A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
GONDOLKODÓ ' . . . ' "l*1" ; . i . : .— 1 ; 11 """""""" 1 ' ' ' l" A Csemadokra szükség van Közeledvén az évzáró taggyűlések ideje, azon töpreng a Csemadok eleddig lelkes tagja, vajon jó-e, hogy közeledik s lesz-e, mi közeledik. A múlt évi eredmény ismétlődik-e meg (amikor több helyen meg sem tudták tartani érdeklődés hiányában) vagy valami csoda folytán mégiscsak kezdetét veszi valami, ami ezt a széthullóban levő nemzetrészt úgy-ahogy öszszetartja. S itt a kezdetét veszi tárgyas szerkezeten van a hangsúly. Mert csak az elvakult (hogy mitől, most ne firtassuk!) nem látja, hogy a Csemadok-berkekben valami nincs rendjén, "folytatni" nem lehet a munkát ott, ahol a politikai események megtorpanást idéztek elő (legalább!), s azóta tobzódva, gürcölve, fogcsikorgatva, ímmel-ámmal folydogál ugyan, de gyérülve-gyengülve, halványulva, veszítve fényéből (?). Kezdeni kell tehát újból, kezdeni az elején, ha nem is a semmiből elindulva. Mert azért a fennállása alatti években rengeteg tapasztalat gyülemlett ám össze. Milyen kár, hogy eddig ezt senki nem térképezte fel, nem is kutatta, fel sem dolgozta, közkinccsé sem tette! Az újnak, a másnak, mely megbecsüli a tapasztalatokat, a megőrzendő hagyományokat, de szakit a szokványos, elcsépelt formákkal és szemlélettel, tehát az újnak új úton kell megkezdenie a haladást s előbb szemléletváltást, utána illeszkedő szerkezetet alkotnia. A "szervezeti élet" módosítgatásai helyett teljesen új szerkezeti váltást kell elősegíteni. Az új feltételek közepette lehetetlen (vagy csak erőlködve lehetséges) a régi módon tovább gondozni a felvidéki magyar nemzetrósz kultúráját, társadalmi szerveződését. A Csemadoknak meg kell tanulnia az alkalmazkodóképességet (ha eddig — bár volt rá bőven lehetősége! — nem tanulta meg). De ez az alkalmazkodás ezúttal nem a szolgai talpnyalást, a hatalom iránti hízelgést jelenti, hanem az éltető "tömeg", a tagsághoz és a többségi nem tagokhoz való alkalmazkodást, vagyis e néptöredék megmaradásának és fejlődésének szolgálatát) Ez a struktúraváltás, lehet, keserves lesz. Mégis végre kell hajtani, mint ahogy az orvos a betegen műtéttel segít. így meggondolandó a területi titkárságok "működtetése", a választmányok óletrehívása stb. Meggondolandó, de nem elvetendő! Lehet az új feltételekhez igazodva nagyon eredményes munkát kifejteni,, lehet csupán a munkaidőt eltölteni! Eredményes munka? Vajon mi ennek a kritériuma? A statisztikai adatok rendezgetése? Ülések, előadások, kiállítások stb. számbavétele? i> milyen szempontból? A területen élők művetségi szintjének megnyilvánuló emelkedése, a helyes politikai, társadalmi, gazdasági stb. döntések minősége? A vegyes vagy homogén tömegközeg ilyen-olyan mértékű és szintű reagálása bizonyos jelenségekre? Mindmind érdemes figyelmünkre. Arra, hogy elemzése révén a személyiség és a közösség jellegzetességei kidomborodjanak, mássága érvényesüljön. Munkaidőt eltölteni — a másik tisztázatlan kérdés. Vajon az-e a munkáját becsülettel elvégző Csemadok-dolgozó, aki hajnalban kelvén utazik "munkahelyére", s sokszor a munkaidő letelte után este érkezik onnan haza? Egyébként pedig pang az alapszervezetek, az "önkéntes kulturális dolgozók” tevékenysége. Az ötlethiányban szenvedő, tehát felrázni, lelkesíteni, együtt cselekedni képtelen Csemadok-dolgozó "állása" málha a Csemadok hátán. Sokkal inkább, mint eddig, mozgékony, rugalmas, ötletsziporka munkatársakra van szükség, akik, túl a magyarságért érzett felelősségtudaton, cselekedni is képesek, munkaidő után is, alapszervezetekben is, alkotó módon! Az ilyen — divatos szóval — menedzselő munkatársak aranyat érnek! Ezért munkaidejük a nap 24 órája! Fel kell tehát szabadítani őket a kötött "munkaidőtől". De vajon hol teremnek az ilyen "csodalények" a szlovákiai magyarok között? Minden bizonnyal léteznek! Megtalálásuk pályázat útján könnyen elérhető. Felkészítésük, képzésük halaszthatatlan! Egyáltalán: mindegyik alapszervezet más, minden területi választmány személyi összetétele, földrajzi körülménye, mentális tulajdonsága miatt sajátos módon