A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-03 / 27. szám
vv HÍRMONDÓ ■ "VALAMI VAN, DE... Vitaindító vélemény a 29. Jókai Napokról Szívem szerint tollat ragadnék, hogy dicshimnuszt zengjek a csehszlovákiai magyar felnőtt- és diákszínjátszók, valamint irodalmi színpadok idei találkozójáról, de... hamarjában tucatnyi kibúvót találok: — vigyáznom kell, hogy ki ne fusson a kávé (mint ahogy legszívesebben tették volna a nézők néhány előadás alatt), — kivételesen cigarettára gyújtanék (ha már örömteli dalra nem tudok), — elfogyott a tintám (vagy inkább a türelmem?), — zavar, hogy pattog-serceg (talán csak bennem pattant el egy húr...) a családi ereklyeként őrzött tranzisztoros rádióm — ki kéne cserélni korszerűbbre (Tessék, hogy fesztiválunkat is?). Igen, boldogan írnék a szereplők és a pódium művészet berkeiben otthonosan mozgó profi szakembereink hónapokig tartó, idő- és energiaigényes együttműködéséről, aminek köszönhetően ízléscsiszoló (mondanám) darabok kerültek terítékre országos rendezvényünkön — természetesen, gyomorrontástól megkíméld szervírozásban. Igaz, hogy sokak hányingerét nem az adott menü okozta, hanem a "vodka van, mi a falhoz döntsön...", mégsem jelenthetem ki felelősségem teljes tudatában, hogy volt minden, ami a szemnek-fülnek ingere. Viszont voltak szemfüles hírnökök, akik úton-útfélen mesélték a kevésbé informáltabbaknak, hogy "bizony, idén sem járási, sem kerületi rostára nem kerültek a csoportok (a létszámuk miatt)..." Ja, hát így persze könnyen átesett (vagy benne maradt?) minden csoport! Akadtak kivételek is, akiknek ott volt a helyük a hazai magyar élvonalban, és nemcsak a "kicsi, de a miénk..." -alapon. Csakhát egy-két vendégegyüttes ismét (akárcsak tavaly az erdélyi Übü papáék és az ARVISURA) túl magasra(?) tette a mércét, ezzel lepipálta a versenyzőket. Legalább volt miből tanulniuk — mondanám, ám ha a pápaiak játékáról nem is, de a ködös Albionban nagy sikert aratott senicai csapat előadásáról sokakat hiányoltam. (Vajon ők miért nem hiányolták a felcsipegethető tudás-morzsákat?) Ugyanezt nem állíthatnám az aradi Periszkóp Népszínház esetében — talán "A FEKETE MACSKA" az ötvenes-hatvanas években még szerencsét (esetleg mást is) hozott volna, de manapság...! Szerepeltek hivatásos profik is a fesztivál során, és mivel az ő játékukban jóval kevesebb kifogásolnivalót lehetett találni, ezért az illetékesek helyettük inkább a bemutatott darabok (pl.: "A varázsló", "Esterházy") szerzőiről "visszhangoztak" golyóálló mellényben is csak nehezen átvészelhető kritikákat. Pardon, a versenyzőkről is illene már írnom valamiféle elfogulatlan véleményt! Tényleg muszáj? Hiszen én a hétpróbát kiállt zsűri (mivel kénytelen volt kibírni...) egyik tagja sem vagyok. Csupán egy (végig) néző vagyok — egy mindenevő (?). Nem kérem, sem mindenevő, sem mindenre vevő nem vagyok!!! Persze, megemelem a kalapom mindazok előtt, akik még manapság — a másod- és harmadállások idején — is ádozatot hoznak Thália istennőért, kultúránkért, nyelvünkért, a mozgalomért. Csakhát a lelkesedés — megfelelő szakmai segítség híján — nem terem valódi babért. Azért a babérkoszorúk idén is felkerültek néhány fejre: a zsűri nívódíjában részesült a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad, "Nemzedék" című irodalmi összeállításáért, (talán egy szakember irányítása alatt a Komáromi MTG Diákszínpada riválisává válhatott volna a Fókusznak), Vass Ottó a Tűz a zátonyon" c. Keszeli Ferenc vers-összeállításáért, Mede Gabriella (Füleki Zsákszínház) a "Szent családban" produkált anyaszerepéért és Tóth István (Losonci Kármán József Színkör) Lord Frank Babberly "transzvesztita"-szerepéért. Nekik őszinte elismeréseml Ezenkívül Korpás Árpád (Ipolysági JAISZ) részesült Ferenczy Anna művésznő különdíjában. Ennyit a díjazottakról. A negatívumok további elemzése a zsűri dolga, joga, kötelessége... Ettől jobbat, szebbet csak Gergely Ferenc és Szabó Imre szerdai orgonahangversenyéről tudnék írni. Szinte látom, ahogy sokan a fejüket csóválják: "Ez már nem a Jókai Napok véleményezéséhez tartozik...!". De igen! A betétprogramok is fontosak, mint a hajdani szabadtéri Hajós-, Tátika-fellépések, akárcsak a könyvsátor a dedikáló alkotókkal, az éjszakai gitár-maratonok... azaz az igazi fesztiválhangulatot megteremtő BULI!!! (Igaz, hogy odabent volt egyszer nosztalgiadiszkó, majd táncház.) Azért, hogy a járókelők ne csak az éppen zajló választási kampányról szerezzenek tudomást! Igen, a szervezők gondoskodtak a fesztiválplakátokról, de javarészük szinte fel sem tűnt a választási plakátrengetegben. Közönségszervezés? Hiszen már eleget be-, meg-, átszerveztek minket a múltban! Enélkül már a jó felé sem hajiunk? Vagy tényleg mi is előre láttuk az eseményeket, ahogyan valószínűleg a sajtó képviselői is, akik szintúgy nem vettek részt (tisztelet a kivételnek!) e találkozón? Tehát fesztivál van (volt), de nem az igazi! Akinek más vagy hasonló a véleménye, azonnal ragadjon tollat, és írja meg! Hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy a jubileumi — 30. Jókai Napok rendezvénysorozata valóban méltó legyen Jókai Mór nevéhez és szellemiségéhez, ezért szükséges a jószándékú kritika. Ugyanis "a fesztiválok szolgálhatják jól vagy rosszul, táplálhatják vagy senyveszthetik azt az életkedvet és a kultúremberi létezni akarást, melynek a színjátszás is az egyik megnyilvánulási formája." MISKÓ ILDIKÓ 8 A HÉT A VARÁZSLÓ Gyökeres Györgynek egy rendhagyó főpróbáról sikerült felvételeket készítenie Komáromban. Boráros Imre színművész Siposhegyi Péter monodrámáját, amelyet a szerző egyenesen neki ajánlott, nem a bemutató színhelyén, a Tiszti Pavilonban, a külvilágtól elzárva próbálja, hanem kint, az utcán. Az ötvenéves korára varázslóvá "érett" Mario így közvetlenül a járókelőkön mérhette le varázstudományának erejét. A varázsló című darabot, amelynek ősbemutatóját az idei Jókai Napokon tartották Kiss Péntek József rendezte.
