A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-06 / 45. szám
HÍRMONDÓ Magyarként — szélzúgásban A közelmúltban számoltunk be a Komáromi Városi Egyetem tanévnyitó ünnepségéről, s azóta már javában folynak a konzultációk a magyarországi főiskolai vendégtanárok, és a hazai levelező tagozatos diákok között. Eközben nem merült feledésbe a végső cél — a komáromi Jókai Mór Egyetem, azaz egy hazai magyar felsőoktatási intézmény létrehozása sem, hiszen pótmegoldásokkal végérvényesen nem oldhatók meg oktatásügyi gondjaink (pl. a krónikus pedagógushiány). Egyidejűleg gyűlik a pénz a két éve létrehozott Simonyi Alapítvány és az idén nyártól létező Schola Comaromiensis — Komáromi Iskola Alapítvány számláján, de sajnos hallani olyan hangokat is, amelyek megpróbálják egymás ellen uszítani e két alapítványt. Ismét — immár sokadszor — le kell szögeznünk: e két teljesen egyenrangú alapítvány bankszámlájára betett pénzösszeg egyformán a komáromi magyar felsőoktatás ügyét támogatja! Azonban a Simo- Sinkovits Imre nyi Alapítvány vagyona csak akkor használható fel, ha eléri az egymillió koronás küszöbértéket. Valószínűleg ez a tény és az a tudat, hogy mindnyájunk erkölcsi kötelessége lehetőségeinkhez mérten gyarapítani ezt a vagyont, ösztönözte Tarics Pétert ana, hogy rendezzen egy színvonalas jótékonysági előadást "Magyarként szólzúgasban" címmel. Szeptember utolsó hétfőjén két alkalommal került sor erre az összeállításra a Jókai Színházban. Tarics Péter köszöntötte a zsúfolásig megtelt színházterem hazai és magyarországi közönségét, és örömmel jelentette be, hogy az előadások bevételével (kb. ötvenezer korona) együtt az alapítvány vagyona mar meghaladja a fél millió koronát. A műsorban népszerű magyarországi (Sinkovits Imre, Darvas Iván, Bartha Levente — Magyarországon tanuló erdélyi előadóművész) és hazai (Dráfi Mátyás, Lőrincz Margit, Boráros Imre, Bajcsi Lajos, Stubendek Katalin, Csehi Ágota, Paszmár János, Concordia énekkar, a pozbai Ménkű citerazenekar) előadóművészek szerepeltek. (Sajnos, a vajdasági Virág Ibolya betegsége miatt nem érkezett meg.) A sikeres előadásokat kpvető fogadáson SINKOVITS IMRÉT és BARTHA LEVENTÉT arról faggattam, miért vállalták ezt az ingyenes fellépést, és mi a véleményük arról, hogy a felvidéki magyarságnak alapítványok segítségével kell megteremtenie az anyagiakat sajat egyeteme létrehozásához? SINKOVITS IMRE: — Az ingyenes fellépéssel kapcsolatban röviden válaszolok: ez természetes. Nekem véleményt nyilvánítani, politizálni — hiszen ez valahol érinti a politika területét — így van módom, a magam eszközeivel, például a költők gondolatainak a tolmácsolásával. Ez a válaszom egyik része. Másrészt: Komáromhoz sok régi, kedves emlék fűz, és pontosan értem azt a szándékot, hogy az itteni magyarság további léte azon is múlik, hogy lesž-e a következő nemzedéket felnevelni tudó értelmisége. Ezért tartom nagyon fontosnak ezt az estét, amely egy szülési folyamatnak csak az első fájása, a perces fájások csak később következnek. Az itteniek szeretik az anyaországot, mi pedig az anyaság állapotát, vagyis például azt, hogy közösen szülni akarunk egy egyetemet. A közadakozással kapcsolatban elmondanám: nekem nincs jogom semmilyen módon bírálni az itteni állapotot, így hát ezt elkerülendő inkább arról beszélek, hogy csodálattal adózom az itteni magyarságnak, mert ily módon él bennük nemcsak a jelen életük, hanem a jövőbetekintés is. Faragtam egy axiómát: "Ismerd meg múltadat, élj a jelenben és készülj a jövőrel" — talán kissé ügyetlenre sikerült, de egyaránt illik az itteni helyzetre és az ón hátralevő éveimre is. Ugyanis én nemcsak ide jöttem el, hanem a fiammal együtt több magyarlakta vidéken lépünk fel az önálló műsorunkkal, melynek a címe: "Lélekben összenőve". Október 9-ón Dunaszerdahelyen, 10-én Nagykürtösön jártunk, voltunk Bécsben, a Collegium Hungaricumban, azután irány Burgenland, majd Ungvár és Kolozsvár, utána a marosvásárhelyi színházban önálló műsorommal köszöntőm Sütő Andrást 65. születésnapja alkalmából, december elején pedig a Nemzeti Színház társulatával lépünk fel Kolozsváron és Nagyváradon. Mi így tudjuk megfogni a kisebbségben elő honfitársainknak a kezét, hogy legalább egy anyanyelvi közösségben éljünk, ha már nem is azonos határokon belül. Szeretnénk elérni, hogy érezzék: nekünk itt is, ott is testvéreink vannak. Az édesanya odafigyel a gyermekeire, még ha azok ki is kerültek a házból... BARTHA LEVENTE: — Én az itteni magyar egyetem érdekében bármikor szívesen fellépek, ugyanis át tudom érezni az itteni magyarok helyzetét. Székelyudvarhelyi származású vagyok, csak jelenleg a budapesti Filmművészeti Főiskola drámapedagógiai szakán tanulok. Nálunk is a kolozsvári Bolyai Egyetemet már évekkel ezelőtt be kellett volna indítani, így örültem, amikor meghallottam, hogy a felvidéki magyarok is hasonló ügyért fáradoznak. Mindegy, hogy milyen sorrendben, de egyforma vágyunknak — e két egyetem Jétrehozásának teljesülnie kell! Őszintén mondom: fenséges érzés tölt el, hogy itt lehetek! Valahogy itt is itthon erzem magam... Az alapítványi formáról mit is mondhatnék? Eléggé sajnálatos tény..., de inkább az újonnan alakuló egyetem hallgatóinak üzennék Magyari Lajos szavaival: "Ne sziszegj, ha körmöd tépik, akkor se szólj, ha megölnek, lelked csordultig tele fénnyel, és ez elég lesz túlélni őket!". ' Mit is lehetne még hozzáfűzni az elmondottakhoz? Talán annyit, hogy reméljük, ez az újabb komáromi kezdeményezés további követőkre — műsorszervezőkre talál, hiszen a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ szívesen nyújtana segítő kezet a vendógszereplók biztosításához, a többi pedig csak néhány lelkes kultúrbaráton múlik. Csak közös összefogással sikarülhet elérnünk, hogy a két éve még bűvös összegnek tűnő egymillióval a tarsolyunkban a "szélzúgásban" is élvezni tudjuk a napfényt! Ml — KŐ 8 A HÉT
