A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-16 / 42. szám
Az emberek hangulata mostanában nem a legjobb, s ezen tulajdonképpen nincs is mit csodálkozni. Az életszínvonal napról napra csökken, a mezőgazdaságot súlyos gondok gyötrik, de nem sokkal jobb az ipar helyzete sem, hiszen sok vállalatot a csőd fenyeget. A belpolitikai eseményeket egyre nehezebb követni; ami tegnap még igaznak látszott, az mára már érvényét veszítette. A politikusok a sajtó hasábjain lövöldöznek egymásra (még szerencse, hogy csak ott), és egyre kevesebb hajlandóságot mutatnak a konstruktív megegyezésre. Ebben a légkörben érthetően a csehszlovákiai magyarság közérzete sem lehet jó, sőt az új szlovák alkotmány elfogadása óta mintha egy mélységes letargia lett volna úrrá rajtunk. A kedélyeket a szlovák—magyar viszony elhidegülése is nyomasztja, s a nyilatkozatháború az őszinte párbeszédre való hajlandóság hiányát is sejteni engedi. A csehszlovákiai magyar politikusok önhibájukon kívül kényszerpályára kerültek, de a hatszázezres csehszlovákiai magyarság is egyre inkább a perifériára sodródik. A kormányzatot nem érdekli igazán ennek a népcsoportnak a sorsa, sőt bizalmatlan vele szemben, s ennek minden adandó alkalommal hangot is ad. Nem könnyű ebben a helyzetben optimistának lenni és másokat is tettekre buzdítani. A Csemadok Országos Választmánya is legutóbbi — szeptember 26-i — ülésén csak a depresszió tényét tudta konstatálni, a gyógymódokkal adós maradt. A szövetség sorsa iránt úgy látszik még legfelsőbb szervének tagjai sem mutatnak kellő érdeklődést, hiszen ezúttal is negyvennégy százalékuk távol maradt az üléstől. Elsősorban a közelgő évzárók és területi konferenciák feladata lesz ennek az érdektelenségnek az okait felderíteni, annál is inkább, hiszen az OV tagjainak jelentős hányadát közvetlenül ezek a testületek választják meg az alapszabály értelmében. Több felszólaló is rámutatott arra, hogy a megváltozott helyzetben a Csemadoknak egy jó és hatékony programra lesz szüksége, ezért talán hasznosabb lenne nem tisztújító, hanem programadó közgyűlést tartani a jövő esztendőben, mégpedig inkább ősszel és nem a tervezett április eleji időpontban. Az OV végül úgy határozott, hogy annak rendje és módja szerint áprilisban meg kell tartani a Csemadok országos közgyűlését, ahol feltehetően döntés születik majd a szervezet nevének megváltoztatásáról is. Bauer Győző elnök szerint itt az ideje, hogy a Csemadokban fizetett alkalmazottakként profik dolgozzanak, akiket nem választanának, hanem pályázat alapján választanának ki. így különválhatna a választott és a végrehajtó szerv, s az országos közgyűlésen sem kellene órákat azzal tölteni, hogy olyan személyeket találjunk, akik hajlandók vállalni a kockázatot, hogy átmeneti időre feladják az eredeti foglalkozásukat és eljönnek a Csemadokba dolgozni. Sajnálatos módon ezt az elképzelést senki sem méltatta figyelemre, s a vita további részében is inkább az elvi kérdések domináltak, a gyakorlati problémákról jóval kevesebb szó esett. A keleti, illetve a nyugati régióban végzett munkát értékelő beszámolókban a pozitív elemek kaptak hangsúlyt, kritikus észrevétel szinte egy sem akadt. Pedig az összkép korántsem ilyen idillikus, arról nem is szólva, hogy az OV vezetőségének számos határozata csak megfogalmazódott, de nem valósult meg. Megvitattuk például annak idején a peremmagyarok és a szórványban élő magyarok helyzetét, de mind a mai napig nem látott hozzá senki a téma alaposabb feldolgozásához, illetve a gyakorlati tennivalók kivitelezéséhez. Félő, hogy a magyar vonatkozású szlovákiai kulturális, történelmi és irodalmi emlékek feltérképezése is csak néhány megszállott szívügye marad, pedig ez a feladat egy egész hadsereget képes volna foglalkoztatni. Idestova másfél éve beszélünk már arról is, hogy egy nagy, kerek asztal köré kellene ültetni a szlovákiai magyar intézmények képviselőit és értelmiségünk színejavát, hogy kidolgozzák azt a stratégiát, amit az elkövetkezendő években követni szeretnénk. Bodnár Gyula barátom már második alkalommal szólalt fel ebben az ügyben, keményen ostorozva a tehetetlenségünket, pedig tavaly januárban éppen ő kapta feladatul, hogy vegye kézbe az ügyet. Az OV márciusi ülésének határozatába Csáky Pál javaslatára már egyszer bekerült egy magyar—magyar párbeszéd megszervezésének az igénye, de tudomásom szerint nem lett belőle semmi. Most Gyurcsik Iván sürgette ugyanezt, bízzunk benne, hogy ennek már lesz foganatja. Nem titok, hogy sorainkban széthúzás tapasztalható. Zoller Mihály, a lévai területi választmány elnöke egy kurta levélben tudatta lemondását, s döntésének okait inkább csak sejteni lehet. Elhatározását azért is sajnálatosnak tartom, mert a jelenlegi szlovákiai belpolitikai helyzetben minden tehetséges emberre szükségünk van, nem engedhetjük meg magunknak a végeláthatatlan viszálykodás és acsarkodás fényűzését. A Csemadok gazdasági ügyei felemásan alakultak az elmúlt időszakban. A márciusi OV-ülésen felállított gazdasági tanácsadó szerv felvázolt néhány "pénzszerzési" lehetőséget, ugyanakkor kénytelen volt megállapítani, hogy a Csemart anyagi helyzete annyira kilátástalan, hogy elkerülhetetlen a vállalat felszámolása. Örvendetesen gyarapodnak viszont az egyes területi választmányok által létrehozott alapítványok folyószámlái. Több rendezvényt az innen származó pénzekből lehetett finanszírozni. Szó esett az egyes régiók közötti, illetve a régiókon belüli együttműködésről is. Ez alapjában véve jónak mondható, de vannak olyan területek (pl. a Nyitrai járás, a Lévai járás vagy a Nagykürtösi járás), amelyek még sehova sem tudtak igazából integrálódni. Sajnos többnyire olyan vidékekről van szó, ahol a magyarság a nyelvhatár mentén, az ún. peremvidéken, vegyeslakosságú településeken él. Gyorsan kellene tenni valamit, mert itt a legnagyobb a beolvadás. A végére hagytam néhány vigasztaló dolgot. A Magyar Televízió jövőre ismét megrendezi a Ki Mit Tud című vetélkedőt, amely első ízben a határon túl élő magyar fiatalok számára is bemutatkozási lehetőséget kínál. (Lapunkban már közöltük a pályázati felhívást.) Úgy vélem, ez nagyon jó alkalom, hogy a kisebbségi sorsban élő magyar fiatalok bebizonyítsák: ők semmivel sem tehetségtelenebbek más kortársaiknál. A magyarországi Illyés Alapítvány Kuratóriuma által kiírt pályázatra is be lehet nevezni magánszemélyeknek, csoportoknak, intézményeknek a lapjainkban már közölt felhívás instrukcióinak szellemében. Remélem, minél többen élnek majd ezzel a lehetőséggel is. Ö R V É N Y E K K Ö Z Ö T T Lacza Tihamér
