A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-25 / 39. szám
SZABADIDŐ George W. Lang Az utolsó szívdobbanás Noah Stem egyre rosszabbodó szíve meghozta a várt eredményt: az United Motor’s alelnökeként nyugdíjazták. Noah élettársa — még mindig megfordultak utána az utcán — azonnal akcióba lépett. — Szépen megleszünk egymás mellett — mondta az urának. — Először is szétverjük ezt a szörnyű tornácot, Noah! A tornácok már nincsenek divatban, tudod-e?! — Laura — lázadozott Noah —, ón szeretem ezt a tornácot. Olvasásra, pihenésre nagyon alkalmas. — Ostobaság! Olvasni mindenütt lehet. Ó, nagy munka vár ránk, Noah. Kellemessé akarom tenni a lakásunkat. Egymás mellett megöregedni, igen, de varázslatos környezetben. Van ebben egy cseppnyi romantika, tudom. Csönd és békesség... neked erre van szükséged, drágám. A szived miatt. Gondolj csak arra, mit mondott az orvos. Kerülni az izgalmakat... tehát egyetértesz velem? — Igen, Laura. — Tudtam! — mondta Laura diadalittasan. Laura munkához látott. Felkereste Ed Wagnert, a lakástervezőt. Ez a Wagner értett a nőkhöz, és természetesen értette a szakmáját is. Érdeklődéssel hallgatta az asszonyt, majd megtekintette a házat. A munkálatok három hónapig húzódtak el. Mrs. Stern gyakran perelt a tervezővel. — I 'em értem — mondta —, elhatároztuk, hogy a házat újjávarázsoljuk, és valami most mégis hiányzik. — Netán nem tetszik a falak színe? — A színek tökéletesek. — Talán a szőnyegek? Rossz közérzetet keltenek önben? — Nem, nem. — Hát akkor? Hol rontottuk el? A tervező gondolkozott. Néhány lépést tett a szobában, majd megszólalt. — Nem szeretném felbosszantani, de... — Beszéljen bátran. — Őszintén szólva én csak egyetlen választ tudok adni. Az asszony megremegett. — Noah! Noah rontja a lakás harmóniáját. — Vagyis ön, asszonyom, nem kedveli a giccset? — Mit keres ő egyáltalán ebben a szép házban? Csak totyog ide-oda, és milyen nevetségesen gömbölyű feje van. Ő ahhoz a régi házhoz tartozik. A tornáchoz, a muflonfejhez, a vörös karosszókhez... — Egyetértek önnel asszonyom, de mit lehet tenni? Mr. Sternt nem szállíthatjuk el egy tehergépkocsin a régiségboltba. — Gondolja? Noah beteg ember, amiatt nyugdíjazták. Az orvos azt mondja, hogy egy váratlan sokk nagy kárt tehet benne. A legnagyobbat. Tehát át kell élnie valami izgalmasat. Ha valamitől megijedne... Ed! Magát ez nem érdekli? — Érdekel, érdekel, de végeredményben az ön házáról és uráról van szó, nemdebár? — Mindez a magáé is lehetne... Wagner közelebb lépett az asszonyhoz. Esetleg elejthet egy villanyégőt. Nem gondolja? Még aznap este, amíg Noah nyugodtan pihent az egyik székben, az asszony észrevétlenül besurrant a konyhába, kicsavarta a vilianyógőt, és teljes erejéből a falhoz csapta. A villanykörte akkorát durrant, mint egy bomba. — Mi történt? — kérdezte Noah. — Összetörtél egy poharat, cicám? Laura belátta, hogy kudarcot vallott. Másnap reggel mosolyogva megkérdezte Noahtól: — Megvan még az öreg mordály, Noah? — Melyik? — Hát amelyikkel elejtetted a muflont. — A padláson őrzöm. Miért kérded? — Csak úgy. Magam se tudnám megmagyarázni. Délután felment a padlásra, és megkereste a puskát. Megvizsgálta, de alaposan: töltve volt. A szalonba puskástul lépett be. Noah rémülten nézett Laurára. — Egek, óvatosan azzal a fegyverrel. — Nincs