A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
Huszonnyolc év hosszú idő egy ember életében. Sokat változhat ezalatt. Márpedig én pontosan huszonnyolc évvel ezelőtt láttam Ernát utoljára, méghozzá nem mindennapi körülmények között. Egy bírósági tárgyaláson a vádlottak padján ült. Szemem ezért most izgatottan pásztázta a kávéház asztalait és benyílóit. Vajon megismerem-e, ötlött fel bennem a kétség, de nyomban észrevettem, hogy egy távolabbi sarokasztal mellől idősebb nő integet felém. Közelebb érve felismertem, és lelki szemeim előtt megjelent a hajdani mosolygós, fiatal Erna. Ezt teszik velünk az évek, állapítottam meg magamban, mert az ápolt külső sem tudta eltakarni Erna arcán az évek múlásának könyörtelen nyomait. Huszonnyolc évvel ezelőtt Erna már maga mögött tudta fiatalságát, s ezért — bár vakmerőségnek tartottam — meg tudtam érteni kalandos vállalkozását, amely végül letartóztatásához vezetett. A több napig tartó tárgyalást szorongva ültem végig. Ezalatt csak egyszer láthattam Ernát szemtől szembe. Tekintetünk egy pillanatra egybeolvadt. Az övéből kétségbeesés áradt. Alapos oka volt ennek, hisz 1966-ot írtunk, és az akkori körülmények az ő esetében kizárták a felmentő ítéletet. Az a nyugatnémet lap, amelynek riportereként Erna beutazási engedélyt kapott, nem élvezte az akkori rendszer bizalmát. Fiatalkori szerelmét — akivel együtt álltak a bíróság ítélőszéke előtt, Magyarországon az 56-os események kapcsán többévi börtönre ítélték, és kiszabadulása után nem kaphatott kiutazási engedélyt. Abban az időben Erna többször járt Budapesten, de találkozásaik után Lacit — hajdani szerelmét — a rendőrség minden alkalommal beidézte, és a kihallgatásokat követően huzamos ideig megfigyelés alatt tartották. Erna látogatásai ezért elmaradtak. A találkozásaik elé gördített akadályok csak táplálták Laci iránt újraéledt szerelmét. Mindketten magányosak voltak. Erna szülei, akik a háború végén, tizenhét éves korában magukkal vitték Németországba, közben meghaltak, s ő magára maradva idegennek érezte az ottani környezetet. Legszívesebben hazajött volna, de ennek akkor számtalan akadálya volt. Elsősorban a rendszer, amelyhez Erna képtelen lett volna alkalmazkodni. A politikai helyzet belátható változása pedig akkor reménytelennek tűnt. Ebben a kilátástalanságban született Erna kalandos ötlete. Tudta, hogy elképzelését Magyarországon, ahol Lacira rögtön felfigyelnek, amint ő átlépi a határt, nem tudná véghez ERNA vinni, ezért Pozsony mellett döntött. Tervét Lacival ismerős által küldött levélben tudatta. Bécsben autót bérelt, s ezzel jött át néhány napos tartózkodásra Pozsonyba. Lacinak akkor már volt a szocialista országokba szóló útlevele, így akadálytalanul átjöhetett. Ernát pattanásig feszült idegei arra késztették, hogy tervét mielőbb végrehajtsa. Megérkezését követő napon Lacit, aki a kocsi hátsó ülésén összekuporodott, Erna több takaróval és hanyagul hátradobott bundájával eltakarta, így akarta átcsempészni a vasfüggönyön. Ám a határon feltűnt a késő esti órákban egyedül utazó nő, ráadásul szemet szúrt az akkoriban szokatlan körülmény is, hogy nem merítette ki a tartózkodási engedélyén feltüntetett napokat. Ezzel felkeltette a vámosok figyelmét is. A kocsit alaposan átvizsgálták és két utasát még éjjel beszállították a pozsonyi rendőrség fogházába. Bírósági tárgyalásukig három hónap telt el. Arról, hogy Erna és Laci őrizeti fogságban várnak tárgyalásukra, ügyvéd ismerősömtől értesültem. Erna bíróságon tett vallomásának minden szava igaz volt, de ezt a teremben csak én tudtam. Talán még a védőügyvédje sem hitt neki. Legalábbis erre vallott semmitmondó védőbeszéde. De ennek oka lehetett az is, hogy nagyobb ügybuzgalma valószínűleg rá is rossz fényt vetett volna. A vád Erna ellen ugyanis az volt, hogy egy Magyarországon működő amerikai kémet akar kicsempészni. Erre utaltak az ügyész kérdései is, de ezzel kapcsolatban nem tudtak semmit rábizonyítani. Laci büntetett előélete viszont sokat nyomott a latba, s szinte biztossá tette a súlyos büntetést. Azt, hogy Laci nem volt kém, Ernán kívül senki sem igyekezett bizonyítani. Az ügyész gunyorosan gyermekded, romantikus mesének nevezte Erna történetét, és megjegyezte, hogy egy világszerte ismert lap munkatársától jobb történetet várt volna. Nem hitte, hogy az élet olykor giccsesnek tűnő románcokat is produkál, vagy talán nem is akart kételkedni a vád helyességében. Ernát nyolcévi börtönre ítélték, Lacit pedig kiadták a magyar hatóságoknak azzal, hogy majd ott állítják bíróság elé. Egy évvel később Ernát kiutasították Csehszlovákiából, s ezzel visszanyerte szabadságát. Lacit Magyarországon tiltott határátlépési kísérlet címén, tekintettel előző büntetésére, hétévi szabadságvesztésre ítélték. Most, a kávéház sarokasztalánál, gondolatban mindezt visszapergettem, miközben Erna arról beszélt mi történt velük azóta. — Amikor kitoloncoltak innen, nem tudtam örülni a szabadságnak. Állandóan arra gondoltam, hogy Laci az én meggondolatlanságom miatt került börtönbe és hét év, az rettenetesen hosszú idő. Tenni akartam valamit az érdekében, de nem voltam olyan idegállapotban, hogy képes lettem volna erre. Idegösszeroppanással szanatóriumba kerültem, de a kezelésem szerencsére nem tartott sokáig, és rövidesen munkába léphettem. Ezzel egy időben hozzákezdtem a megfelelő kapcsolatok kereséséhez Laci érdekében. Itt Erna egy kis szünetet tartott, s éreztem, hogy ezek az emlékek fájdalmasak lehetnek számára. Aztán újabb cigarettára gyújtva folytatta visszaemlékezését. — Abban az időben a munkám mellett a Laci érdekében folytatott telefonálgatás és kilincselés töltötte ki minden időmet. Mégis úgy tűnt, hogy ez fölösleges volt, mert Laci szabadon bocsátását tulajdonképpen a politikai enyhülésnek köszönhette. Látszólag perújrafelvétel következményeként szabadult. A lényeg végül is az volt, hogy összeházasodhattunk, és Laci ezen a címen kijöhetett Németországba. Rövidesen az egyik egyetemen tanszéket ajánlottak fel neki, mert a neve ismert volt a szakterületen. Az a látszólagos idill, amelyben éltünk, valójában semeddig sem tartott. Gyermekkori szerelmünk 18 A HÉT
