A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-30 / 44. szám
MINERVA bizonygatja, hogy épp a bibliai Edénkért, Salamon király ophiri aranybányái s egyéb mitologikus helyek felé hajózik — s közben afféle elátkozott hajósként tévelyeg a karibi szigetvilágban történelmi jelentőségű felfedezésekkel gazdagítja a földrajztudományt, édeskeveset törődve azzal, hogy ellenségei már a bukását készítik elő. 1496 júniusában Spanyolországban látjuk viszont a tengernagyot, akit csak a számára egyre kedvezőtlenebb hírek kónyszeritettek visszatérésre. Közömbösen és hűvösen fogadják, s nem csak a fogadtatás, de ő maga is megváltozott: akik ekkoriban látták, megtört öregemberként írják le. Kolumbusz azonban nem tartozik azok közé, akik hajlandók megalkudni a sorssal. Türelmesen kivárja, amíg az uralkodópár elé kerülhet: ismét szemkápráztató diadalmenetet szervez, a király s a királynő pedig már a régi Kolumbuszt látja viszont, aki szuggesztív szavaival, fantasztikus (s természetesen teljesen megalapozatlan) ígéreteivel ezúttal is megtör minden ellenállást, eloszlat minden kételyt, s 1497 júniusában már az udvar engedélyével szervezi az új expedíciót, amellyel, reméli, oly sok hányattatás után végre eljuthat Ophir földjére. Hosszú és keserves előkészületeket követően az admirális 1498 májusában indult útnak hat hajóval. Délre tartott, mert kortársaihoz hasonlóan ő is hitt abban, hogy a forró égöv alatt találhatók az arany birodalmai, hiszen a Nap tüze "érleli" a drága fémet, amelyet most sem talált meg, felfedezte ellenben Trinidad szigetét s eljutott a mai Venezuela északi partjaira, az Orinoco torkolatvidékére; a tengerbe ömlő édesvíz láttán először arra gondolt, hogy egy új kontinenst talált, de végül misztikus lelkületének elfogadhatóbb magyarázatra lelt: az ismeretlen folyó az Édenból ered, azért édes a vize... Ha elismeri, hogy egy új földrészt, egy másik világot fedezett fel, akkor dédelgetett álmának a bukását ismerte volna be, ami számára azonos volt a lehetetlennel. Az expedíció szükségletei arra kényszerítettók, hogy 1498 az alkirályi hatalom ellen lázadók rémuralma fogadta. Képtelen volt úrrá lenni a helyzeten, amely az udvarban is egyre több aggodalomra adott okot; 15f)0 augusztusában az uralkodópár megbízásából teljhatalmú királyi biztos érkezett a szigetre; neki kellett rendet teremtenie az állandósult zűrzavarban. Érkezésével Kolumbusz egyre halványabban pislákoló szerencsecsillaga teljesen kihunyt: a királyi biztos árulás vádjával letartóztatta az immár bukott alkirályt és tengernagyot, akit hosszú hetekig tartó megalázó raboskodás után láncra vert fegyencként küldött vissza Spanyolországba. Izabella királynő őszinte felháborodással, Ferdinánd király tettetett bosszúsággal vette tudomásul a Kolumbuszt ért sérelmeket, s rövid időn belül "rehabilitálták" a meghurcolt hajóst, aki máris egy új út terveit szövögette: ezúttal azt a képzeletbeli szorost akarta megtalálni, amelyen átkelve eljut majd az Indiai-óceánra és India földjére, Arábiába, Etiópiába — ki tudja, hová? Másfél évnyi idegőrlő várakozás, megalázó kilincselés után 1502 májusában négy rozzant vitorlással ismét tengerre szállhatott a nyughatatlan vándor. Egyes vélemények szerint "megbízói" arra számítottak, hogy a nyomorúságos hajókat az első vihar elpusztítja, s így örökre megszabadulnak a már csak koloncnak tekintett admirálistól. Valóban, a két és fél évig tartó, Nicaragua, Costa Rica és Panama felfedezését eredményező utazás igazi pokoljárásnak bizonyult, a balsors százféleképpen sújtotta a végzetet kihívó tengerészt. Kolumbusz visszatérését bátran nevezhetjük csodának: az emberfeletti akaraterő, a minden veszedelemmel és nélkülözéssel dacoló állhatatosság és bátorság, a tudás csodájának. Borzalmas szenvedések, hihetetlen kalandok után 1504 novemberében Sanlúcar de Barrameda kikötőjében lépett spanyol partra a tengernagy. A halálosan fáradt, gyötrelmes betegségekkel küszködő hajós életéből már csak a másfél évig elhúzódó agónia volt hátra. A vélt és valós jogaiért, érdemei elismertetéséért vívott sziszüphoszi küzdelem maradék erejét is fölemésztette. Szellemét, gőgös öntudatát azonban a halál közelsége sem törte meg: utolsó, a kasztíliai uralkodópárhoz intézett levélben világraszóló tetteket ígért, 1506. május 19-ón kelt új végrendeletében pedig az önnön nagyságában egy percig sem kételkedő történelmi személyiség önérzetességével jelentette ki: "Amikor én uraimnak, a királynőnek és a királynak ajándékoztam Indiát; mondom, ajándékoztam, hiszen nyilvánvaló, hogy az Úristen akaratával olyan dolgot adtam őnekik, ami az én tulajdonom volt... Indiát és az oda vezető utat senki nem ismerte..." Ekkor már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy Kolumbusz egy új világot fedezett fel, ő azonban konokul ragaszkodott tévedéséhez — élete nagy álmához. Egy nappal későb, május 20-án Valladolidban örökre lehunyta a szemét. A helybéli ferences kolostorban temették el, majd négy év múltán átvitték Sevillába. Ferdinánd király ekkor már "megengesztelődött" a halott iránt, s kegyesen sírkövet állítatott nyughelye fölé, melyre az alábbi feliratot vésette: A Castilla y a Leon Nuevo mundo dió.Colón (Kasztíliánnak és Leonnak Uj világot adott Kolumbusz) Ez volt a legkevesebb, amit elmondhatott róla. G. KOVÁCS LÁSZLÓ
