A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-12-11 / 50. szám

ELO MULT A magyar nép és nyelv eredetéről III. A magyar nyelv rokonsága A magyarok homályba vesző szárma­zásának kutatásához a történeti forrá­sokon és a régészet említett eredmé­nyein kívül más tudományok is hozzá­járulhatnak. Lévén szó a néperedet vizsgálatáról, különösképpen érdekes lehet az embertan és a genetika hozzászólása a témához. Mivel azon­ban ezek szinte kizárólagosan csak az ember — nép oldaláról közelítenek a kérdéshez, míg valójában a nép és annak nyelve egymást állandóan felté­telező összefüggést alkot, jobbnak tartjuk, ha előbb a nyelvészet álláspont­jával ismerkedünk meg. Már csak azért is, mert míg a magyar nép eredete felől rajzolt kép igencsak ellentmondásos, addig a magyar nyelvről a nyelvtudo­mány mai állása szerint egyértelműen elmondható, hogy a finnugor, illetve uráli nyelvcsalád tagja. Természetesen nyelvünk finnugor, illetve uráli rokonsága sem volt mindig ilyen magától értetődő. Sokan voltak és vannak, akik fittyet hányva a nyelvészet eredményeire, érveire, más­felé s főleg másként tapogatóznak. A száz éve született Zsirai Miklós (1892—1955) a negyvenes évek elején írt Őstörténeti csodabogarak című ta­nulmányában, csupán a legfontosabb nyelveket és nyelvcsoportokat említve, ugyanakkor az uráli-finnugor és altáji­­törökös nyelveket nem is számolva, közel hatvan rokonnak vélt nyelvet sorolt fel. A legkorábbi rokonkeresők gondolkodására — érthetően — megint csak a bibliai történet hatása jellemző. Valamennyien Bábel tornyától indulnak el, s visszatekintve a nyelvzavar előtti időkre, paradicsomi nyelvként hol a hébert, amelynek rokona lenne a magyar, hói még egyenesen a magyar nyelvet jelölik meg. Horváth István szerint "pözsög a Szentírás mindenféle régi magyar nevektől". Például Adám, aki — rjiint a neve is mutatja — Ad-ám almát Évának. Táncsics Mihály szerint is nyilvánvaló, hogy a világ legősibb népe a magyar, merthogy bizo­nyíthatóan a magyarság alkotta meg a nyelvet, fedezte fel a hangokat, és ruházta fel azokat jelentéssel. Például az "a" — a száj csücsörített formája távolra mutat, mint az "arra, abba, az" szavakból látjuk stb. A többi nyelv tehát csakis a magyarból származhat. Markos Gyula a héber—magyar rokonságra szavaz, hiszen még a zsidó istenség hármas neve is magyarázható nyelvünkben: Etohim — Első hím, ill. Élő hím; Jahve - Jó java; Adonáj - ata nao jó (Nagyon jó Atya). Gida József sem csodálkozik azon, hogy Putifárné­nak megtetszett József, hiszen jó is volt, szép is volt (Joseph - Jószép). Aczél József szerint nyelvünk csak és egyedül a görögnek rokona, hiszen szókincsünk kilenctizedé görög: cipő — nüpo 'alatt', gatya — kata 'ala‘, trampli — trapherosz 'kövér'. Hasonlóképpen vélekedik Lászlófal­vi Velics Antal a kínai-magyar rokon­ságról. Bizonyítókai: niü — nő, lo — öszvér (ló). Ugyanő megoldja (az egyébként még ma is megoldatlan) csodaszarvas-monda hőseinek rejtélyét is: Hu-n-or ho-neng-leao, azaz ‘együtt­­lehetni-vala', ‘az együtt maradandók'; Ma-gy-ar ma-ki-ór: neng-k ‘ü-leao, va­gyis 'lehet-menni-vala', 'elmenendők'. Még ennél is csodálatosabb, amit Fehér István művel. Véleménye szerint Európa legrégibb germánjai, telivór engwerek vagyunk, s angol testvéreink kb. 1500 éve még együtt laktak velünk Magyarországon. Ő is a szókincsben talál támaszra, amelynek 90 százaléka — szerinte — angol—szász: the car - szekér, shilling - sallang, third day - szerda. Századunk második felében egy újabb, nagy visszhangot kiváltó, de bizonyítottan tudományalatti teória ter­jedt el. a sumér—magyar rokonság. Elindítói a Nyugatra szakadt magyarok közül kerültek ki. Nyelvész csak elvétve akad köztük, tevékenységük és délibá­bos képzelgéseik cáfolása mégis jelen­tős munkát jelent finnugor nyelvtudó­sainknak. Hajdú