A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-02 / 40. szám

OTTJÁRTUNK Mindent a vendégért Amikor ez a beszélgetés készült, még trópusi volt az időjárás. Azóta már a nyári szabadságok ideje lejárt, a csa­ládok életrendje újra a régi kerékvá­gásba terelődött A gyerekek iskolába, a szülők a munkahelyükre rohannak. Beszélgetőtársam Szalai László mér­nök, a PATREK igazgatója. Ez a szervezet a Komárom melletti Pat falu önkormányzatához tartozó utazási iro­da, amelynek a helyi fürdő életének irányítása a feladata. Tavaly alakultak, de a mai napig csak gazdái és nem tulajdonosai a fürdőnek. Ez tevékeny­ségük jellegét is meghatározza. — Igazgató úr, kérem mutassa be olvasóinknak a fürdőt. — Ebben az évben a PATREK háromszázhúsz vendég fogadását in­tézhette saját irányítással. Kapcsola­tunk van néhány utazási irodával, de így az üdülés többe kerül, mintha mindent magunk szerveznénk. Valószí­nűleg a jövőben ezen változtatni fogunk. A főszezonban minden igényt nem tudunk kielégíteni, több szálláshelyre, beruházásra is szükség lenne a fürdő területén, de erre nincs elég pénzünk. Sok a vállalati üdülő, ahová az üzemek maguk szervezik a vendégeket, és így nincs rálátásunk a kihasználtságot ille­tően. Sajnos ebben az évben rossz a tapasztalatunk ezen a téren is. Minden vállalatnak felajánlottuk, hogy a szabad helyeiket mi feltöltjük vendégekkel, de bizony az ajánlatunk süket fülekre talált. A szerződések megkötésekor pontosan ezen indokkal szeretnének kevesebbet fizetni az üzemek. Ha csak a saját dolgozóikat fogják üdültetni a vállalatok, most már biztosan ráfizetnek. Üdülőnk­be elsősorban családok jönnek, főleg július és augusztus folyamán. Hatalmas a medencénk, ahol a pici és nagy gyerekek nyugodtan lubickolhatnak egész nap, akár lazább szülői felügyelet mellett is. A fiatalok kedvence az óriáscsúszda. Szeptemberben már láthatóan meg­csappan a vendégek száma. Ez szá­munkra szomorú, hiszen többnyire szép idő van az elő- és utószezonban is. — Mivel tudják a vendégeket a fürdőbe csalogatni? Milyen programok­kal teszik színesebbé azt a néhány napot, amelyet itt töltenek a pihenni vágyók? — Hetente körülbelül kétezer-ötszá­zán váltják egymást a nyaralók. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a víz minősége mindig megfeleljen a higiéniai követelményeknek. Ezért ha kell, akár kót-három naponta cseréljük a vizet. A hőmérsékletét is befolyásolni tudjuk, hiszen termálvízzel rendelkezünk. Alap­vető feltétel a fürdő területén, hogy mindig legyen orvosi felügyelet. Az idén azok az orvosok, akik a szabadságuk ideje alatt vállalják a 24 órás szolgálatot, elhozhatják a családjukat, és ingyen nyaralhatnak nálunk. Az érdeklődőknek naponta vetítettünk filmet a kertmoziban, és egynapos kirándulást szerveztünk 90,— Kős-órt Budapestre, 130,— Kős-ért Becsbe. Sajnos a vendégek nem nagyon tartot­tak rá igényt. Az egész nyár folyamán csak egyszer tudtunk autóbuszt indítani. Nagyon attraktív kínálatnak tűnik a sétarepülés Pat és Komárom felett, de érezhetően kevesebb az emberek pén­ze, mint kót-három évvel ezelőtt. Pró­báltunk néhány kultúrműsort is meg­szervezni, de ezekre is csak 30—40-en váltottak jegyet. Azt kell mondanom, a kulturális rendezvényeink ráfizetése-2 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents