A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
ÉLŐ MÚLT Elfelejtett írók, elfelejtett könyvek Életében megírt vagy harminc könyvet. Regényeket, drámai műveket, jegyzeteket, naplót. Ennek ellenére ma már alig találkozunk a nevével, műveit évtizedek óta nem adták ki. Pedig annak idején jelentős sikereket aratott, mind idehaza, mind külföldön. Darabjai, filmszövegei az Újvilágban is megcsillogtatták nevét. Égy időben keresett forgatókönyvíró volt Hollywoodban. A második világháború után visszatért Európába és Olaszországban telepedett le, ahol folytatta irodalmi munkásságát. Itt is megbecsülték a tehetséges jait, Molnár Ferenc mellett ő volt a legismertebb szerző. A népszerűség azonban nem vált mindig hasznára. Könnyíteni igyekezett, kiszolgálni a közönség legszélesebb rétegeit. A Tájfunon kívül jó néhány színjátéka, mint a Hálás utókor, a Falusi idill, a Bíró Lajossal közösen írt Cárnő, vagy a Sancho Panza királysága című vígjáték ma is időtálló. Megemlíthetjük még, hogy Bartók az ő szövegére komponálta a Csodálatos mandarin című táncjátékát. Lengyel Menyhért pacifizmusa anyanyagi rombolásról: "Ha egy nagy malom felépül, egyszer őrölni kezd, ha egy posztógyár egyszer elkezd posztót gyártani, ha egy iskola, egyszer tanítani fognak benne; — hát ez a legnagyobb üzem, a militarizmus csak készül-épül a világba és sohase lépjen üzembe, sohase produkáljon, sohase mutassa meg mire képes, sohase igazolja magát, hogy ő hasznos és nélkülözhetetlen — ezt hittük? Hiszen igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a borzasztó fegyverkezés magától megindította volna a háborút — az ágyúk Lengyel Menyhért írót, s 1963-ban Róma városának nagydíjával tisztelték meg. Az Adyval egyívású Lengyel Menyhért a Hortobágy peremvidékén, Balmazújvárosban született, de ő 94 évig élt, s bejárta a világot. A zsidó származású fiú korán érdeklődni kezdett az irodalom iránt, persze a tehetsége is megvolt az íráshoz. Mohón elolvasott minden kezébe kerülő könyvet, hogy kellő műveltségre tegyen szert. Nem gyökeresedett meg szülővárosában, felrándult Pestre, hogy megpróbálkozzon az újságírással. Egy kezdő újságírónak azonban nehéz volt megélni abban az időben a fővárosban. Elszegődött hát Kassára biztosítási tisztviselőnek, közben dolgozott a lapoknak. Kassán tovább folytatta önművelését, rengeteget olvasott, gyakran eljárt a színházba, s megismerte a világirodalom legjobb színműveit. Kedvet érzett a drámaíráshoz, tanulmányozta a színpadi technikát, a mesterség rejtett fogásait, s megírta A nagy fejedelem című drámáját, amelyet 1907-ben sikerrel mutattak be Pesten. A színdarab egy magyar kisváros életét jeleníti meg, ahol egy nagyratörő tudós drámai körülmények között bukik el az előítéletek szorításában. A sikeren fölbuzdulva Lengyel ismét felköltözött a fővárosba, s munkatársa lett az Esztendő és a Nyugat folyóiratoknak. Gyorsan megírja következő s legjobb drámáját, a Tájfunt. A dráma, amely erősen pacifista töltetű, a világháborút előkészítő imperializmust veszi célba, s bár Japánt helyezi előtérbe, minden nagyhatalom magára ismerhet benne. A cselekményben fordulatosán és hatalmas erővel bontakozik ki a végső cél: a világháború kirobbantása. A Tájfun mind idehaza, mind külföldön kivételes sikert aratott, s a világhírnevet is meghozta Lengyel Menyhértnek. Az író a Voinich-díjat is megkapta, amely a hivatalos irodalom elismerését jelentette. Most már nyitva állt előtte az út, hogy a legismertebb írók sorába kerüljön, s ő élt is népszerűségével. A színházak egyre-másra hozták darabnyira eltökélt volt, hogy az első világháború kitörése után