A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-10 / 28. szám
de ekkor az úr már régen eltávozott Hát akkor honnan tudja, hogy bent járt a házban? Kitől tudta meg? Sarah Cook hallgatott mint a sír. — Mindezt csak Dolorestől tudhatta meg. Igen. Az úrnőjétől hallotta akkor, amikor bement a hálószobába, hogy rendet tegyen. Ezután megfojtotta. A házvezetőnő arca hamuszürkévé változott. — Nem! — sikoltotta. — Ez nem igazi — Sarah Cook rávetette magát a felügyelőre, aki nyugodtan visszanyomta az asszonyságot a székbe. — Micsoda ereje van magának, Sarah. Talán megmondta Lupez úrnak, hogy a neje csalja? A ház úrnője természetesen magára gyanakodott, és azt mondta... Mit mondott magának Dolores Lupez? Sarah Cook vallott. — "Ezt még visszakapod, te riband", ezt mondta. Meg azt is, hogy kidob a házból, és sehol sem kapok állást, mert ilyen vagyok. Beírja a könyvembe, hogy romlott dög vagyok, hogy lopok, és lefekszem a postással meg mindenkivel, aki végigsétál az utcán. Ezt mondta... Este a vízparton Verőfényben pompázik a nyár. Az öreg nap bőven ontja sugarait. Ilyenkor kitárul előttünk a nagyvilág. Benne a folyók, a tavak, a víztárolók, a fákkal övezett partszegélyek, az esténkénti nyári záporok, s az aktív pihenés lehetősége. Minden évben erre várunk. Nem huzamosabb időre megyünk a vizekhez. Lehet, hogy csak a szombatot és vasárnapot, esetleg egy hetet töltünk a víz mellett, hogy távol legyünk a város zajától, a mindennapi gondoktól. Ha elérkezik a várt nap, az izgalmak tüzében összecsomagoljuk a holmit, s ha mindent rendben találunk, türelmesen várakozunk horgásztársunk érkezésére. Talán az ősi ösztön sarkallja az embert a horgászkirándulásokra, amelyek néha kellemes meglepetéseket is tartogatnak a horgászok számára. Egy kapitális vagy jobb híján méretes halpéldány szákolása a horgászatban nem utolsó, de azért mégiscsak másodlagos szempont a sporthorgász számára. Előtérbe kerül a természetben való tartózkodás öröme, ami a városban élő embernek különösen sokat jelent Eddig jutottam az elmélkedéssel, amikor csengettek. Megérkezett a horgásztársam. Lecipeltük a felszerelést, s az élmények reményében útrakeltünk. A kiszemelt helyen letáboroztunk, majd a vízbe vetettük horgainkat. A délutáni hőségben nem valószínű a kapás. Így száraz gallyakat gyűjtöttünk az esti tábortűzhöz. Halfogási törekvéseink egyelőre sikertelennek bizonyultak, az éhségünket konzerwel enyhítettük. Ha már fogtunk is volna halat, akkor is a konzerv mellett döntöttünk volna, mert a nagy melegben nem kellemes a tűz mellett kuksolni. így is mire a nap nyugovóra tért, már a szákban ficánkolt a vacsorához szükséges halmennyiség, keszegek, sügérek, egy ponty és egy máma. Horgásztársam konyhaművészetbeli jártasságát csillogtatva hozzáfogott a vacsora elkészítéséhez. Amikor megfőtt az ízletes halászlé (le a kalappal konyhaművészete előtt!) mindketten jó étvággyal elfogyaszottuk. A szabadban főzött halászlé valahogy ízletesebb az otthoninál. Közben feljött az esthajnálcsillag. Letelepedtünk hotogjaink mellé. Csupán a szúnyograjok zümmögése zavarta az esti csendet Itt-ott fellobbant egy szál gyufa, jelezve, hogy a vízparton nem vagyunk egyedül. Csendben a víz messzire elviszi a halk beszédet is. Később tábortüzek gyúlnak. Már nem figyelünk annyira a kapásokra. Azt amúgy is jelzi a ráesni. A mi tábortüzünk is már javában ropogott, amikor vendégünk érkezett egy odavalósi horgász személyében. Beszélgettünk. Ilyenkor olyan témák is felszínre kerülnek, amelyeknek talán a fele se történt meg. Ezt azonban egyikünk sem bánta. Fő, hogy jól elbeszélgettünk. A saját vizeinkről rendszerint szerényen nyilatkozunk, s lebecsüljük a fogási lehetőségeket. Gyakran előfordul azonban, hogy más tájak vizei sem váltják be a reményeket. Már a tüzet se élesztgetjük. Csak csendesen üldögélünk, belebámulva a sötétségbe. Valaki közülünk végre megtörte a hallgatást. Ideje volna egyet szundítani — mondta. Az új ismerősünk is jó pihenést kívánva elindult a közeli tanyája felé. Adamcsík Ferenc Fotó: a szerző A HÉT 31
