A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-09-18 / 38. szám
A tej kút Volt egyszer egy király, annak a kertjében volt egy olyan kút, amelyikből éjjel-nappal tejet meríthettek A király ezen a tejen élt, tejben mosdott, tejben fürdött Egy reggel nagyon szomorúan jelenti a tej hordó, hogy üres a kút. Megparancsolja a király a tizenkét vadászának, hogy őrizzék a kutat. A vadászok estére oda is ültek a kúthoz, és őrdködtek, virrasztottak. Hát egyszer csak jön egy éktelen nagy óriás, nekidől a kútnak, és kiissza egy szuszra. Másnap megjelentik a dolgot a királynak. A király összahívja a nagytanácsot, hogy eszeljenek ki valamit, az óriást kézre kell keríteni. No, a legravaszabb tanácsos kitalálja, mit kell tenni: — Töltse meg Felséged pálinkával a kutat, akkor az óriás lerészegszik, elalszik, és könnyen megfoghatjuk. — Úgy is történt. Reggel a tizenkét vadász ott találta az óriást holtrészegen a kút mellett, becipelték egy roppant vas ketrecbe, rázárták az ajtót, és otthagyták, meg se várták, amíg felébred. A csodának híre járt, a nép odacsődült, hogy megbámulja a ketrecbe zárt óriást, az meg, szegény feje, legszívesebben elemésztette volna magát bújában, szégyenében, mikor a zajra felébredt. Hanem egyszer az történt, hogy a király hatesztendős fiacskája játszadozott a kertben, és labdája beesett a rácson keresztül a ketrecbe. — Jaj, bácsi, adja ki a labdámat! — könyörgött a gyerek De az óriás azt mondta, addig nem adja, amíg a ketrecajtó kulcsát el nem lopja, és oda nem hozza neki. A gyerek elszaladt, hozta a kulcsot, az óriás odaadta neki a labdáját, és azt mondta: — Köszönöm, édes fiam, jobb apád leszek én apádnál. — Azzal kiszökött, és ment egyenesen a kútnak, megitta belőle a tejet, és "köd előttem, köd utánam" — eltűnt. A király szörnyű haragra lobbant, mikor hallotta, hogy üres a ketrec, üres a kút, a kulcs is eltűnt a zsebéből. Vallatta szolgáit, inasait. Éppen a legkedvesebb inasát pofozta, mikor belépett a kisfiú. — Ne bántsa, szegényt hiába, édesapám — mondta —, én eresztettem ki az óriást! Most haragudott csak igazán az öreg király. — Halált érdemelnél, amiért így megcsúfoltad apádat, gaz kölyök! — kiáltott rá, de megölni mégse akarta az egyetlen fiát, hát felültette egy lóra, és nekieresztette a világnak. Búsult szegény kis királyfi, de mégjobban búsult volna, ha a kis pumikutyája fel nem ugrik hozzá, és vele nem marad. Mentek, mentek egész nap a rengeteg erdőben, egyszer csak elébük jön az óriás. — No, fiam — mondja —, megfogadtam, hogy jobb apád leszek apádnál. — Ott nőtt fel a királyfi az óriás házában, és nem volt rossz dolga. De mikor legénysorba került, nevelőapja észrevette, hogy sokszor eltűnődik; megkérdezte, mi bántja. — Nincs énnekem bánatom, óriás apám — felelte a fiú —, csak azon tűnődöm olykor, hogy nálunk otthon az ilyen magamfajta legénynek már feleséget keresnek. — Igazad van, fiam — bólintott az óriás —, én is gondoltam már erre. — Ellátta mindennel az útra, elvitte az apja földjének határáig, ott elbúcsúztak egymástól. Mikor a királyfi hazaért, éppen az öreg királyt temették. Elmondta, hogy s mint járt, hogy menekült meg a pusztulástól, és a nép őt választotta királyául. Feleséget is szerzett hamarosan, mert jóképű, derék legény volt, boldogan élt sok esztendeig, ma is él, ha meg nem halt. (Norvég mese) 9 Nemes Nagy Ágnes Gesztenyefalevél Találtam egy falevelet, Ha az arcom elé tartom, Hogyha eső cseperegne, gesztenyefa levelét. látom, nagyobb, mint az arcom. nem bánnám, hogy csepereg, Mintha megtaláltam volna Ha a fejem fölé teszem, az óriás nappal-éjjel, egy óriás tenyerét. látom, nagyobb, mint a fejem óriási tenyerével befödné a fejemet. Kifestő Ha a ponttal jelölt mezőket befestitek, egy képet kaptok. A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. A HÉT 27