Svájcba költözött. Itt írta azokat az idegen nyelvekre is lefordított cikkeket, amelyekben élesen kikelt a vérengzés és rombolás ellen. E háborúellenes sorozat Egyszerű gondolatok címmel jelent meg Budapesten 1918-ban. Ha semmi más, ez a műve is megérdemli, hogy Lengyel Menyhért neve fennmaradjon és háborúellenes könyve újólag kiadásra kerüljön. A naplóformában írt gondolatok, töprengések ma is tanulságul szolgálnak, annál is inkább, mert a gyűlölködés, a népek és nemzetek egymás elleni acsarkodása újabb világháborúval fenyeget. Könyve előszavában így jellemezte a háború őrületét: "Vértől csurgó szájjal habzsolták az emberek a hadijelentéseket: ennyi halott, ennyi sebesült. Nem volt az a pusztítás, ami kielégíthette volna őket. Meg akarták öletni, kiirtani a világ fiatalságát... Az utcán hiénák jártak — mindenkit feljelentettek, mindenkit el akartak küldeni meghalni — csak egyre több vér — szenvedés — lefagyott láb, levágott tagok... És nem az volt a legborzasztóbb, hogy a fenevad, ami rászabadult a világra, letaposta a jóság, szépség, szeretet, együttélés, együvé tartozás hosszú időkön ápolt virágait — az volt a kétségbeejtő, hogy tapsoltak és üvöltöttek hozzá. És az, hogy akik nem üvöltöttek, közönyösek maradtak. Sehol egy emberi hang, — egy halvány kísérlet, — egy kiáltás — egy sor írás — sehol, — semmi... Rettenetes volt." Lengyel Menyhért könyvvé terebélyesedett jegyzeteiben a háború lelki és gazdasági okait kutatja, visszanyúl a háborúk történetébe, igyekszik megtalálni a háborút előidéző válsággócokat, megérteni és megérhetni a hadvezérek gondolkodását, világuralomra törését. Kutatja a militarizmus szerepét, a háttérben megbúvó tőke,étvágyát a háborús harácsolásban. ír a háború veszedelméről, a katonák és a hátrahagyottak szenvedéséről, a mérhetetlen veszteségekről, az erkölcsi és már egyszer el akartak sülni. Mi egy hipnózisban éltünk — államférfiak voltak szívesek bennünket hipnotizálni avval, hogy ez a nagy fegyverkezés mind a béke érdekében történik. Fegyveres béke — soha frázis így meg nem bukott. Csak egy béke lehetséges — a fegyvertelen béke. Fegyveres béke annyi mint: háború." Az első világháborút követően hazatért és folytatta munkásságát. A színházak versengtek sikerdarabjaiért. A húszas évek végén a Belvárosi Színház igazgatója lett, de 1931-ben Londonba tette át székhelyét. Valahogy megérezte a fasizmus szörnyűségeinek közeledtét, Európa népeinek erkölcsi bomlását. Londonban együttmunkálkodott Korda Sándorral és Bíró Lajossal. Korda és Bíró 1937-ben az Egyesült Államokba hajózott s velük tartott Lengyel Menyhért is. Az egyik legkeresettebb szövegíróvá avanzsált a világ filmiparának fővárosában, Hollywoodban. A második világháború után visszatért Európába s Olaszországban folytatta munkásságát. Bár Lengyel Menyhért élete legnagyobb részét külföldön töltötte, semmilyen idegen nyelven nem tudott megtanulni, mindig magyarul írt és beszélt, fordítókkal, tolmácsokkal dolgozott. Nyolcvanadik életévét betöltve egyre gyakrabban vágyott haza. 1956 után gyakran hazalátogatott szeretett Budapestjére. Sokszor emlegette, hogy otthon szeretne meghalni. "Már kilencvennégy éves volt — írja róla Hegedűs Géza — amikor kérelmezte, hogy újra magyar állampolgár lehessen. Amikor a Belügyminisztériumból értesítették, hogy kérelmét elintézték, az állampolgársági bizonyítványt postára adták címére, akkor megelégedetten mondta, hogy most már nyugodtan megy a kórházba, hogy az orvosok megnézzék, mennyi lehet még hátra az életéből. Két nappal később a kórházi ágyon, arcán elégedett, derűs mosollyal meghalt." Dénes György 14 A HÉT
