A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-09 / 41. szám
SOKFÉLE Mikor verték meg utoljára? — Húszéves koromban, amikor azért pofozott meg a bátyám, mert szerinte miniszoknyában és tűsarkú cipőben "riszáltam" a riszálnivalómat. A meglepő választ nem más meséli, mint aki nem hagyta, hogy bárki játékszere legyen, és erre már 1966-ban felhívta minden illetékes figyelmét. Először a kezére figyelek fel. Ez nem egy sztár sápadtra kozmetikázott, agyonmanikűrözött keze, hanem inkább a munkában kissé ráncosra barázdált, puritán asszonykéz. Beszélőpartneremben a kortalan naivitás keveredik a robbanó energikussággal. Fehér, mérette len póló, sort, félhosszú gesztenyebarna haj, óriási zöld szemek. És persze a semmihez sem hasonlítható rekedtségből bársonyosba szelídülő, ércesből karcosba, majd meleg puhaságba simuló torokhang. Ez Kovács Kati. Cseveg, csapong, csicsereg. Nem interjút ad, csak beszélget. Harminc éve ismerem, ő öt perce ismer engem. Pillanatok alatt válunk barátokká, haverokká, rock and roller társakká. — Művésznő, egyik számának címe Közel a Naphoz. Még mindig közel érzi magát a Naphoz? — Közel is, meg nem is. Ez a pálya nagyon változó. Legutóbb két újság is belém kötött. Az egyik a paródiáim miatt, mivel szerinte nem szabad "szidni" a kollégákat. Ezt én egész másként gondolom, hiszen ha valakit parodizálunk, az azt jelenti, hogy szeretjük. Persze megesik, hogy félreértenek dolgokat, de attól én még mindig szerethetem őket. A másik eset Zoránt is érinti. Együtt léptünk fel, mert úgy gondoltuk, hogy az ő súlyosabb, gondolatibb, komorabb stílusát jól kiegészíti az én könnyedebb, bolondosabb repertoárom. Egy keszthelyi lap munkatársa megbírált bennünket, hogy play back-ről énekeltük, pedig tudvalevő, hogy én csak élőben dolgozom, soha nem énekeltem másként, ehhez ragasz\kodom 25 éve. Egyébként nincsen semmi problémám. A panaszáradatnak egy újabb kérdés vet végei. — A Kovács Kati meglehetősen hétköznapi név. Nem gondolja, hogy egy művésznév a világhírhez segítette volna? — Amikor az ember fiatal, nem gondolkodik ezeken a dolgokon. A világ tele van ismert művészekkel, akik a saját nevükön lettek híresek, mint például Maria Callas vagy Ella Fitzgerald. Tulajdonképpen soha nem jutott eszembe, hogy más nevet válasszak, mint ahogy a világhírnév sem vonzott túlságosan. Itt születtem, itt érzem jól magam, ahol ismernek és szeretnek. Ez engem kielégít. — Ha már itt tartunk, mondana valamit a családjáról? — Verpeléten születtem, de Egerben nőttem fel, így ezt tekintem szűkebb hazámnak, odahúz a szívem. Egy bátyám és egy húgom van. Mindkettőnek van két-két gyermeke, köztük van egy kis Kovács Kati is. O hosszabb ideig nálam lakott; hároméves korától velünk járt mindenhova, ennek ellenére nem akart énekesnő lenni. Emiatt nagyon bánatos vagyok, mert zeneileg igen tehetséges. Egyik fellépésemen például ő vezényelt engem a Kongresszusi Központban. Azt is mondhatom, hogy jobban megtanulta a muzsikát, mint én. Ez egyébként elég gyakori, hiszen Aradszky fia vagy Soltész Rezső lánya szintén ért a zenéhez. A pályaválasztásomat az édesanyámnak köszönhetem, aki, miközben én szüntelenül üvöltöztem, elhatározta, hogy énekesnőt farag belőlem. — A Kacsa magazinból tudom, hogy eddig férje is három volt. Melyiket kedvelte a leginkább? — Először az elsőt, aztán a másodikat. Nem szeretek egyedül élni, erre képtelen vagyok. Szeretem a nyüzsgést. A harmadik férjem nagyon hasonlitott a barátnőm vőlegényére, és beleugrottam ebbe a házasságba, de nagyon hamar elváltunk. Mostanra ezek a viszonyok teljesen megváltoztak. Olyan, mintha testvérek lennénk. Első férjemet, Koncz Tibort emberileg nagyon becsülöm. Eredeti foglalkozása geológus mérnök, de rengeteg