A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-12-11 / 50. szám
SZABADIDŐ a kunyhónak a túlsó oldalát, és hogy Jancsi ne lásson, az árokba ugrottam. Persze hazamentem. Etelkának, a Jancsi feleségének, azt mondtam, hogy meguntam a lesést. A jó lélek csaknem felsikoltott, amikor a szép, városi, bundám belsejét meglátta. — Összevarrom — szólott, az asztalfiókban keresgélve. — Ne bántsa — feleltem —, majd holnap megkeresem a foltját. És a kanapén végigheveredve olvastam a regényt neki is. Napszállat után megjött Jancsi. Az orra veres, mint a paprika. A szemei ragyognak. — No, hol a medve? — kérdeztük tőle. — Mi? — Hol a medve? — Dehogyis vagyok kimelegedve. — Hol a medve? — ordítottam a fülébe úgy, hogy az ablakok rezegtek. — Várjatok — felelt — míg kifújom magamat — nagy dolog esett velem. Levetkőzött, azután beöntötte a forró borlevest. i — Hát — szólott ekkor — nagy napom volt: félig megöltem a medvét. Kár, hogy hazaszöktél. Épp a te irányodba jelentkezett, alig egy félóra múlva. Óriási nagy barom volt. Lehetett egy ölnyi magas. Akkor vettem észre, mikor csöndes-nyugodtan a csőszkunyhó felé ballagott. Ráeresztek egy lövést, és el is találom a hátulsó ballábát. Kínosan felbőg, és sántítva menekül a csőszkunyhó felé. Rádurrantok másodszor is. Az én medvém eltűnik a kunyhóban. Megvagy, mackó — gondoltam. Belelökök két patront hamarosan a puskámba, és a csőszkunyhóhoz futok. Várt a gonosz. A fejét kidugta. Ráduplázok. Visszahúzódott. Megint megtöltöm a puskámat, és dirr-durr, beeresztem a két lövést az ajtón. A medve dühösen morog odabenn. Benézek hozzá, hát látom, hogy tépi a szőrét, és dugdossa be vele sebeit. Mert úgy szokta a medve. Megint töltök, és megint belövök rája. Erre felordít az állat, és dühösen kiugrik. Két lábra áll. Három fejjel magasabb, mint én. A két szeme két tüzes golyó. A szája habzik. Az agyarait csattogtatja, és a két első lábát égnek emelve rohan rám. — Jézus Mária! — kiáltja Etelka. Jancsi rendületlen komolysággal folytatja: — Elgondolhatjátok, hogy nem volt időm többször megtölteni a puskámat. Rád gondoltam, édes Etelkám, és az Istenre. Majd ennek kiáltok egyet, de nem látom persze sehol. Gondoltam is, hogy hazaszököl. No, azzal előkapom a tőrömet, és elszántan várom, hogy a medve rám borul. Nem 1$ késett. A fogaival rémesen csattantva rohant rám. Én hirtelen leguggolok,, és beledöföm a tőrömet. — És szíven találtad? — kérdi Etelka. — Mi? — Megölted? — Dehogy lőttem, mondom, nem volt időm lőni. — Azt kérdi a feleséged — harsogtam a fülébe —, hogy megölted-e. — Nem. A szúrásom a hóna alá siklott. Összeölelkeztünk. Én látva azt, hogy eltévesztettem a szúrást, oly erővel fogtam át a derekát, hogy a bordái hallhatóan ropogtak. A medve nem tudta használni a körmeit, de én se a kezeimet. így tartottuk egymást átkarolva tovább egy óra hosszánál. A medve forró lehelete szinte égette az arcomat. Bizonyosan harapott volna a fene férge, de annyira nyomtam a fejemmel a fejét, hogy nem tudott mozdulni. Folyton azon reménykedtem, hogy majd csak előjönnek a hajtők, és agyonverik, de bizony hiába vártam. Végre is éreztem, hogy az erőm lankad. Vagy ón halok meg, vagy a medve — gondoltam. Eleresztettem hát hirtelen, és visszaugorva a tőrömhöz kaptam. Ebben a'pillanatban, mit gondoltak, mi történt? — Agyonlőtte a kerülő. — Dehogy. Hátat fordított, és a szalmakunyhót áttörve elfutott. Mikorra megtöltöttem a puskámat, el is veszett a szemem előtt. Mármost képzelhetitek, mennyire bosszankodtam. Legalább az egyik lábát szerettem volna levágni. Hanem azért mégis hoztam róla egy emléket. — Mit? — Mit? — Itt van. Nehogy azt higgyétek, hogy meséltem. Azzal Jancsi kibontotta a tarisznyáját, és nagy diadalmasan elénk vágta a bundámból kiszakadt bélésdarabot. A Galápagos-szigetek állatai A Galápagos-szigetcsoport a Csendesóceánban, Ecuador partjától ezer kilométerre fekszik. A szigetvilág tizenöt nagyobb és körülbelül negyven kisebb szigetből és szirtből áll, amelyek földtörténetileg az ezelőtt négy és fél millió és másfél millió év közötti időszakban alakullak ki, s vulkanikus eredetűek. A táj fakó, sötét és kopár, bár korábban néhány szigeten sűrű trópusi növényzet fejlődött ki, amelyet azonban már betemetett a láva. Minden kis galápagosi szigetnek megvan a maga különlegessége. Pinta például az orchideák paradicsoma. Fernandia felett pedig egy hatalmas tűzhányó magasodik, amelynek kráterében egy szép, kék vizű ló ragyog. De lássuk az állatokat! A Santa Cruzszigeten, a Charles Darwinról elnevezett alapítvány székhelyén élnek a híres elefántteknősök. Plaza tele van szárazföldi óriásgyikokkal, Floriana fíana a flamingók paradicsoma. Genovesál pedig rengeteg tengeri madár keresi föl. , "A szigetcsoport egy önálló kis világ" állapította meg Darwin. A kontinenstől való távolság és a szigetek közötti környezeti különbözőség az összes, ott honos állatban egészen eltérő jellegzetességeket fejlesztett ki. A Galápagos-szigetek legjellemzőbb állatai a hatalmas gyíkok, mind a tengeri, mind a szárazföldi fajokból, és a pintyfélék, amelyeket Darwin is tanulmányozott. A legkülönösebb állatok egyike egy pingvinfaj. Az egyetlen, amelyik a trópusokon fészkel, és a harkálypinty, amelyik egy kaktusztüske segítségével szedi ki a lárvákat a fák kérge alól. A Galápagos környékén a tengervízben is gazdag az élővilág. Jó kétszázhetven halfajt fedeztek föl, köztük a vad barracudákat és a pörölycápákat. Mindennapos a fóka, köztük a sörényes fóka is. A HÉT 31
