A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-12 / 7. szám
Már útja másnapján megfogalmazta saját magának a legfőbb szabályt: "Hajótörött, légy mindig konokabb, mint a tenger, s akkor nyert ügyed van!" Az történt ugyanis, hogy viharba került, s az addig szövetségesnek ígérkező passzátszélből ellenség lett: teljes szélességében kettéhasította az Eretnek vitorláját. Bombard felszerelte a pótvitorlát, ám azt a szélvihar perceken belül letépte, s a hullámokba sodorta. Bombardnak egy napjába került, amíg összevarrta az eredeti szakadt vitorlát és így — pótvitorla nélkül — foltozott vászonnal folytatta útját, annak tudatában, hogy a varrás újra bármikor szóthasadhat. Kitart-e végig? — tette fel magának számtalanszor a kérdést: "Ez volt a kezdete egy hosszú erkölcsi küzdelemnek" — emlékezik magyarul is megjelent könyvében Bombard — "amely éppolyan létfontosságú volt a számomra, mint az elemekkel való viaskodás." "... ha holtan érkezem is..." Október 28-án még súlyosabb csapás érte: felmondta a szolgálatot az automatikusan felhúzódó karórája. A pontos idő hiányában ettől kezdve nem tudhatta naponta, pontosan délben megállapítani, milyen ponton van nyugathoz, azaz a célhoz viszonyítva. Bombard .nem vitt magával rádióadót, a tájékozódásban is teljesen egy igazi hajótörött sorsát akarta átélni — órája rakoncátlankodása következtében ez a tervezettnél "jobban" sikerült. Bombard érezte, csak úgy van esélye a túlélésre, ha ura marad cselekedeteinek, ezért szigorú napirendet vezetett be. Kora hajnalban összegyűjtötte az éjszaka folyamán a sátorlapra hullott repülőhalakat. A két legnagyobbat, természetesen nyersen, megette reggelire. Reggeli után egy órányit halászott, hogy biztosítsa magának az aznapi ebédet és vacsorát. A halászat után alaposan megvizsgálta az Eretnek minden szegletét. Az orvosi praxisából ismert módon, hallgatódzással igyekezett kiszűrni az esetleges sziszegő, fütyülő hangot — ne feledjük, körötte zug, dübörög az óceán —, amely a gumihurka megrepedésére, kilyukadására utalt volna. Különösen megnőtt e vizsgálat jelentősége az út másik felében, amikor a csónakot egyre gyakrabban tisztelték meg látogatásukkal a cápák és a gumicsónakra még tőlük is veszélyesebb kardhalak. A kardhai, ha felizgatják, mintha katapultból lőnék ki, kardjával előre, rohan neki a "célnak" — az Eretnek gumija aligha bírt volna ki egy ilyen támadást. Szerencsére, sem a kardhalak, sem a cápák nem voltak támadó kedvükben. A karbantartás után rövid izmot és ízületet megmozgató torna következett, majd plankton-halászat zárta a délelőtti programot. Déltájban — óra hiányában a Nap állásához igazodva — a helymeghatározás művelete következett. Ebéd után orvosi vizsgálat volt a soron: vérnyomás-, pulzus-, testhőmórsóklet-mórés, a bőr, a körmök, a lábak állapotának vizsgálata. A jól végzett munka jutalmaként olvasás és fordítás: Moliére, Rabelais, Montaigne s egy kétnyelvű (görög—francia) Aischylos alkották az Eretnek "könyvtárát". Vacsora előtt még egy orvosi vizsgálat — a napi vizelet mennyiségének megmérése —,. naplóírás zárta a napi teendők sorát. Éjjel megpróbált a lehető legkényelmesebben elnyúlni a csónak fenekén, s félig ülő, félig fekvő helyzetben erőt gyűjteni a másnapi küzdelemhez. Az egész átkelés legkritikusabb szakasza a november 22-én beálló s közel három hétig tartó szélcsend volt. A "legszabályosabbnak és legerősebbnek" tartott passzátszél alaposan próbára tette Bombard lelkierejét. December 8-án ezt jegyezte be naplójába: "Ha ilyen marad az idő, lehetetlen, hogy élve partot érjek, pedig nem lehetek messze!" Jellemző lelkiállapotára, hogy bár december 6-án megírja végrendeletét, de nem érzi magát vesztesnek: "Kísérletem ötven napra érvényes: ha holtan érkezem is, a hajótöröttek ne veszítsék el a reményt". Csonttá, bőrré soványodva, de életben" December 9-én újra feltámadt a szól, s a feszülő vitorla látványa, amely vógülis foltozottan is kibírta az utat, újabb adag reményt öntött Bombard §zívébe. Ráadásul, másnap feltűnik a horizonton az Arakak nevű angol gőzös. A fedélzetre feltámogatott