sikeres számot írt számomra. Kedvenc sportom a tenisz, és a múltkor nagyon élveztem, mikor az első férjem játszott a harmadik férjemmel. Mit szól a sapkámhoz? Azt mondják sokat fiatalít. — Úgy érzem, Önnek ehhez nincs szüksége sapkára. De azért jó, olyan diszkós. Apropó, mennyi a gázsija, sok sapkára telik? — Sokkal kevesebb a gázsim, mint másoknak. De nem vagyok anyagias, én énekelni szeretek. Amit keresek, azt felélem. Nem szeretek panaszkodni. A pár éve megjelent Rockszámla című könyvben mindenki elmondta mennyit keres, aztán azzal vádoltak meg bennünket, hogy csak panaszkodunk. Az ideális az lenne, ha nem kellene anyagi ügyekkel foglalkoznunk, és csak az éneklésnek, a slágereknek élhetnénk. — Egyidőben gyakran láthattuk Önt magyar filmekben is. úgy emlékszem, az egyikben eléggé hiányos öltözékben szerepelt... — Igen. 14 filmben szerepeltem, ha jól számolom. Közülük legemlékezetesebb az Eltávozott nap, a Fényes szelek és Bacsó Péter be nem mutatott filmje, a Fejlődés. Aztán botrányok törtek ki, mivel egyesek nem bírták megemészteni, hogy mialatt a diplomás színészek nem jutnak szerepekhez, a filmekben egyre több amatőr kap főszerepet. így aztán ez a korszak is lezárult, bár én nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Ami a meztelenkedést illeti, az nem én voltam. Azt a bizonyos jelenetet egy sötét szobában vettük fel, és engem csak arra mertek megkérni, hogy legalább a kombiném pántját toljam le. Egy főiskolás lány játszotta el a jelenetet. A filmet teljes egészében csak a moziban láttam a Mártírok útján az ajtósommal együtt. Sírtam, tiltakoztam a rendezőnél, aki azt mondta, hogy prűd vagyok. Ezért aztán nem énekeltem el a Nem vagyon én apáca című számot sem. Az apósom nem csinált belőle gondot, neki nagyon tetszett a dublőröm. — Képességei alapján sokkal többet kellene szerepelnie. Nem érzi magát mellőzöttnek? — Egyáltalán nem. Sokat szerepelek a tévében, amely a szerelmem. Egyenes adásban készült showműsorom olyan jól sikerült, hogy a negyven percből hetven lett. Imádom az egyenes adásokat, szerintem az a televízió igazi műfaja. Több benne a buktató, de több az izgalom és a szépség is. Odabent a teremben már Harangozó Teri jut egyezségre abban a kérdésben a közönséggel, hogy Mindenkinek van egy álma, és hogy Minden ember boldog akar lenni. Sztár ő is a javából, és bárki meggyőződhet róla, hogy szinte semmit sem változott. Már csak Aradszky duhaj, csibészes mulatozása van hátra a közönséggel, igy lassan el kell búcsúznom. Katitól még megtudom, hogy italból a pezsgőt, ételből mindent szeret, ami jó. Kedvenc virága a törökszegfű, pasztellszíneket visel szívesen, és 14 éves korában elhunyt Pajtás kutyáját nem tudja teljesen pótolni édesanyja három macskája sem, akikkel beszélgetni szokott. Könyvben a Sci-fit, a fantasztikusai szereti, míg férfiakban a magas, fekete, spanyolos fazont. Wagner zenéjét a rockszerűsége miatt, az őszt tarkasága, sokszínűsége miatt szereti. Legtávolabb Japánban és Írországban lépett fel, legközelebb meg itt és most. Több sztorira nincs idő, mert pillanatok alatt átöltözik, fejébe csapja diszkós sütését, majd rövidesen adomázik és énekel, leugrik a magas emelvényről, és testközelbe táncolja magát a közönséggel. Üvöltve kéri az esőt, búgva vall szerelmet, és áradó hálával mond köszönetét az édesanyjának meg persze minden édesanyának. Elbúcsúzni már csak a zúgó taps elülte után tudok. Olyan izgatottan kéri ki a véleményemet, mintha ez sokat számítana, én meg csak annyit tudok hirtelen kinyögni, hogy tévedtem. A Brian Adams számot isÓnnek találták ki, kedves művésznő, éppúgy, mint az eddigi slágereit, és amelyeket még ezután ad elő, őszintén remélem, hogy még nagyon-nagyon sokáig. Beke István 18 A HÉT
