A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-13 / 46. szám
GYEREKEKNEK Mi lehet a ládikában? Egy fiú szép piros ládát talált az úton, de kinyitni nem tudta, hiába babrálta a zárát nádszállal, bicskával. És mennél inkább nem tudta kinyitni, annál érdekesebbnek hitte azt, ami benne van, annál jobban furdalta a kíváncsiság. Nagyon becses, ritka holmi lehet, ha ilyen erős ládikába zárták — gondolta magában. De micsoda? Jó volna tudni. Hóna alá fogta, úgy vitte a ládikát, és útközben egyre csak ez járt az eszében: mi lehet benne? Talán drága ékszer... nyaklánc, karkötő, gyémántokkal kirakott korona... Vagy valamilyen, idegen, csodaszép virágnak a magja, amit ő elültethetne... De az is lehet, hogy arckép, a világ legszebb lányának a képmása... Vagy hét pecséttel lezárt, vaskos levél, amelyben fontos titkot írt meg valaki valakinek... És most már azt találgatta magában a bolondos fiú, hogy milyen titkot tudhatna meg a levélből, ha a ládikát kinyitná. Megtudná, hol van a régen beomlott aranybánya lejárata, hogy lehet odatalálni kanyargós, járatlan erdei ösvényeken. Vagy talán azt írja meg valaki valakinek, hol bújkál a zsivány, akinek a fejére száz aranyat tűztek ki... Égy percre leteszi a ládikát, mert elzsibbadt a karja, és hirtelen meghökken. Új gondolata támad: "Igen ám, de hátha ördögfiú van benne, és ha kinyitom a ládáját, nekem ugrik, azt hiszi, én zártam bel A teremburáját..., még csak az kéne, hogy kikaparja a szememet! Minden meglehet. Az is lehet, hogy itt, ezen az úton veszítették el a kulcsot, és ón megtalálom." Cikcakkban megy, lassan, vigyázva, és majd kinézi a szemét. Egyszer csak — no de ilyetl — valami csörren a lába előtt, ahogy a cipője orrával hozzáért. Kulcscsomói Nagykulcs, kiskulcs, fényesek, feketék, kopottak, aranyosak, még kékszakállú is van közte. Azt próbálja először beledugni a zárba — és csakugyan! Beillik. — No, én aztán elmondhatom, hogy szerencsés fickó vagyok — gondolja, és el akarja fordítani a parányi kékszakállú kulcsot, de abban a pillanatban megint eszébe jut az ördögfiú, és megáll a keze. — Merjem? Ne merjem? Tanakodik, töprenkedik, végre a kíváncsisága győz a gyávaságán, és elfordítja a kulcsot, hajszálnyira felemeli a ládika fedelét, óvatosan bekukucskál a résen. Nem lát feketeséget — akkor hát nincs benne ördögfiú, öreg ördög se lehet, az bele se férne. No, a&or gyerünk! Feljebb emeli a fedelet, aztán még feljebb, feljebb, és puff! — földhöz vágja. Mérgesen káromkodik: "Hogy a láncos mennydörgős mennykő ötötte volna meg, aki így lóvá tett engem, szegény jó fiút! Hogy az ördög akárhová tette volna!" Mert mit gondoltok, mi volt a ládikában? Nem gyémántokkal kirakott korona, nem csodálatos virágmag, nem világszép lány képmása, nem is hétpecsétes levél, csak egy incifind egérfarkinca. Ha az egérnek hosszabb farka volna, ez a mese is tovább tartott volna. (Magyar népmese)-------------------------------------------------------\ Dénes György Varjúsors Szállnak a varjak csüggeteg télben fekete gyászban, gyászfeketében. Mossák a tollúk lobogó szélben, félig a földön, félig az égben, fekete gyászban, gyászfeketében, borús világban, nappali éjben. Mostoha télben, szénfeketében szárnysuhogásuk sürül a légben. Gyászlila felleg lebben az égen, húznak a varjak esteli szélben, kínosan, éhen, gyászfeketében csattog a szárnyuk, mint a mesében. Szállnak az égen, éj közepében, fekete gyászban, gyászfeketében. \_________________________________/ FALAZZUNK! Mennyi daráló! Nem csoda, hogy ilyen sok, hisz egyet kivéve, mindegyikből kettő van. Melyik az, amely páratlanul árválkodik? már hogyne falaznánk, ha egyszer a fal közepén ekkora rés tátong. Hány és milyen számú résszel tömhető be a lyuk? A HÉT 27
