A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-17 / 29. szám

OTTMRTUNK következik és — újabb meglepetés — a Homokóra. — Ugye érdekes — mosolyog a tanító bácsi —, nálunk 'alulról jövő kezdeményezés' is van. A gyerekek jönnek az ötlettel, hogy milyen dalt akarnak megtanulni. A nyolc gyerek közül három verse­ket ír. Kettőjük versét a dunaszerda­­helyi Déli Hírlap Gyermeksarok című rovata is közölte. Rostás Alajossal az összevont osztályokban alkalmazott módszerek­ről, a sok türelmet és leleményessé­get igénylő tanításról beszélgetünk. — Hogy a gyerekek jó eredménye­ket tudjanak felmutatni az iskolában, az komoly előképzést feltételez, és a tanító néni, aki Dunatőkésről jár ide, valóban lelkiismeretesen végzi a munkáját. Az ember olyan "anyagot" kap már az iskolába, amellyel lehet dolgozni. Ezeknek a kisiskolásoknak van egy jó tulajdonságuk: nagyon alkalmazkodóak. Kezdetben nehéz, főleg az elsősökkel, akiktől abszolút önállóság nem várható el, hiszen számukra még minden új. Nehéz időszak ez úgy decemberig, de azután ők is alkalmazkodnak. Megvan ennek a jó oldala is. Lényegében a gyerekeknek alkalmuk van az ismét­lésre, ha csak passzívan is. Felele­veníthetik mindazt, amit az alacso­nyabb évfolyamokban tanultak. Az is előny, hogy kevesen vannak. Itt szinte minden nap minden órán minden egyes gyerek szerepel. A tollbamondásokat pl. úgy oldják meg, hogy a tanító bácsi magnóra mondja a szöveget. A tollbamondást író osztály tanulói fejhallgatón kapják a szöveget, hogy a többi tanulót ne zavarják. És ezzel el is jutottunk a következő problémához, az iskola felszereltségéhez. Rostás Alajos nem panaszkodik. A körülményekhez mérten megvan szinte mindenük. A központi támoga­tás ugyan kezd elmaradozni, de az önkormányzat ígéretet tett, hogy bi­zonyos terheket átvállal. — Előreláthatólag két—három éven belül az iskolák újból visszakerülnek a községek hatáskörébe, tehát a községeknek sem mindegy, milyen állapotban kapják az iskolákat vissza. Én persze arra is kíváncsi vagyok, hogyan sikerült valamennyi gyereket megtanítani furulyázni. Kiderül, hogy Rostás Alajos vala­mikor aktív zenész — szaxafonos — volt. Az iskolában kb. két éve kezdett el 'kísérletezni* a furulyatanítással. S mint mondja, meglepő eredményeket ért el: még az abszolút 'botfülű' gyerek hallása is rengeteget fejlődött. Volt néhány fellépésük — és a szülőknek is tetszett a dolog. A gyerekek pedig 'úgy ahogy a felnőt­tek, szeretnek a népszerűségben sütkérezni*. A furulyatanításnak a környéken is híre ment, s a 'tanító bácsi' az elmúlt tanévben Légen már külön furulyakört vezetett. — De bizony ott a hetedikesek sem tudnak úgy furulyázni, mint nálam a kicsik — mondja elégedetten. A régi, egy tantermes iskolához képest ez az aránylag új iskola valóban modernnek, kényelmesnek mondható. Hiányzik azonban belőle a tornaterem. — Jó időben kint vagyunk a természetben. Van egy klubhelyisé­günk. Ott szoktunk a téli időszakban 'improvizálni'. Erősen balesetveszé­lyes, vigyázni kell. Annak, hogy mi itt valóban a 'természet ölén' élünk, mert a civilizáció hozzánk még "nem robbant be", megvannak az árnyol­dalai, de előnyei is vannak. Pl. a gyerekeink fizikailag sokkal rátermet­tebbek, és szinte sohasem betegek! Végül szóba kerül az iskola jövője, a gyermekutánpótlás. — A jövő évben már tizenöt gyerek lesz az iskolánkban. Negyedikeseink is lesznek. A távoli jövőt nézve azonban nem tűnik rózsásnak a helyzet. A gyerekek létszáma még vagy 3—4 évig kb. ugyanennyi lesz, de utána ismét csökkenni fog. Abban bízunk, hogy a megélhetési nehéz­ségek miatt megkezdődik a faluban a visszavándorlás a gyökerekhez. Ha a gazdasági körülmények úgy alakul­nak, a fiatalok — akik azelőtt kény­telenek voltak elköltözni — visszajön­nek, s ezáltal a populáció is kedve­zően alakul s az iskola léte sem lesz veszélyeztetve. A gyerekek Légre, a bázisiskolába kerülve általában megállják a helyü­ket. Ez az iskola eddig még nem kapott elmarasztaló kritikákat. Rostás Alajos jól felkészíti a gyerekeket. Sok tanítványa középiskolát vagy gimná­ziumot végzett. A jó értelemben vett lokálpatrióta Rostás Alajos azonban nemcsak a falu 'lámpása", hanem képviselő is: tagja a felsőpatonyi önkormányzat­nak. Felsőpatonyrót és Felsópatony nem akar 'elválni" egymástól. Jó a viszony a két község között. A változások után persze legelőször is tisztázták, hogy— a lakosság létszá­mához viszonyítva — melyik falut milyen javak illetik meg. Annak elle­nére, hogy szerények a lehetőségeik, sok mindent elvégeztek. Felsőpatony­­réten leaszfaltoztak egy utcát, beke­rítették a temetőt, a halottasházba új berendezést vettek, megoldották a szemótelhordást, ügyelnek a környe­zetre, támogatják a faluban egyfor­mán jól működő sportszervezetet és a Vöröskereszt szervezetet. A falu lakossága önzetlenül segít a munká­ban. Nemrégen nagy fába vágták a fejszéjüket. Az emberek mind gyak­rabban mondogatták, hogy nem is falu az, amelyiknek nincs temploma. Aztán az egyik népgyülésen elhatá­rozták, hogy szerény anyagi lehető­ségeik ellenére megépítik saját temp­lomukat. Csak el kell kezdeni! A nagyszombati püspökség erkölcsileg támogatja az ügyet, sőt, ígéretet tett, hogy ha 'beindítják' az akciót, vala­milyen karitatív szervezetet — akár Németországban, Ausztriában — ők is megpróbálnak bevonni. A gyűjtés beindult. Az önkormány­zat is fölajánlotta a jövő évi költség­­vetés 80 százalékát, s az állami gazdaság lokalizációs illetékét is erre a célra fordítanák. Több önkormány­zathoz intéztek körlevelet a gyűjtés érdekében. Szívósságukat és önzetlenségüket ebben a politikailag és gazdaságilag nagyon súlyos helyzetben csak cso­dálni lehet. A falu lakosságának a templom építésében mi is segíteni szeretnénk, legalább annyiban, hogy közzé­­tesszük folyószámlájuk számát: SŠSP Michal na Ostrove 98556 — 129/0900. MELAJ ERZSÉBET Gyökeres György felvételei Az óvodások — Meseországban A HÉT 3

Next

/
Thumbnails
Contents