A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-06 / 45. szám
SOKFÉLE Harangozó Terivel találkoztam A kék madár visszajár... ... persze csak ahhoz, aki meg is érdemli. Akiről most írok, megérdemelte, mert hűségesen kivárta. Róla egyébként is mindig a kék szín jut eszembe. Egész lényében van valami a búzavirág egyszerűségéből és az ibolya szerénységéből. Harangozó Teri az Operett presszóban, a pesti Broadway-n már vár rám. Előtte a félig elfogyasztott hatalmas tejszinhabos fagylalt, és bár tiltakozom, gyorsan nekem is rendel egyet. A kézfogásnál nem várja el a kézcsókot, kezét úgy nyújtja felém, mint egy szál mezei virágot. Festetten, egészséges-barnára sült arcában mélyen ülnek apró fekete szemei. Ha néhány apró, beidegzett sztármozdulat nem figyelmeztetne rá, hogy kivel beszélgetek, talán még udvarolhatnék is neki. — Művésznő, egyik legsikeresebb dala a Minden ember boldog akar lenni. Önnek sikerült? Egyáltalán mi jelenti Önnek a boldogságot? — Úgy érzem, sikerült, bár ez nem volt mindig így. A mi pályánk amolyan "egyszer fent, egyszer lent pálya", amiről nem mi tehetünk. Számomra a boldogságot az jelenti, hogy egészséges vagyok. Meg persze a siker, a viszonylagos jólét és a szeretet, amely' körülvesz. — És a szerelem? — Ja, hát a szerelem mindenek felett. Én szerelempárti vagyok. Imádom a férfiakat. Nagyon gyakran és intenzíven voltam szerelmes, volt, akibe halálosan. Nálam a szerelem nélkülözhetetlen, és persze előadói teljesítményemre is kihatott. — No és mi lett a sok szerelemből? — Eddig két házasság és két válás. Neveket nem említek, mert férjeim nem voltak közismert emberek. Mégcsak szakmabeliek sem voltak, illetve második férjem amerikai impresszárió volt. — Van már újabb jelöltje? — Szerencsére a munkám annyira leköt, hogy nemigen érek rá ismerkedni. — A férjvadászat tehát egyelőre szünetel. Mi az, ami nem szünetel? — A munka, az éneklés, amely mióta az eszemet tudom, mindig a legtöbbet jelentette számomra. Valaha öt gyereket szerettem volna, végül egy sem lett, amit őszintén sajnálok. Az én hivatásom olyan, hogy csak teljes emberként érdemes csinálni, és nem bírtam volna elviselni, hogy míg én dolgozom, a gyerekemet szüntelen másokra kell hagynom. Persze az is lehet, hogy megfelelő apajelöltet sem igen találtam. Enyhe szomorúság vegyül a mondatokba. — Úgy emlékszem, a közönséggel viszont hamar egymásra találtak. — Kevesen tudják, hogy csak érettségi után jöttem fel Pestre, ahol a KISZ Központi Művészegyüttesének énekkarába jelentkeztem. Felvettek és ez meghatározó lett további sorsom alakulására. A bátyám, aki akkor már Pesten volt, segített lakást keresni, munkát találni. Nem volt más vágyam, mint sikert elérni az énekléssel. Magánúton énektanárokhoz jártam, és hogy ezt anyagilag biztosítani tudjam, minden munkát elvállaltam. Voltam eladó egy csemegeboltban, adminisztrátor a díjbeszedőknél, számlalikvidátor a Vörös Október Férfiruhagyárban. Aztán végre elindult a pályám. Még itt dolgoztam, amikor tudtom nélkül a KISZ titkár benevezett a Ki mit tud című vetélkedőre. Én már készre mentem, és szereplésem eredményeként felvettek a rádió tánczenei stúdiójába, ahol már igazi rádiófelvételeket is készítettek velem. Beiratkoztam a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola énektanszakára, majd 1967-ben ŐRI működési engedélyt kaptam. így lettem hivatásos énekesnő, de a gázsim még ekkor is olyan kevés volt, hogy nem mertem a munkahelyemről kilépni. Aztán jött a Táncdalfesztivál, ahol 1968-ban elénekeltem a Sose fájjon a fejed... és a Még hazakísér című dalokat, de még előtte a Made in Hungary című tánczenei versenyen ötödik lettem a Mindenkinek van egy álma című dallal, viszont a közönség erre küldte be a legtöbb szavazatát. Ez a szám azóta is a legnagyobb slágerem, és nincs koncert ahol ne kellene elénekelnem. Boldog voltam, mert elismertek, szerettek, és dalaim ott voltak a legnagyobb slágerek között. Azt is sikerült elérnem, hogy ha valamelyik dalszöveg nem tetszett, megbeszéltük, és a szerzők általában hallgattak rám. — Ki volt a kedvenc zeneszerzője? — Aki a legjobb dalokat írta, írja. Remélem most jól választottam, amikor Németh Zoltánt, az Apostol együttes zongoristáját kértem fel, hogy hangszerelje új kazettám zenei anyagát. Ezentúl mint zenész és szerző is szerepel új kazettámon, amelyen négy régi slágerem, a Mindennap, Minden ember boldog akar lenni, Mindenkinek van egy álma, Szeretném bejárni a Földet szerepel hét vadonatúj dal mellett. A kazettát a Kadencia Kiadó jelentette meg. Szeptembertől kapható és életemben először mint producer is részt veszek a munkában. A címe mindent elárul rólam: Minden ember boldog akar lenni... A hét új dal közül az egyik szép lassú számot elénekeltem a Táncdalfesztiválon is, amelyet hosszú kihagyás után az idén ismét megrendeztek Egerben. A harmadik elődöntőben én kaptam a zsűritől a legtöbb pontszámot, 127-et, így bekerültem a szeptember 5-i döntőbe. Németh Zoltán — Bella István dala: Egyetlen szív hangszerelési díjat nyert, én pedig újra megnyertem a közönség szeretetét. — Nemrég Csehszlovákiában is járt. Hogyan érezte magát? — Nagyon jól. Az volt az érzésem, hogy talán jobban szeretnek, mint itt Magyarországon. Soha nem felejtem el, hogy mikor egy régebbi fellépésre kiutaztunk, és átléptük a határt, a hangszórókból mindenhonnan az ón dalaim zengtek. Nem dicsekvésből mondom, de most is mindenütt, ahol felléptünk, teltház előtt énekeltünk, és a hangulat igazán forró volt. Ha hívnak, mindig szívesen megyek Önökhöz. — Mondana valamit a hallgatás éveiről is? — Nem szívesen beszélek róla, mert nem szívesen emlékszem rá. Annak ellenére, hogy sikeres énekesnőnek éreztem magam, volt idő, 18 A HÉT
