A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-09 / 41. szám
INTERJÚ Amikor a szakma hobbi is Nemcsak az emberek, hanem a háztartási gépek is öregszenek. Vénecske automata mosógépünk egyre nehezebben húzta a vizet, az utóbbi időben órákig tartott a mosás... Megvártuk, amíg némi pénz állt a házhoz, majd kihívtuk a szerelőt. Csodák csodája: jött! Letérdelt a sztrájkoló masina elé, megvizsgálta a bekötést, szerszámos táskájába nyúlt, s bosszankodva állapította meg, hogy épp a franciakulcsot felejtette a munkahelyén. Sebaj, elugrik érte! Olyan még nem történt, hogy a feleségem egy szerelőt bármilyen kifogással csak úgy, dolgavégezetlenül elengedett volna! Az asszony térült-fordult, s hozta a szomszédból a kölcsönkért szerszámot! A fiatalember udvariasan megköszönte, és gyakorlott mozdulatokkal hozzálátott a munkához. Én, aki egy szöget sem tudok beverni a falba, csodálattal bámultam szakértelmét. Közben bennem is felébredt a szakma ördöge (egy másik szakmáé!), és elkezdtem faggatni... A fiatalembert Csaba Ferdinándnak hívják, Ragyolcon született, ott végezte az alapiskolát, majd Losoncon tanult ki elektroműszerésznek. Később Füleken kijárta az esti iparit, és Losoncon, a Járási Ipari Vállalatnál helyezkedett el. Nős, egy leánygyermek apja, s az elsők között kezdett el vállalkozni. Miután mindezt harapófogó nélkül sikerült kiszednem belőle, a többi már úgy ment, mint a karikacsapás... — Könnyen megkapta az engedélyt? — A megfelelő végzettségem megvolt, a papírjaim rendben, minden gond nélkül el lehetett intézni: maszek háztartásigép-javító lettem. — Flonnan vette hozzá a bátorságot? Vagy már tudta, hogy széthull a vállalat? — Nem, ezt akkor még nem sejtettem! Az előző munkaadómnál én írtam össze, milyen alkatrészekre lesz szükség, az anyagbeszerzés is az én gondom volt. Úgy tartottam, ha a cég számára be tudom szerezni az alkatrészeket, a saját részemre is sikerülni fog. — Hogy halad a maszekolás? így képzelte? — Ugyanolyan göröngyös utakon, Csaba Ferdinánd — akinek ugyanaz a szakmája, ami a hobbija mint azelőtt. Munka van elég, legfőképpen az anyagellátás akadozik. — Hogy-hogy? — Eleinte az volt a probléma, hogy a gyártók nem akartak pótalkatrészeket eladni a maszekoknak... Állítólag feltartottuk őket... Nagy, központi elosztóraktárakat hoztak létre. Az alkatrészek így megdrágultak, aminek természetesen a megrendelőink látták kárát... A mi helyzetünk azóta javult, amióta a gyáraknak rosszabbul megy. Egyrészük ismét hajlandó együttműködni a maszekokkal. — Készpénzzel kell-e fizetni az áruért? — Kezdetben készpénzzel fizettünk, majd számlára hoztuk, most ismét a készpénz a divat. — Kell-e még az "üveg", mint a "régi szép időkben"? — Nem úgy mondanám, hogy kell, de nem árt, ha az ember odaadja! — Milyen távolságot kell megtennie, ha beszerző körútra indul? — Nagyot! Fel, egészen Csehországba! Csak Szlovákiában nem tudnék mindent beszerezni. Illetve be tudnék, de az sokkal több időmbe kerülne, s az idő ugye pénz! — Ez hogy történik? Elmegy, és személyesen választja ki az alkatrészeket, amelyekre szüksége van, vagy megrendeli? — Is-is. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. Ha személyesen válogatom össze a helyszínen az árut, csak abból válogathatok, ami éppen van. Ha írásban, előre rendelem meg — ez már szerződés! — akkor a gyártó azonnal átpasszolja nekem! És akkor is köteles vagyok átvenni, ha közben máshol, más forrásból is fölhajtottam ezt-azt. — Helyiség, bérleti díj? — Két helyiséget bériünk négyen — eddigi vállalatunk épületében, ahonnan — úgy fest — hamarosan odébb kell állnunk. A bérleti díj — szolgáltatásokról lévén szó — nem sok. Húszezret fizetünk, máshol hasonló helyiségekért elkérik az 50— 100 ezret... A kolléganőnk állandóan ott tartózkodik, átveszi és feljegyzi a rendeléseket, s ha ráér, közben elvégzi a kisebb javításokat. Mi hárman — férfiak — pedig a komolyabb, nehezebb munkát végezzük. Mindenki a saját szakállára dolgozik. Házakhoz is eljárunk javítani, én főleg a magyar, kollégám inkább a szlovák vidékekre. Mint mondtam, az alkatrészellátás az én feladatom. — Nem fizet rá? Hiszen, amíg beszerzőkörúton van, nem javíthat! — így van... Valóban nem fizethetek rá... A beszerzett alkatrészekre rászámolok valami százalékot. Például: megszerzek egy 100 koronás alkatrészt, de azt a kollégáknak kicsivel többért, mondjuk 110 koronáért adom tovább. Nem járnak rosszul,,,hiszen csak én invesztálok, ők nem. Ők csak azt veszik meg tőlem, amire szükségük van, és akkor, amikor épp szükségük van rá. így állapodtunk meg szóban — írás erről nincs —, s ehhez tartjuk magunkat. — Nagy a hajtás, a güri? — Reggel felkelek, szétfuvarozom a családot, a feleségemet a munkába, a lányomat az iskolába. Azután lássuk, hogy miből élünk! Van úgy, hogy este nyolc előtt, van úgy, hogy este nyolc után kerülök haza. Tekintve, hogy részleges rokkant vagyok... — Nem látszik magán. 10 A HÉT