képes csak "működni", ezért jobb a szabad akarat lehetősége a szabályos (és gyakran megszegett és meghazudtolt) formánál. Mindebből pedig az következik, hogy identitásunk megőrzésének járható útja a kis közösségek megteremtése azonos célok és vállalások alapján, önszerveződők képesség útján. Ez csakis a kisközösségek tagjainak szabad akaratából, elhatározásából, tettrekészségéből születhet meg. Ezek a kisközösségek azután szilárd láncszemei lehetnek egy nagy, egy átfogó, egy országos szövetségnek, mondjuk a Csemadoknak. A Csemadok — nevezzük bárhogyan — a kis közösségek laza szövetségeként virulhat csak a jövőben. Ennek életre vajúdása akár a Dobos László által már korábban javallott, de mind ez idáig meg nem valósított Kulturális Fórumon megtörténhet, akár öntisztítóan a Csemadok 1993-ban tervezett közgyűlésén. Ez az új képződmény alapjaiban változtatja meg a struktúrát, igazodik Szlovákia és egyben a Kárpát-medence politikai realitásaihoz, ami azt is jelenti, hogy gyökeresen új viszony alakul ki a nemzetrész(ek) és az anyanemzet kapcsolataiban. A hátralevő időben a megélhetési gondok növekedése, az állami politika felől irányunkban megnyilvánuló ellenséges lépések ellenére, sőt, éppen ellensúlyozására egy új szerkezetű "Csemadokfólesóg" megteremtésén kell munkálkodnunk. Mert Csemadokra változatlanul szükség van, lesz a felvidéki magyarságnak! Nem elsőrendű fontosságú, hogyan nevezzük, bár nem is elhanyagolható, mégis a lényeg a tartalmon, a szerepvállalásán, a nép szolgálatán múlik. Szlovákia új "államisága" megköveteli, hogy a Csemadok nevéből kimaradjon a Cse (Cseh...), nem létezvén január elseje után ilyen államalakulat (Csehszlovákia). Helyébe kerülhet a Szlo- (Szlovákiai), így akár Szlomadok is válhat belőle..., mint ahogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) mintájára lehet Szlovákiai Magyar Közművelődési Egyesület (SZMKE) is. Referendumot nem kell talán kiírni, de miért ne, ha ez megmozgatja az itteni magyar "közéletet". Időt, pénzt, fáradságot megér. Pénz. E szó napjaink varázsszava, de sarkalatos érv is a struktúraváltás mellett. Nyilvánvaló, hogy az állami dotációt élvező (?) Csemadok helyébe egy saját gazdasági tevékenységet országos, területi és helyi szinten folytató s abból megélő "Csemadok" lép, vagy nem lép. Nem mindegyt Ismerkedve a nagyvilág hasonszőrű, mégis egyedien más-más intézményeivel, szervezeteivel, látható, hogy az állam kultúrát támogat ugyan, de emberek bizonyos csoportjának órdekszövetkezóseit pénzzel nem. Ennek bekövetkezésére tájainkon is fel kell készülni. Ezért közös ügy ez, nemcsak a jelenlegi Csemadok pillanatnyi tagjaié, hanem a széles értelemben vett szlovákiai magyarságé, hogy erőinket (jóakaratunkat, szándékunkat, eszünket, vágyunkat) egyesítve lépjünk fel kollektív jogaink, gyermekeink jövője érdekében. Közös a sorsunk, közös a felelősségünk is. Ahogyan Szabó Dezső gondolta: "Minden magyar felelős minden magyarért." S ahogyan Fábry Zoltán intette a vox humana népét: "Nincs elveszett poszt." A Csemadok ma még nyeregben van. Országos rendezvényei általában nagy közönséget vonzanak, területi műsorai változatlanul népszerűek, helyi kezdeményezései támogatást élveznek. Személyiség híján, a helyi körülmények alakulása folytán több helyen pang ugyan az élet, vagy most mutatkozik meg valójában, hogy ezeken a helyeken eddig sem működött igazán... Nem kár ezekért a "látszatszervezetekért". Nem kár a tagságot, ezáltal részt-feladatot-küldetést nem vállalókért! Csak az egészsége maradjon meg, letisztulva, megerősödve! A Csemadok tagsága megfogyatkozott bár, de ereje a töretlen hitűekben megkétszereződhet. A Csemadok megtorpant a politikai rendszer változása súlya alatt, de átvészelte a vészes időket. A Csemadok tehát életképes. Életképességét csak szilárdíthatja, ha a fiatalság felfrissíti sorait. A Csemadok előtt adott a lehetőség, hogy lerázva negyven óv porát, sarát, felvértezve a keservesen szerzett tapasztalatokkal, új erőt merítve megfiatalosodásából, új szemléletű s szerkezetű szövetségben hűséggel szolgálja óletrehívóját, a felvidéki magyarságot. Urbán Aladár