megtöltve — szólt nyugodtan az asszony, és meghúzta a ravaszt. A golyó a kandalló felett süvítette!. Noah megkérdezte: — Nem sérültél meg, drágám? — Semmi bajom — válaszolta Laura dühösen. — Majdnem átlőttelek, és te velem vagy elfoglalva? Noah elsápadt. — Igazad van. Majdnem eltaláltál. Megyek, lefekszem. Laura reményteljesen nézett utána, de estére Noah már a régi volt. — Csőd, csőd, csőd — panaszkodott az asszony másnap a tervezőnek. — Noah mindent elbír. Szívós, mint a rozmár. Igaz, a puskalövés után egy picinykét elsápadt. Engem féltett, saját magával édeskeveset törődött. — Tehát szereti. Nem mellékes körülmény. — Mit akar ezzel mondani? — A szívén viseli az ön sorsát. Ha magával történne valami — megszakadna a szíve, nem gondolja? Hiszen erre várunk, nem. — Volna egy megoldás... — Igazán? — Ühüm. Felakasztom magamat! Noah minden reggel pontosan 7.30-ra állította be az ébresztőórát, ám azon a végzetes napon Laura megelőzte. Nesztelenül elhagyta az ágyat, lement a szalonba, és a következő szöveget Irta a papírra: "Egyetlenem! Bocsáss meg, amiért fájdalmat okozok neked. Ez a harminc esztendő veled gyönyörű volt. Nehéz arra gondolni, hogy te előbb halhatsz meg, mint én. Nem bírnám tovább az életet nélküled. Drágám, bocsáss meg nekem, ha megtalálsz a pincében. A te Laurád!" Megírta a levelet, és besétált a hálószobába. A levelet letette Noah párnájára, majd lement a konyhába, ahol megtalálta a kötelet. Gyerünk a pincébe. Lent tanácstalanul megállt, és szék után kutatott, az "öngyilkosság" anélkül aligha követhető el. Sokáig hasztalan matatott az ócska holmikban, széket nem talált. Visszament a szalonba, felkapott egyet, a legszebbet a bútorgamitúrából, és röviddel később a pincében szaporán megtette az előkészületeket. Felkapaszkodott a székre, a kötél végét átdobta egy vastag csövön és csomóra kötötte. A hurkot óvatosan áthúzta a fején. Lábujjhegyen állt a széken, fejét egy kissé fólrefordította, mert úgy gondolta, hogy ez a póz "élethű". Most nem marad más hátra, mint várni magában. Végre aztán: csrrrrrrrr. Noah szobájában megcsörrent az ébresztőóra. Most rögtön elolvassa a levelet, és elordítja magát! Erre vártunk! Laura felvette a legelőnyösebb pózt. Egyik kezével a kötélbe kapaszkodott, hogy elkerülje az esetleges balesetet. Behunyta a szemét. Hallotta az urát, amint a bútorok között botorkál. Végre megnyílt a pince ajtaja. Lépteket hallott. Noah szíve most úgy zakatol, mint a mozdony. Most dobban utolsót a szíve, már-már hallani vélte a test zuhanását... de egyelőre nem történt semmi. — Nini, no lám! — Noah röhögött. — Ki hitte volna? Ez az ő széke. Nekem megtiltotta, hogy üljek rajta! — mondta, és egyik lábával kirúgta Laura alól a széket. Laura azt érezte, hogy teste meglódul a levegőben. — Noah — sikoltotta elhalóan —, Noah! Úgy látszik, hogy Noah semmit sem hallott a sikoltozásból, mert dünnyögve elfordult. Valami olyasmit motyogott, hogy most értesíti a rendőrséget. Az asszony már nem szólhatott utána, mert a lábai a levegőt kaszálták. Néhány nap múlva az orvos letette a sztetoszkópot. — Varázslat, Noah. A tragédia után azt vártam, hogy összetörsz, de te kitűnő formába lendültél, öregem. — Csöndben élek, békességben... meg aztán... visszaszereztem az ócskástól az öreg karosszókemet, hehe. Az élet szép, ugye.
