkezeten tartom. A bankár teljesítette a parancsot. Lester a pénzt a táskájába dobálta és tovább rendelkezett: — Most pedig kikísér az utcára. Viselkedjen úgy, mintha mi sem történt volna. Csak természetesen. Mint két öreg jó barát úgy sétáltak keresztül a termen. A hivatalnokok ügyet sem vetettek rájuk. Lester a kezében tartotta a transzformátort, a "bombát" pedig a kabátja alá rejtette. Az ajtó mellett a transzformátort letette az egyik pultra és megjegyezte: — Ötszáz méter távolságból is előidézhetem a robbanást. Ezért öt percig maradjon csendben. Később azt tehet, amit akar. Vigyázzon: ha egy másodpercet téved, vége!... Megnyújtotta a lépteit, és egykettőre egy bisztróban találta magát. Jó messzire a banktól. Első útja megint csak a toalettbe vezetett, ahol gyorsan lekapta a fejéről a parókát, álláról az állszakállt, és levette a sötét szemüveget is. Néhány másodpercig tétovázott, majd a kellékeket becsomagolta a kéztörlő papírba. A csomagot zsebre vágta. Kinyitotta a táskáját, szemügyre vette a pénzt. Előhúzott egy szürke színű nejlont és a táskára borította. Visszájára varázsolta kifordítható kabátját és fütyörészve elhagyta a helyiséget. Az utcán aztán az egyik lefolyó elnyelte a csomagocskát. Minden nyom eltűnt. Ellene ugyan nem emelhetnek vádat. A táska nehéz volt, de ő mégis könnyűnek érezte. Taxiért intett és kihajtatott a 20 A HÉT