Péter professzor egyik tanulmányában így jellemzi a helyzetet: "nem is kellene nagyobb jelentőséget tulajdonítanunk ennek, ha csupán né­hány fanatikus lélek mentál-higiéniai gyógytornája lenne a sumérozás. A sumer—magyar ideológia azonban napjainkban már járványosán terjedő szellemi betegség..." Az "emigrációs pszichózis egyik fajtájáról" beszél Ko­­moróczy Géza sumerológus is. Komo­lyan veszi a sumér—magyar rokoni kapcsolatot a sumérista Bobula Ida. íme egy bizonyítéka a sok közül: a sumér sab megfelelői a magyar szab és seb, amelyek úgy tartoznak össze, hogy a kard szab, vág, hasít, szabdal, tehát sebet ejt. Aztán itt van Padányi Viktor, akinek könyve, Dentu — Ma­­gyaria címmel nálunk is megvásárolha­tó. Padányi "nyelvészeti" logikája elbű­völő, mivel azonban a nyelvhasonlítás elemi szabályait is nélkülözi, legfeljebb ha jó viccként kezelhető: "Ha a szumir »szir« szót összetesszük a "kun" (farok) szóval — írja —, megkapjuk a sárkány (szirkun) szavunkat, sőt, ha a "bu" szumir szót is hozzátesszük, megkapjuk a boszorkány szót (buszirkun — fekete szörny, melynek farka van)". Bár időben jóval korábbi, mint a sumer—magyar rokonság elmélete, mégis csak most, a magyar nyelv uráli, illetve finnugor eredeztetésónek közvet­len előzményeként szólunk az ún. ugor—török háborúról, ezzel is éreztet­ve a magyar és a törökös nyelvek, s ugyanakkor — mint ehhez majd még visszatérünk — népek szoros kapcso­latát, amely állandó összevetésekre sarkallja a különböző tudományok mű­velőit. Az "ugor—török háborúdnak nevezett páratlan nyelvészeti vita a múlt század végén folyt. A vért nem kívánó csata tábornokai, a finnugor párti Budenz József és a turkológus Vámbéry Ármin, komoly tót fölött hadakoztak: fényes, dicsőséges népek-e (a törökök) a magyarok rokonai, vagy csupán "halzsíros" (finnugor) atyafiakkal dicse­kedhetünk? Valóban jövevényszavak­ként kezelhetők-e nyelvünkben a kü­lönféle török nyelvek szókincséből szár­maztatott szóáradat elemei, vagy netán éppen ezek képezik szókészletünk legősibb rétegét? Végül a török párt vezére, Vámbéry is kénytelen volt elismerni: "az objektív kritika nem hagyhat figyelmen kívül biztos tényeket, és ha a legprimitívebb életre vonatkozó fogalmakat vesszük szemügyre, be kell vallanunk, hogy ezek a magyar nyelv első kultúrfogalmainak túlnyomólag ugor eredetéről tesznek tanúbizonysá­got, és vak volna az, aki kétségbe vonná, hogy a magyar nyelv kialakulá­sának legkezdetón ugor eredetű". Az ugor ez esetben a finnugor szinoni­májaként értendő. Sajátosan illeszkedik az ugor-török háború témájához Arany János szin­tézise: "A magyar nyelv — mondja Arany — az ural-altáji nyelvcsalád tagja, s legközelebb a törökhöz és finnhez (értsd finnugorhoz — F. P.) áll". Majd saját kompromisszumos megoldását felborítva így folytatja: "már a hunok korából... tartottak fel számunkra egy­­pár szót az egykorú történetírók..., melyek kétségtelen magyar szavak s a hun—magyar nyelv azonosságát bizonyítják." Az állítólagos hun—ma­gyar testvériségről már szóltunk koráb­ban, ennek nyelvi vetületéhez talán még annyit, hogy "három hun szó maradt ránk, s vagy húsz személynév — írja Bereczki Gábor nyelvész. A kísérletek, amelyek valamilyen más nyelvvel próbálják őket kapcsolatba hozni, nem jártak sikerrel. Bennünket, magyarokat a hozzánk került hun mondák fűznek egy szállal erősebben a hunokhoz, mint a Kárpát-medence többi népét." Ezek után lássuk a tudomány által leginkább megalapozott és alátáma­­szott, a nyelvrokonitás szigorú kritériu­mainak maradéktalanul egyedül meg­felelő rokonságelméletet, az uráli, illetve finnugor nyelvcsaládhoz való tartozá­sunk tételét! Ez a család arról kapta a nevét, hogy tagjai az Urál környékén levő őshazá­ban éltek, ahol — nyelvtudósaink 10 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents