A Hét 1993/1 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-12 / 7. szám
EGTAJAK Oszip Emiljevics Mandelstam, a XX. századi orosz költészet egyik kiemelkedő alakja 1891-ben Varsóban született zsidó szülők gyermekeként. Szentpétervárott nevelkedett. Életében megjelent kötetei: Kameny (Kő; 1913), Tristia (1922), Sztyihotvorenyija 1921—25 (Versek 1921—25; 1928). Halálhíre Szibériából érkezett meg 1938-ban. Életével fizetett verseiért "Hallgassa a kort, akiben szív dobog" — írta Oszip Mandelstam a rettenetes 1918-as esztendőben, A szabadság alkonya című versében. 1925-ben pedig A kor zaja címet adja emlékezéseinek. S ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a látszólag elitárius, bonyolult, olvasójától aránylag magas szintű műveltséget kívánó költő tulajdonképpen érzékenyen reagált korára, sőt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy valóságos "hangvillája" volt korának. A kor azonban — ahogy az gyakran megtörténik — nem őt, a becsületesség s az emberség szószólóját, hanem egészen más szószólókat választott magának. Ezért is változott aztán a forradalom muzsikája — melynek hallgatására Alekszandr Biok buzdította az értelmiséget — tragikusan hamissá, valamiféle macskazenévé. Mandelstamot nem mondhatjuk hősnek, félelem és gáncs nélküli lovagnak. Viktor Sklovszkij szerint "különös..., nehéz..., sértődékeny... és zseniális ember volt". Kortársai gyakran említik, hogy nem volt benne semmi gyakorlatiasság, szemernyi kitartás, türelmetlenségéből viszont akár tíz írónak is éppen elég jutott volna. Nagy költőbarátja, Anna Ahmatova írta róla, hogy az ő társaságában senkit sem volt szabad dicsérni, mert rögtön dühös lett, veszekedett, igazságtalan volt, ám ha ugyanazt az embert becsmérelték, azonnal a védelmére kelt. A hivatalos irodalmi körök (s mellesleg a társadalom is) nem azért ignorálták Mandelstamot, mert "új Rimbaud"-t láttak benne vagy mert a költő nem óhajtott "irodalmi szolga", a "társadalmi megrendelés" zálogosa lenni. Mandelstam nagysága éppen abban rejlik, hogy ő rendíthetetlenül kiállt a saját költői hangra való jog mellett, az ember egyéni véleményre és egyéni álláspontra való joga mellett. Felesége, Nagyezsda Mandelstam tanúsága szerint mégsem a magányba, hanem az emberek közé igyekezett: "Nem a tömeg fölött álló embernek érezte magát, hanem egynek a tömegből." Mandelstam hősiessége abban állt, hogy ez a korántsem hősies ember az általunk ma sztálininak nevezett korban azok közé a kevesek közé tartozott, akik nevükön merték nevezni a dolgokat, noha tudták, hogy szavaikért az életükkel fizetnek. A forradalom előtti orosz értelmiség zöméhez hasonlóan Mandelstam is várta a forradalmat, ó is hitte, hogy a forradalomban megújul a világ, s az ember képes lesz felépíteni egy értelmes és emberséges társadalmat. Igaz, Marxtól csak gimnazista korában volt elragadtatva, s a sztálinizmus idején, amikor a marxizmus klasszikusainak művei minden értelmiségi család könyvtárában megtalálhatók voltak, az ó könyvtára (ha az a néhány polc egyáltalán könyvtárnak nevezhető) a szabályt erősítő kivételt jelentette. 1934-ben ezen még a letartóztatására érkező "csekisták" is megdöbbentek. Nagyezsda Mandelstam említi, hogy a házkutatást végző csekisták egyike tőle, az asszonytól kérdezte meg: "Hol tartják a marxizmus klasszikusait?" Oszip meghallotta a kérdést, s odasúgta feleségének: 11111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 Oszip Mandelstam Úgy élünk, hogy országot a talpunk alatt nem érzünk, Tíz lépés sok, annyira sem hallatszik a beszédünk, S ahol jut időnk egy fél beszélgetésre, Ott rögtön rátérünk a Kreml-béli szörnyre. Ujjai vastagok, mint a kövér nyüvek, Szavai meg, mint a hamis súlyok, hűek, Nevet az ő svábbogáros bajsza, S merő csillogás a csizmaszára. Körülötte vékony nyakú vezetők csürhéje, Azt se tudják, hogyan s mivel tegyenek kedvére, Nyávognak, nyüszítnek e görnyedt félemberek, Akik közül magasra egyedül ő mered, S mint patkót kovácsol parancsot parancsra: Kinek a szemére, kinek homlokára. Ennek a széles mellkasú őszéinek Minden kivégzés jó: mint málna — desszertnek. 1933. november Varga Erzsébet fordítása 12 A HÉT
