A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-13 / 46. szám
ÉGTÁJAK A válasz egyöntetűen dicsérte a leány szépségét és erényeit. Másnap a bráhman a csónakhoz ment, hogy ígéretéhez híven látogatást tegyen. Kanti mély tisztelettel üdvözölte, és megkérte leánya kezét. A bráhmant annyira meghatotta ez a nem remélt szerencse — mivel Kanti, a jól ismert bráhman család sarja, gazdag és tekintélyes földbirtokos volt —, hogy először egy szót sem tudott válaszolni. Azt gondolta, tévedés történt. Gépiesen ismételgette: — Te akarod leányomat feleségül venni? — Ha méltónak tart engem leányához — felelte Kanti. — Sudhát gondolod? — kérdezte az öreg még egyszer. — Igen — volt a válasz. — S nem akarod először látni őt, és beszélni vele? Kanti elhallgatta, hogy már látta a leánytj és így felelt: — O, az majd megtörténik az esküvőn, a boldogság Ígéretének pillanatában. Az öreg bráhman a meghatottságtól remegő hangon szólt: — Sudhá nagyon jó és házias leány. Azt kívánom, hogy nagylelkűségednek jutalmául soha, egy pillanatig se okozzon bánatot. Ez az ón áldásom! Mivel Kanti nem akart várni, az esküvőt a következő mag ha hónapra tűzték ki, és kibérelték a levéltár nagy, égetett téglából készült épületét. A kitűzött időben megjelent a vőlegény, elefántja hátán, dobszó, zene és fáklyásmenet kíséretében, és megkezdődött az esküvői ünnepség. Amikor a boldogság ígéretének pillanata elérkezett, és a skarlátvörös fátylat a jegyespárra borították, Kanti felnézett menyasszonyára. A menyasszonyi koszorú alatt lehajtott félénk, zavart arcban, amelyet beborított a szantálkenócs, alig ismerte fel a falusi leánykát, akinek képe szeme előtt lebegett, és felindulása elködösítette szemét. Az esküvői ünnepség befejezése után az asszonyok összegyűltek a menyasszony szobájában, és a falu egyik öreg hölgye ragaszkodott ahhoz, hogy Kanti sajátkezűleg vegye le. feleségéről a menyasszonyi fátylat. Az ifjú leemelte a menyasszony fátylát, és hátratántorodott. Más leány állt előtte. Úgy érezte, mintha tűz járná át agyát. Elsötétedett előtte a lámpák fénye, és a sötétségben a menyasszony arca mintha elfeketedett volna. Az első pillanatban apósára haragudott. "Az öreg szélhámos megmutatta az egyik leányt, és a másikat adta hozzám feleségül!" — gondolta felháborodva. De azután emlékeztette magát arra, hogy az öreg bráhman egy leányát sem mutatta meg neki — hogý mindezt magának köszönheti. A legjobb, amit tehet, ha határtalan ostobaságát nem árulja el. Látszólagos nyugalommal foglalta el megint a helyét Szerencsésen lenyelte a keserű pirulát, de az ízétől nem tudott szabadulni. Az esküvői társaság féktelen vidámsága kibírhatatlan volt számára. Dühöngött magára és mindenki másra. Egyszer csak észrevette, hogy mellette ülő menyasszonya összerezzen, és elfojtja kiáltását: egy kicsiny nyúl ugrott be a szobába, és lába fölött suhant át. Nyomában az a leány jött be, akit Kanti a nádasban látott. Megfogta és karjába kapta a kis nyulat, és becézve dünnyögött neki. — O, a bolond lányi — kiáltották az asszonyok, és ki akarták kergetni a szobából. De a lány ügyet sem vetett rájuk, hanem fesztelenül leült a jegyespárral szemben, és gyermeki kíváncsisággal bámult rájuk. Egy szolgálóleány lépett hozzá, s kézen fogta, hogy kivezesse. De Kanti hevesen tiltakozott: — Hagyd békén! Azután a leányhoz fordult: — Hogy hívnak? A leány ide-oda ringatta magát, de nem válaszolt. A szobában nevetgélni kezdtek az asszonyok. Kanti újabb kérdést tett fel: — Hogy vannak a kiskacsáid? A leány továbbra is fesztelenül bámult rájuk. A megzavarodott Kanti még egyszer rászánta magát, és részvevőén érdeklődött a sebesült galamb hogyléte felől, de most sem kapott választ. A szobában felharsanó nevetés arra vallott, hogy valami mulatságos történt. Kanti ekkor megtudta, hogy a leány süketnéma, és a falu összes állatainak pártfogója. Csupán véletlen lehetett, hogy akkor reggel a Sudhá név elhangzása után a házba futott. S most Kanti újra úgy érezte, hogy tűz járja át az agyát, és a szemét elborító sötét fátyol szétszakad. A lelke legmélyéről jövő megkönnyebbülés sóhajával, mint aki szörnyű veszélyből menekült, tekintett még egyszer menyasszonya arcára. S akkor érkezett el számára valóban a boldogság ígéretének pillanata. A szívéből sugárzó fény és a ragyogó lámpák megvilágították a leány bájos arcát. Látta Sudhá szépségét, és tudta, hogy teljesülni fog Nabin áldása. Karig Sára fordítása ŕ-------------------------------------------------------\ Balia D. Károly Ősz, 1981 Október Fecskéink költözőben. A nap is lemenőben. Korom alatt a város, köd alatt a vidék. A lendület kifullad. A neon kiég. Esti szél ha lebben, gyűrt újság repül: nem-ke ll-kacat. Ősz van. Csak néhány konok fecske marasztalja a nem-is-volt-nyarat. November Betiltott őszben szabadlábú tél, fekete temetőben gyertyát fúj a szél, s míg szájamban konokul ropog a békéden homok — — hóba hull a rőt levél. Betiltott őszben szabadlábú fagy, az álarcos nap leint: csak maradj, s míg szájamban konokul ropog a békéden homok — — a rőt levél a hóba fagy. A HÉT 17
