A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-18 / 51. szám

Néhány tanács az életszervezéshez! Évekkel ezelőtt egy fiatal házaspár költözött a házunkba. Mindketten pár évvel az egyetem után voltak. Kölcsön­ből vettek egy négyszobás lakást, amelyet lassanként rendeztek be. A fiatalember készséges volt és előzékeny, a fiatalasszony kedves és bűbájos. Nemcsak ón vélekedtem így róluk, hanem a lakók is. Aztán a férj egyre gyakrabban járt külföldre dolgozni, a feleség pedig előbb az egyik, majd a másik gyerekkel volt gyermekgondozási szabadságon. Közben a lakásuk egyre szebb lett, az erkélyre kikerült a szatelitantenna, s a fiatalember az egyik hosszabb németországi kiküldetéséről egy vadonatúj, vérpiros Audival tért haza. A lakók most már nem úgy beszéltek róluk, hogy "az a kedves, bűbájos házaspár az ötödikről", hanem egyszerűen csak "felfuvalkodott gazda­goknak, nagyképű sznoboknak" nevez­ték őket. Pedig ők éppolyan kedvesek, előzékenyek, készségesek voltak, mint évekkel ezelőtt, csak éppen a vagyonuk lett több. S ezt a lakók többsége, akiknek az életszínvonala esetleg időközben még romlott is, egyszerűen nem tudta megemészteni. A gazdagok, a sikeresek többnyire ellenszenvet, irigységet válta­nak ki a kevésbé gazdagokból, a kevésbé sikeresekből. Holott éppen ők, akik már elértek valamit az életben, tudják, igazán mennyire helytálló a régi elzászi közmondás: Minél magasabb a hegycsúcs, annál mélyebben fekszik a völgy. Közeledik az év vége. Ilyenkor sokan elhatározzák: január elsejétől más le­szek. Azoknak, akik komolyan gondolják, hogy kezükbe veszik életük irányítását, érdemes megfogadniuk azt a néhány tanácsot, amelyet egy amerikai szocio­lógus Donald Weiss: Az életszervezés művészete és dr. Oláh Andor: Énkontroll című könyvéből válogattunk. • Elsősorban fogalmazza meg célki­tűzéseit, ez már fólsiker. • Készítsen egy akciótervet, s ne hagyja, hogy a dolgok vaktában történ­jenek. • Tanuljon meg együttélni a hibáival. Ha egyszer veszített, még nem jelenti azt, hogy élete következő versenyét nem nyerheti meg. A pozitív gondolkodás "hegyeket dönt". Ahelyett, hogy állandóan azon tépelődik, mit hogyan nem lehet, próbáljon arra koncentrálni mit és hogyan lehet. Próbálja elképzelni, hogy sikeres és gazdag. Ezek a "sikerképek" aztán fokozatosan kiszorítják a "kudarcképe­ket". Tegye túl magát mások lebecsülő kritikáján. Gondoljon arra, hogy általában azok az emberek, akik kicsinyesek és sikertelenek, hajlamosak arra, hogy másról rossz véleményt mondjanak. Ugyanakkor a jóhiszemű, konstruktív jellegű bírálatokat ne tévessze össze a rosszmájú megjegyzésekkel. Fel a fejjel! Ha valakinek éppen problémái vannak a munkahelyén, a magánéletében, válik vagy már több hónapja munkát keres, gondoljon arra, hogy ez csak átmeneti állapot, amin csak úgy segíthet, ha változtatni próbál rajta, ha a többszöri kudarcok után sem adja fel. Azokra az emberekre gondoljon, akik mindazt, amire ön törekszik már sikere­sen képviselik. E néhány tanács talán elcsépelt közhelynek tűnik. Aki bajban van és kilátástalannak érzi a helyzetét, vagy csak egyszerűen változtatni szeretne eddigi életvitelén, jobbá akarja tenni az életet, gondolkodjon el felettük. S gondolkodjon el a következő idézeten is: "Az ért el igazi sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyer­te az okos emberek tiszteletét, a szegények bizalmát és a gyengék vonzódását. Aki különb világot hagyott maga mögött, mint amilyet ő talált születésekor, aki mindenben a legjobbat kereste és ő is a legjobbat adta önmagából, az élete ihlet volt, az emléke áldáshozó." Kamoncza Márta

Next

/
Thumbnails
Contents