Bombard, miután 53 napi hányódás után végre lezuhanyozhatja a sós víztől s a Naptól kicserzett bőrét, egy tojás, egy darabka marhamáj és csöppnyi káposzta elfogyasztása után úgy dönt, hogy folytatja a kísérletet. Udvariasan megköszöni az angolok segítségét, s az ajándékba kapott új órával, térképpel és telepes rádióval felszerelkezve — viszszamászik csónakjába. Búcsút intett az Arakaknak, s vitorlázott még 12 napot! Ugyanúgy tenger- vagy esővizet s repülőhalat fogyasztva, mint addig. Hatvanöt napi hajózás után, december 22-ón éjjel fél egykor az eget hirtelen villanás hasította át, melyet hamarosan második, harmadik, sokadik követett. Barbados szigetének világítótornya küldte Bombard felé a győzelem közelségét jelentő sugarait. A nagy Kísérlet sikerült: egy önkéntes hajótörött 65 napi egyedüllét és nélkülözés után partot ért. Lefogyott 25 kilót, csonttá és bőrré soványodott, vérszegénnyé vált — de életben maradt! Hatvanöt napon át kizárólag a tenger termékeiből élt. Esővízhez csupán a 23. napon jutott, azaz több mint három héten át a tengervíz és a halak testéből kipréselt ló volt egyetlen itala. A legnagyobb győzelmet azonban a reménytelenség, a kétségbeesés felett aratta. Bebizonyította, hogy az olyan extrém élettani helyzetekben, mint a hajótörés, a túlélés elsősorban a lelki tényezőktől függ. "Az Eretnek útja véget ért. Most már azért kell harcolnom, hogy eretnekségem megértésre találjon, s a jövendő hajótöröttek ortodoxiájává váljék" — vonja le útja tanulságait Bombard. Fa Nándor és társai kétségtelenül előnyösebb helyzetben vitorláznak az Óceán hullámain. Egy azonban közös a sorsukban: ők is magányosan, önkéntes hajótöröttként küzdenek a hullámokkal. Bombard példája azt sugallja: a modern technika birtokában is elsősorban az Ember, annak lelkiereje győzheti le csak az Óceánt. Dr. Kiss László A túlélés esélyei A szerencsétlenül járt lengyel komphajó utasai közül csak nagyon kevesen élték túl a katasztrófát. Miéit — vetődik fel a kérdés —, hiszen több mint nyolcvan esztendővel ezelőtt a Titanic utasainak egy részét sikerült megmenteni. Azóta fejlődött a technika, tehát nagyobb az esély a megmenekülésre. A tengeri túlélés magyarországi szakértőjét, Hadházi László nyugállományú tengerészkapitányt kérdezték a témáról. — Az első és a legfontosabb' a Titanicon a jégheggyel való ütközés után viszonylag sok idő telt el az óceánjáró elsüllyedéséig. Fel tudtak készülni a hajó elhagyására, meleg ruhát, pokrócokat vittek magukkal a mentőcsónakokba. A lengyel komphajó utasait váratlanul, ál-Ez a testhelyzet csökkenti a legkisebbre a hideg víznek kitett testfelületet mukban érte a szerencsétlenség, tehát nem tudták magukra venni a mentőmellényt. Az orkánszerű széllel felkorbácsolt tengeren valószínűleg lehetetlen volt a mentőcsónakok leengedése, részben az idő rövidsége miatt. — Az S.O.S. jelzések hívására azonnal megindult a vízi és a szárazföldi mentés is, mégis nagyon kevés a túlélő. — A félelmen kívül valószínűleg a hideg víz is nehezítette a szerencsétlenül járt emberek megmentését. \ túlélés egyik kulcskérdése a testhőmérséklet, ez viszont a tenger vizének hőfokától függ. A vízben az ember hosszabb ideig csak akkor tud megmaradni, ha a víz hőfoka meghaladja a 25 Celsius fokot. 15—20 fok között vízben tizenkét órán, 10—15 fok közöttiben kevesebb mint hat órán, 4 —10 fok közöttiben alig három órán, míg 2—4 fok közötti vízben nem egészen másfél órán belül van esély a túlélésre. Mivel a Balti-tenger vízhőfoka a vihar idején nem haladta meg a 2 fokot, 40—45 percnél tovább elméletileg senki sem maradhatott életben. Fontce tényező a megmenekülésben az illető testsúlya, a bőr alatti zsírpárnák és bőr vastagsága. A kövérek általában alacsony hőmérsékleten képesek testhőmérsékletüket stabilizálni. A soványoknak akkor van nagyobb esélyük, ha vízbe merülés előtt testüket vastagon bekenik zsírral, olajjal. — Milyen körülmények között menekülhettek volna meg a komphajó utasai? — Egyszemélyes, a vízen felfújódó mentőtutajokon, amelyekbe még a hajón be kell szállni. V_____________________________ A HÉT 15
