A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-20 / 47. szám
Tévhiten béklyójában Szinte állandó beszédtéma a dél-szlovákiai magyarság körében az ország kettéválásának egyre közeledő időpontja. Erre a mindnyájunk életében nagyfontosságú eseményre igen különböző módon reagálnak közösségünk tagjai. Eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy fokozatosan egyre nagyobb teret hódít egy kisebbségünk érdekeivel ellentétes nézet. Egyre gyakrabban találkozom sorainkban az óvatoskodó, visszahúzódó szemlélettel: Csak semmilyen nyílt kiállást érdekeink védelmében, mert ezzel még inkább kiváltanánk az államalkotó nemzet ellenszenvét irányunkban. Meghunyászkodva, feltűnés nélkül és lehetőleg sértetlenül próbáljuk meg átvészelni a várhatóan igen nehéz időket. Egyre-másra kapnak szárnyra különböző rémhírek kisebbségünk sorsának várható alakulásáról az önálló Szlovákia megalakulását követően. Mintha bizonyos körök tudatosan próbálnák elhinteni a félelem magját közöttünk, azt remélvén, hogy ily módon sikerül gúzsbakötni egészséges politikai aktivitásunkat. A félelemérzettel kiváltott passzivitásunk sorsunk befolyásolása terén rendkívül jól jön a szlovák nacionalista erőknek. Sajnos meg kell mondanom, hogy már sokunkat megfertőzött a tévhit. A megmételyezettek aztán egyre inkább hallatják óva intő, visszahúzódásra ösztökélő szavukat. A szlovákiai magyarság nem befolyásolhatta jelentősebb mértékben az ország államjogi elrendezésének alakulását. Akár tetszik nekünk, akár nem, már kész tényként kell elkönyvelnünk az ország kettéválását. Mi nemzetiségiek semmi esetre sem mondhatunk le az aktív, céltudatos politizálásról. Azért, mert újévtől már nem csehszlovákiai, hanem szlovákiai állampolgárok leszünk, továbbra is nemzeti kisebbség maradunk, minden gondunkkal, bajunkkal. Most különösképpen nem vonulhatunk passzivitásba, mivel az önálló szlovák államban egy keményebb és intoleráns nemzetiségi politikára van kilátás. Ezért többet kell tennünkjogos érdekeink érvényesítéséért. Lemondani az aktív érdekvédelmi politizálásról akkor, amikor körülöttünk alapvető, sorsfordító események zajlanak, amikor a politika rendkívül képlékeny és meglehetősen kiszámíthatatlan, bűnös könnyelműség lenne részünkről. Változhat az ország neve, de mi továbbra is ezen a földön fogunk élni. Nem rekeszthetjük ki magunkat saját sorsunk, jövőnk formálásának folyamatából. A szlovák—magyar viszony elmérgesedése, a hazai hírközlő eszközökben állandóan ismétlődő vádaskodások Magyarország és a szlovákiai magyarok címére még nem ok arra, hogy meg se próbáljuk befolyásolni az események menetét. A szlovákiai médiák ontják ránk a megalapozatlan és teljesen valótlan rágalmak zuhatagát, nem átallva "piszkos" és "alattomos" politikusoknak nyilvánitani kisebbségünk legitim képviselőit. Ebben a helyzetben mi sem hallgathatunk. A látszatra nyugodt felszín még nem jelenti a mélyben megbúvó feszültségek megszűnését. Semmi esetre sem szabad megengednünk, hogy erőt vegyen rajtunk a mindenbe való beletörődés elkerülhetetlenségének érzése. Ez az idő különösen nem alkalmas arra, hogy ne artikuláljuk világosan, milyen legyen jogállásunk a kialakulófélben lévő új állam keretein belül. Még akkor is hangoztatnunk kell álláspontunkat, amennyiben ezek minden esetben elutasításra találnak. Hiszen csak ily módon érhetjük el azt, hogy a környező világ tudomást szerezzen a kisebbségi problémák megoldásának égető szükségességéről. Egy új államiság alapjainak lerakásánál a kisebbség létérdeke a célirányos, tudatos cselekvés. Természetesen ezen a téren részünkről nem lehet üresjárat akkor sem, amikor nem ennyire sorsfordító időket élünk. A kisebbségek ügye nem oldható meg kampányakciókkal, ez állandó, folyamatos tevékenységet igényel. A társadalom változásaival párhuzamosan keletkeznek az újkeletű nemzetiségi problémák, melyek megoldásán állandóan munkálkodnunk kell. Ne higgyük azt, hogy a passzív kivárás politikájával jobb indulási feltételekhez jutunk az új Szlovákiában. Ez teljesen helytelen érvelés. Az eddigi tapasztalatokból egyértelműen kitűnik, hogy amennyiben semmit nem kértünk, semmit sem kaptunk. Egyértelmű bátor kiállásunk azonban néhány esetben már részeredményekkel járt. Nem vitás, hogy a sorsa alakulása iránt közömbös nemzeti kisebbség nem őrizheti meg identitását. A ránk váró feladatokat ugyanis helyettünk senki el nem végzi. Még egy esetleges igazán kisebbségbarát európai klíma kialakulása sem oldaná meg gondjainkat. Ugyanis a dolgok végső soron itt, közvetlen környezetünkben dőlnek el. A legkedvezőbb nemzetközi ajánlások is hatástalanok, amennyiben mi napi ügyintézéseink során nem kényszerítjük ki ezek következetes betartását. Hosszú évtizedek gyakorlata bizonyítja, hogy a csehszlovák állam részéről elfogadott nemzetközi dokumentumok a kisebbségek védelméről nem nyernek automatikusan alkalmazást a gyakorlatban. Keservesen meg kell még ezekért is küzdenünk. Nagy mértékben akadályozza ezeknek az elveknek az érvényesülését a hivatalnokok erősen nemzeti orientáltságú szemlélete. (Pl.: A magyar személynevek anyakönyvvezetetésének kérdésében.) Jogos követeléseink nyílt megfogalmazása gyakran vált ki arrogáns reagálást a többségi nemzet részéről. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy kivonuljunk a politika színteréről. Politikai ellenlábasaink 45 évig nem találkoztak a gyakorlatban a kisebbség érdekvédelmi politizálásával, így talán részben érthető is, hogy a szlovák politikusok nagy többsége már eleve ellenszenvvel viszonyul a kisebbségi magyarság politikájához. Ezért is feltétlenül szükséges állandó jelenlétünk a szlovákiai politikai palettán, hogy jól megalapozott, céltudatos, kitartó munkánkkal bizonyíthassuk, alaptalan az ellenszenv irántunk, így előbb vagy utóbb tudatosítania kell mindenkinek, hogy higgadt, kiegyensúlyozott, megbízható partnerek vagyunk, s velünk mint aktív politikai erővel állandóan számolni kell. Együd László (Fotó: Gyökeres Gy.)
